Kötetbe nem került az a szonettem, amelyet két eltérő változatban is megírtam és publikáltam (az elsőnek szerb fordítása is elkészült), s amelyet most archívumom rendezgetése közben megtaláltam. Pedig talán érdemes lett volna valamelyik verzió a könyvbéli szerepeltetésre, de egszrészt az anyag összeállításakor éppen nem került a kezem ügyébe, másrészt úgy gondolhattam, szövegem olyan erősen kötődik az ihlető képhez (lásd fentebb: Magritte: A fenyegetett gyilkos), hogy nélküle "érthetetlen". De talán mégsem. Ítélje meg az olvasó:

Csönge írja Népeslap c. blogjában: "amikor a Budai Rajziskola alkalmazott grafika szakán eljutottunk odáig, hogy témát kellett választanunk a szakmunkánkhoz, eldöntöttem, hogy olyasmit szeretnék alkotni, ami egyszerre hagyományőrző, és egyszerre újszerű, egyidőben magyar és univerzális, folk és urban. arra gondoltam, megpróbálom megragadni közmondásaink színeit." Így születtek meg a népeslapok, ez a sorozat lett Csönge jól sikerült szakmunkája. Mivel ő még csak 3 darabot tett fel a blogjába, én sem akarok előreszaladni, csak ezt a hármat mutatom be:

Idős ungvári asszony (na jó: állandó viselete, a tüdőszínű kiskosztüm és azonos árnyalatú helyre kis kalap okán nevezzük hölgynek) interjút ad egyik helyi sajtóorgánumunknak. Mesél életéről, a háború előtti világról. Gyerekkora a csehszlovák, felnőtté válása a magyar éra éveire esett, szülei ekkor nevelték bele a hazaszeretet. Ami rendjén is volna. Ám ezt a fogalmat mai gondolkodására is roppant érvényesnek találja – s ez már számomra felvet pár kérdést. Kiderül ugyanis, hogy ő továbbra is a „magyar hazaszeretet” feltétlen híve és buzgó gyakorlója, ami azért furcsa, mert a város, ahol él, immáron hatvanöt éve Magyarország határain kívül helyezkedik el. Azt sem lehetne mondani, hogy a hölgy bármikor is elszigetelődött volna a hajdani szovjet és a mostani ukrán élettől, évtizedekig hivatalnokként dolgozott, és ha kis csavarként is, de részese volt egy állami nagyvállalat szigorúan felügyelt működésének, gyermekét történetesen nem járatta magyar iskolába, aztán a rendszerváltás évei nagyjából nyugdíjba vonulásával estek egybe, s ő állandó résztvevője lett az ungvári magyar rendezvényeknek. Erről is kérdezi a riporter, s a válaszokból kiderül, hogy a kalapos hölgy ukrajnai, kárpátaljai magyarként tudatosan gyakorolja kisebbségi jogait. Ami szintén, nagyon is, rendjén van. Ám az erőteljesen felvállalt kisebbségi státus és az egyértelműen Magyarországra vonatkoztatott hazaszeretet között én látok némi ellentmondást.

Az MTI által is közzétett hír szenzációs: Ukrajnában akár a következő tanévtől olyan e-bookok válthatják fel a nyomtatott tankönyveket, amelyek a 11 tanév összes tankönyvének az anyagát tartalmazzák. Mivel a bejelentés miniszterelnök-helyettesi szinten történt, remélhetőleg van valóságalapja, több puszta elképzelésnél. A permanensen tankönyvgondokkal küzdő oktatásügy mindenesetre nagyot léphet előre - a nemzetközi színtéren is.