Az ember néha időnek előtte elfelejti, hogy volt már egy "Időnek előtte" című verse - és ezt adja egy másiknak is. Így nekem most két teljesen különböző versem hallgat ugyanarra az egy névre - derült ki, miközben tízegynéhány évre visszamenően igyekszem minden publikált munkámat elhelyezni írói weboldalamon. Az építés alatt álló időrendi versjegyzékben így az egyik [1], a másik [2] megjelöléssel szerepel a 2004-es és 2005-ös évszám alatt. Ennél rázósabb eset csak egyszer fordult velem elő, amikor egy versfordításomról hittem azt, hogy sajátom. Történt, hogy

egy oroszul író ruszin költő, Ivan Kricsfalusij verseit ültetgettem át (később kis kötetkében is megjelentek), de a gépemben sorakozó oldalak fölé csak akkor írtam oda a szerző és a fordító nevét, amikor készen voltak, amíg dolgoztam a szövegem, egyéb piszkozataim között "hevertek" jelöletlenül. Szakaszosan végeztem a munkát, néha hosszabb szüneteket tartottam, ilyenkor saját írásaimmal foglalkoztam. És mit ad isten, egyszer egy jó kis verskezdeményre találtam, no ebből ki lehetne hozni valamit, gondoltam, és a félkész anyagból helyre kis verset rittyentettem. Be is tettem a sajátjaim közé. Később aztán visszatértem a fordításokhoz és megrökönyödve tapasztaltam, hogy a fordításra kijelölt orosz eredetiek egyike feltűnően hasonlít a nemrégiben befejezett sajátomra. Egyben azonban erősen el is ütött tőle, például hosszabb volt két szakasszal, más  volt a felépítése és teljesen más lett a végkicsengése is - de az alapötlet mégsem a sajátom. Így hát ugyan vettem a bátorságot, hogy saját nevem alatt publikáljam, de a cím alá odaírtam, kinek az ötletéből született vers.

Most jöjjön előbb a két azonos című vers, majd az idegen tollakat sajáttá növesztő:

Időnek előtte [1]

Mintha nem is lett volna kétséges
nem sokkal előtte
amikor még nem volt kilátásban
amikor még lappangott
meglapult tárgyak árnyéka alatt
tükrök foncsora mögött
rejtőzött
amikor még nem látszott
fény lesz belőle vagy szín
állag vagy jelleg
talán csak alig jelzett modalitás

Mintha már akkor sem lett volna kétséges
hogy egyszer majd kibomlik a semmiségből
magára ölti a létezés apró gesztusait
reggel benyit az üres szobába
hajtogatott papírt csúsztat délben
a billegő ebédlőasztal lába alá
este óráján a késő időt nézi
az utcai lámpa fényében
megbecsül egy távolságot
vagy csak arra gondol
mit jelent az alig jelzett feltételezés
hogy hajnalra az ő kedvéért vonják fel a hidakat
kürtszó hasít a ködbe
s ő átvonul a bomló ívek alatt
a gesztusok előtti
körülmények mögötti
modalitásba

egy kicsivel
időnek előtte

(2004)
 

Időnek előtte [2]

idősebbnek látszott
az időnél idősebbnek
annál az időnél idősebbnek
amikor még fiatal volt

a ráncok nem jelentenek semmit
az ősz hajszálak nem jelentenek semmit
a szaporodó bibircsókok nem jelentenek semmit
az elszürkült tekintet nem jelent semmit
az eltompult érzékek nem jelentenek semmit
a test gyengülése nem jelent semmit
a lékek kiürülése nem jelent semmit
az eldugult memória nem jelent semmit
a beszűkült gondolkodás nem jelent semmit
az impotencia nem jelent semmit
a vizelettartási gondok nem jelentenek semmit
az emésztési zavarok nem jelentenek semmit
az álmatlanság nem jelent semmit
a teljes érdektelenség nem jelent semmit
és nem jelent semmit a teljes bezárkózás sem
fő hogy fiatalnak érezzük magunkat

kijárt a temetőbe
bejárta a temetőt
kijárta magának a sírhelyet
bejárta magát a halálba

(2005)

Muzsicár

             Ivan Kricsfalusij ötletéből

Mért is nincsen annyi merszem,
hogy már kora reggel cár legyek?
Hagynám, hogy az ország vesszen
– tudnivaló, hogy a
cárok ritkán elég éberek.

Érdekelne államérdek?
Hát mit nekem nép vagy bölcs Duma?
A sarcokból is megélek
– tudnivaló, hogy a
cárnak fizet Fel- és Al-Duna.

Estefelé nagyot ennék,
szavam lesné minden cimbora!
Nem én lennék éhes vendég
– tudnivaló, hogy a
cárnak van a legjobb óbora.

Éjszakára ágyba várna
Pityer legszebb asszonya!
Ám én magam bújnék ágyba
– tudnivaló, hogy a
cárnak nincsen nőkhöz gusztusa.

Álmaimban muzsik lennék,
aki engem óva intene.
Talán keresztet is vetnék
– habár tudni, hogy a
cárnak nincsen senki istene.

(2001)

Illusztráció: Salvador Dalí: Desintegración de la persistencia de la memoria (Az emlékezet állandóságának a felbomlása)

Több vers