Balla D. Károly
Négy fraktál
avagy az önhasonlóság
komplexitása
Mottó: Amit fraktál reggelre,
nem kap rétest estére
Lombján fennakad
I. fraktál
ennek az éjnek nincs meséje fraktálok lombján fennakad
a véreres hold kocsonyás korongja és a bekapcsolva felejtett
rádiójelek altató éterére felfűzve hogy
Ionesco nyolcvankét évesen meghalt Párizsban
néhol gyenge szél is előfordulha-ha-ha darabjait nálunk is
műsorán az adás ideje alatt hívható telefonszám
megtalálható a teljesen színes az igazi
nincsen hozzá antennám mondja az apám de nem a parabolára
gondol nekem ilyenkor meg őhozzá nincsen
nagyhatású számítógépes alapon kezelhető szórakoztató műsorokat
tudjanak előállítani szemléltető hipermédia videoklipeket
videóklipszeket
csíptesd pupilládra
valamint az elmúlt fél évszázad történelmének szemléltetni
erről részletesebben a holnapi napilapok törvénytelenségeit
a világhálózaton megtalálható népdalokat számítógép komponálta
egyenesen floppyra néha el-elénekli magának ha senki
sem feje fölött forgatva vetített harisnyanadrágot
ha senki sem hallgatja is csupán a kopasz
énekesnő-program nyolcvankét évesen Párizsban
ennek az éjnek
nincs meséje darabjait nálunk is műsorán
Picasso: A színész
II. fraktál
álarcokat az elfedés púderei honnan szitálnak bőrödre szüntelenül
ajkadat ki igazítja bárgyú mosolygósra honnan ez a sok félrevitt
gesztus gumimimika honnan ez az elrongyolódott alázat
ez a tétova megsemmisülés amikor elvész eltűnik amikor csak
úgy önmagában meg szűnik vala ki
a maszkmestered mi az ami kikészít felborít és magadból
kiforgat pártokra szakít leönt nemzetcsömörrel hazaárulással
forráz eszelőssé megmakacsít kiközösít kisajátít
függelembe ránt érdektelenné zülleszt aláz közömbössé
megfigyel felügyelet alá helyez magadból ki
a maszkmestered hol varratsz szépen kiforgatott köpönyeged
miféle szabásmintát követ mutasd hisz ez nem is hanem
egy hiteles Közép-Európa-térkép a fenébe is hol vannak a
fércelési vonalak hol feslik fel a törvény szövedéke a Dunánál?
ki a maszkmestered ki sminkel állampolgárrá és meddig
tartod még zárva öltöződ ajtaját mikor lépsz ki végre a porondra
nézd üvölt vár a mélyen tisztelt hiszen az oroszlán
felfalta az idomárt két artista nyakát törte a késdobáló telibe
találta gyermeke szívét szükség van rád
jó munkát végezzen a maszkmester
New York-i eső
III. fraktál
ez már az a táj igen azok a lázas szorongások ahogy
esőköpenyén elvéreznek a nagyváros fényei ahogy minden
egyszerre ismerős és mégis képzelhetetlenül ismeretlen igen
nem járt még sohasem erre csak épp ezeken az utcákon nőtt fel
ebben a brooklyni esőben ahol a Lövölde tér ázott verebei
rázzák magukról
a körkörös színes ívekben gyönyörűn freccsenő déja vu-t
szevasz Woody ugye te vársz ott a túlsó sarkon miért
nem öleled meg a messziről jöttet mi ez a kemény
karimájú távolságtartás na ne hülyéskedj hát persze
hogy csak meg akartál tréfálni ezzel a hősies kalappal én is
csak heccnek szántam a csillogó esőkabátot hajítsd a francba
a kemény karimát vagy tedd fel erre a kávéházi fogasra
én is alá akasztom ezt a heroikusat
mintha nélkülünk így hasonlítana is valakire
de mi kicsit maradjunk még itt a járdaszélen hadd ázzon
kopaszodó fejünk szemüvegeden hízzanak óriás amőbává a
távolról csillogó közelről mocskos esküdöző neonfények
most ahogy megölellek végre látszik egyforma
magasak vagyunk egyforma alacsonyak javítasz ki nevetve
két kicsi boldog clown
Jahvé síró ege alatt
Araszolvejg
IV. fraktál
araszol az asztalon testével lép kicsi kunkor
olyan mint egy fél DNS
mozdulatában már a bebábozódás önkéntes emigrációja
amikor még utoljára hasonlatos lehet önmagához amikor
még tudja mit jelent öntudatos kukacnak lenni kunkori kukacnak
az asztal végtelen síkján ahol értelmét veszti a gömbölyűség utáni
erotikus vágyakozás értelmét vesztik az anyagelvűség tömör
testébe vájt kacskaringós járatok amelyeken eljuthat eljuthatott volna
áthidalva az idő makacs csapdáit
eljuthatott volna a tapasztalaton túli a megmagyarázhatatlan
a mitikusan fenséges féregi mivolthoz
de időnek előtte kivájták az édes édeni almából
araszolni belehelyezték a sík végtelen laposába
most már nem marad hátra más mint a bábozódás önhatároló gesztusa
amikor kicsit még az önazonosság szálai között mint szabadító
kötelek szorításában dédelgetheti magamagát önhasonlóságát
hogy aztán az idő akaratlan múlásával
fokozatosan mégis követhetetlenül teljes bizonyossággal de mégis
a bekövetkezés habár legfinomabb halovány árnyékától
de mégis teljesen elfedetten
asztalon araszoló kunkori mivoltát egyszer s mindenkorra feladva
pille formájában szakítsa magát át a születés reciprok lepkehálóján
s hogy könnyűsége lebbenjen tova a súlyosan tárulkozó dimenziók felé
mint ahogy Solveig esetlen dala keveredik bele a konzervgyár roppant
darálógépeinek megrendítően otromba igazmondásába
.jpg)
A négy vers először most jelent meg így, egységes ciklusban, közös cím alatt. Az első három benne van Halott madárral c. kötetemben, a negyediket most publikáltam első ízben.
