Az orosz ember két dologra érzékeny. A hazájára és a vodkára. A nagy orosz lélekben ez a kettő nagyjából ugyanazt jelenti: a haza ott van, ahol a vodka – és fordítva. Vodkában az otthonosság, otthonban a vodka; hogy is lehetne másképp!

Az abszcinens orosz ember nem is igazi orosz, eleve gyanús, megbízhatatlan figura, idegenszívű, idegenlelkű, kiközösítésre érdemes. Aki nem iszik vodkát, az hazaáruló.

Ám az orosz ember nem abszinens és nem hazaáruló, imádja a hazáját és imádja a vodkát. Mindkettőért bármikor és gondolkozás nélkül odaadja az életét. Mert úgysem tudna egyik nélkül sem élni. Ha nincs vodka, nincs haza sem. Ha nincs vodka, szomjan hal az orosz lélek.

Az orosz ember becézi a vodkát, a fővárosáról, nemzeti hősökről és az államelnökökről nevezi el... Büszkébb rá, mint a Kremlre. Jobban szereti, mint a szexet, mint a munkát, autót, családot. A feleségéről nem is beszélve.

Ha a vodkától nem tudsz dolgozni és a családoddal élni, akkor hagyd ott a munkádat és hagyd ott a családodat, mondja az orosz ember.

Az orosz ember azért iszik vodkát, mert a vodkában benne van a történelem, benne van az igazság, benne van az élet. Az egyszerre elviselhetetlen és gyönyörű élet. Amelynek elviselhetetlen gyönyörűsége és gyönyörű elviselhetetlensége csakis a vodka révén és által ismerhető meg.

A vodka a megigazulás. A vodka a végső abszolútum, amelyben eggyé válik a nép, amelyben egyesül a nemzeti eszme.

Aki ezt nem tudja, az semmit sem tud az oroszokról.

Hell István - Dinnyés József: Hajnali ének: