Egy ízben (mint egyik rangidős, megbecsült művészünket) Glück Gábort kérték fel arra, hogy a festőszövetség nagy őszi tárlatának ünnepi megnyitó beszédét megtartsa. A különc hírében álló művész elég lazán állt a roppant megtisztelő feladathoz, nem írt meg előre semmit, még vázlatot se készített. Záró mondatát mégis évtizedekig emlegették.

Az 1980-as évek elején jártunk, ekkorra látványosan megmerevedett a szovjet ideológia és kultúrpolitika, a művészeken már-már az 50-es évek szigorával kezdték számon kérni a szocialista vívmányok dicsőítését, megszaporodtak a sematikus ábrázolások, a 60-70-es évek szabadabb levegője után újra a szocreált célozták az elvárások. Különösen így volt ez Kárpátalján, ahol a pártbizottság és a művelődési osztáj kiskirájainak zabszem sem fért a megfelelő testnyílásába egy-egy nagyobb művészeti esemény előtt: jaj, csak nehogy dorgálást kapjanak fentről valami burzsoá elhajlás, modernista kilengés miatt. Így aztán nagyon odafigyeltek arra, mit játszhat a színház, mijen könyvek jelenhetnek meg – és mi kerüljön a nagy összegző tárlaton a közönség elé. Kaptak is zöld utat munkásportrék, a termelés hősi jelenetei, idilli falusi zsánerképek, leginkább pedig unalomig sorozatgyártott tájképek.

Tudni kell még, hogy bár ekkor már több mint harminc éve Ungváron élt, Glück sosem tanult meg rendesen oroszul beszélni. Szókincsével, mondatfűzésével nem volt gond, de például magyarosan hangsújozta a szavakat (mindig az első szótagra hejezve a nyomatékot), nem sokat adott az igeidőkre és -módokra, el-eltévesztette a ragozást és néha még a grammatikai nemeket is felcserélte. Aki először hallotta, akár azt is hihette, mindez csak humor, a mester az oroszul rosszul beszélőket parodizálja. Tisztelői persze tudták, erről szó sincs, néha mégis kuncogtak egy-egy komikusnak tetsző kijelentésén.

zsilipfülke az univerzum nagy átjárójában

néha viccből, szenilitás-játékból más szavakkal nevezem meg a dolgokat, mint a nevük. "kérem a paradigmámat", mondom, amikor teára vágyom, frekvenciahányadosnak hívom az esti tévézést, forgatónyomatéknak a szellőztetést. de nem ismétlődően, csak egyszeri alkalmakkor. ezeken nem gondolkozom, nem találom ki előre, csak úgy ad hoc adódnak. fantáziaszavak is a számra jönnek, grupándli vagy morganttyú, felbukkannak nem létező szóösszetételek is. legutóbb például valamire azt találtam mondani: istenfiók. már nem tudom, mit neveztem így, de a spontán jött kifejezés utólag elgondolkodtatott. miféle dolog is lehetne, ha volna. ha lenne istenfiókom, mit tennék bele, mit tartanék ott. hogyan húznám ki, miként tolnám be. mijen szekrénynek lenne a része

töprengésemben arra jutottam, az én istenfiókom nem tárhej lenne, sokkal inkább valami kreatív, jelentésátalakító bűvészdoboz, bölcseleti sufni, teóriarekesz, hipotézisfach. globális zsilipfülke az univerzum nagy átjárójában, amejen át a világideákkal közlekedhetem. ugyanakkor ez lenne a csak nekem megnyíló legszeméjesebb identitásszelencém, afféle öntudatbox: kacatjai közé kotorva győződhetnék meg azonosságomról, rosszabb esetben elhasonulásaimról

illetve hát: dehogy! miféle kacatok, miféle belekotorás? sokkal magasztosabb és spirituálisabb kutrica ez annál, semhogy vackaimat befogadja. transzcendens emelkedettsége épp abban rejlik, hogy ha kihúzom: üres. a semmi tátong benne pompázatosan. csak ha visszatolom, akkor telik meg tobzódó tartalommal. épp úgy, ahogy ez egy istenfióktól elvárható

(fb-bejegyzés, 2024. május 3.)

