Amikor ezt a bejegyzés írom, a Facebookon nyított írói oldalamhoz 99-en csatlakoztak. A személyes oldalam ugyan 730 ismerőst mutat, de ez két különböző dolog, az írói oldalamhoz (amelyet inkább olvasóim oldalának szeretek nevezni és csak pár napja nyitottam) nem a személyes ismerőseim csatlakoznak, hanem azok, akik az ottani üzenőfalon hirdetett és/vagy közreadott írásaimról értesülni kívánnak. A 99-ből persze 86 egyben ismerősöm is, de ez az arány sejtésem szerint változni fog. Különbség az is, hogy az "ismerős" státuszt az egyik félnek kezdeményeznie, a másik félnek pedig jóváhagynia kell, míg az olvasói oldalhoz egyetlen kattintással bárki csatlakozhat. Aki ügyes, esélye vann arra, hogy a 100. legyen. Katt a Tetszik gombra ezen az oldalon. (Persze aki nem Facebook-tag, előbb regisztrálniai kell.) Megjegyzem, ennek az közösségi oldalamnak az ablaka itt, ennek a blognak a bal sávjában is megtalálható, új blogomban pedig jelentős hangsúlyt kapott: a kép is onnan való: a redndszer által minden betöltéskor véletlenszerűen kiválasztott 56 tag közül itt 20 látható.)

Novellát írni kicsit olyan, mint madarat fogni. Csak nehezebb... Észrevétlenül kell Kis térben nagyot rugaszkodni, ugyesen utánakapni a tovarebbenőnek és az utolsó mondattal megmarkolni, mielőtt csúfondárosan csicseregve felszállna a diófa legtetejébe. A macskánk tudja, hogyan kell. Nekem az elmúlt három évben nem sikerült. Na talán most. >>írásom a napi blogban

Még az ünnepek alatt történt, hogy kedves régi barátom, akivel számos lényeges dologban kialakult egyet-nem-értésünk miatt kapcsolatom az utóbbi években meglazult (szinte meg is szakadt), egy izgalmas írásra hívta fel a figyelmemet. Itt található: Kvantum-radar. Figyelmesen elolvastam (ezt jó szívvel ajánlom mindenkinek, akit érdekel az ilyesmi), és a következőket tudtam írni róla válaszomban: