Balla D. Károly
 

Szegett fővel

akár egy lomha mozdulat elég
és máris összedőlnek mind a házak
mikor a törvényt terjeszti eléd
a szegett fővel tüntető alázat

erőd hogy van, azt tőle megtudod
talán még azt is, mint lesz majd a végén
mikor a békén krúgató dúcok
alatt felgyullad jöttedre a gyékény

ám addig messze száll a könnyű dal
s a házak állnak még a tó körül
egy szónok bárgyú szózatot szaval
hogy jámbor lelke lelkednek örül

– de már egy lomha mozdulat elég
és felborul a dolgok kényes bája
hatalmat kattog fenn az ég-kerék
egy tört gerinc épp most simul alája

 

Ébredetlenül

csak kis zavar, csak gyorsan múló zárlat
elűzi mégis álmod reggelig
mert dics vezérli egyre feljebb lázad
s karámba térve roggyan meg a hit

miként lehetne fészked még e tájban
ahol a bűnök éje megkísért
s ahol a léha ünnepekben gyász van
mert átok verte el a friss vetést

hogyan találnál könnyű oldozásra
ha vér tolul a hajnal gyolcsain
kis éhes férgek jönnek egyre-másra
hideg nyomukban ott a sanda kín

csak tűnt zavar, csak gyorsan múló zárlat
és mégis hosszan alszik el a fény
– rosszarcú árnyak lakják be a tájat
az eszmélések kínos reggelén

Megadás

már nincs más hátra, csak a gyengeséged
a szégyenteljes lassú megadás
nyüszítve sorvad szét a vesztett élet
magába roskad csendesen a váz

mi szükség lenne már a szerkezetre
káosszá dúlva, ím, a régi rend –
egy óra jár csak buzgón folyton s egyre
de nem találja már a végtelent

nem vártad ezt csúfos záradékot
azt hitted balgán, lesz elég erőd –
de hullni kezdett rád a súlyos égbolt
feladtad hát a sejtett vég előtt

most nincs más hátra, csak a gyengeséged
és senki nem mond vádat; nincsen kegy
mi fontos volt, az mind a szélbe széled
s a holnap halkan szédül el veled