Meg vagyok sértve!... Éva ma elvitte javításra és lencsecserére bő 30 éve vásárolt és hordott szemüvegemet. Az üvege már eléggé karcos és a kerete is reparálásra szorul: a rég elveszett kis csavarkák helyett általam hajlított merev huzaldarabok tartják egyben a szerkezetet. Három üzletbe is elvitte Éva, mindenütt azt mondták, ilyen régi keretekel ők már nem foglalkoznak, rendeljünk újat. Még hogy régi keret, meg vagyok sértve: alig több mint három évtizede vásároltam a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán 750 Ft-ért (nagy pénz volt!), mint első okulárémat, amelyről a helyben rendelő szemész le akart beszélni: voltaképp még nem szorulok rá, alig látok gyengébben a teljesen normálisnál; csak meggyorsítja látásom romlását.
De én ragaszkodtam hozzá. És nem csupán azért, mert a távolabbi tárgyakat picit életlenül láttam, hanem azért is, mert szerettem volna a kölyökpofámat kicsit érettebbé tenni. Ezért eresztettem szakállt és ezért ragaszkodtam a pápaszemhez. Amellyel bánatomra ma már nem akarnak foglalkozni optikusaink. Kénytelen leszek áttérni mindössze 25 éves szemüvegemre. Keretét itthon, Ungváron vettem kemény 3 és fél szovjet rubelért, a lencséje, ha jól emlékszem, egyötven volt. Két egyformát csináltattam, az egyikbe világos, a másikban picit sötétített üveget vágattam (a régi fotón ez utóbbi mögül vetem magasra a tekintetemet). A világos még megvan, tökéletesen látok benne képernyőtávolságra. Most is ez van rajtam. Tévézéshez kicsit erősebb kell, az alig 10 éves...
Lásd még: Az okos szemüveg