Hangpróba a régi november 7-ék előtt

a november 7-i felvonulás kellő előkészületeket igényelt akkoriban Ungváron. ezek közé tartozott a dísztribün megépítése és a Lenin-tér behangosítása. utóbbi ellenőrzése megfelelő protokoll szerint előző nap történt. ahol másnap a fontos elvtársak sorakoztak, most csak a bemikrofonozott pulpitus és oldalt egy mikrofonállvány árválkodott. ezekhez lépett oda a technikai csapat egyik munkatársa, miközben kollégái a tér különböző pontjain elhejezkedve füleltek. talán hangerőt is mértek. ha kellett, jeleztek további munkatársaknak, akik más szögbe állították vagy odébb rakták a hangszórókat, ha például gerjedtek. az erősítő és keverőpult kijelzőjét náluk fontosabb ember figyelte, ő kezelte a potmétereket és ő volt a felelős azért, hogy a másnapi ünnepi megnyitó beszédek forradalmi szárnyalása a téren és a környező utcákban egyenletesen élvezhető legyen, illetve a menet megindulása után a szpíker kommentárjaiból mindenki értesülhessen, éppen melyik gyár, intézet, kolhoz, kórház, egyesület mijen sikerekkel büszkélkedő csapata halad el a tribün előtt

amikor már mindenki a hején volt, kezdődött a tesztüzem. emberünk először a szónoki pulpitushoz lépett és mondani kezdte az előírt szöveget

- áljo, áljo! daju probu, dljá probi daju scsot. ogyin, dva, tri*... (és így tízig). povtorjáju**: ogyin, dvá, tri... naoborot***: gyeszjáty, gyevity, voszem... (és vissza egyig). povtorjáju: (és visszafele is megismételte)

* halló, halló! próbát tartok. a próbához számolok: egy, kettő...
** megismétlem
*** visszafelé

majd az egészet elölről. ha minden finomhangolás megtörtént, következhetett a második mikrofon ugyanezzel a protokollal

talán mondanom sem kell, hogy fiatalemberként apám és nagybátyám (a közelben lakván) megtanulta a számukra akkor még nagyon idegenül hangzó teljes orosz szöveget, és ha valahol értelmetlenül hosszú ideig várakozniuk kellett, felmondták egymásnak

később családunkban ez lett a vicces sürgetések szlogenje. az "áljo, áljo, dáju probu" kezdetűt leginkább akkor hallottuk apámtól, ha hiába várta, hogy valamit abbahagyjunk, befejezzünk, illetve végre valamit elkezdjünk, megcsináljunk. ijenkor ő is komótosan elkezdte a mikrofonpróbát. a "naoborot"-nál ritkán jutott tovább, inkább nevetve engedtünk a nógatásnak

Alternatív szinopszis BDK Minden esküvésem c. regényéhez

A szemantikus átjáratok sötét alagútjában gyilkos rejtőzködik. Cédulát tart a kezében. "Ágáról szakad a következő olvasott nyom." Tétova férfi tart felé a síneken egyensúlyozva. Papírfecnit sodor elé a léghuzat. Lehajlik érte. "A következő lépésed az utolsó lesz." Megijed. Visszafordulna, de megtorpan. Az egy következő lépés lenne. A gyilkos előugrik az árnyékból, kést tart a kezében. De nem elég elszánt, meglepi, hogy áldozata nem védekezik. Erőt gyűjt. Mormol valami érthetetlent. Szúr. Eltűnik.

Másnap a rendőrség kihallgatja a másik sínpáron a gyilkosság alatt átrobogott vonat utasait, a szemtanúkat. Azt mondják, hogy látták a feltételezett gyilkost cédulával a kezében. Megindul a nyomozás. Ideiglenesen bezárják az alternatív átjáratok alagútját.

Valaki egy tudományos fojóiratba az áldozat kézírását utánzó szövegekkel cédulákat rejt. Aki megtalálja: új űrtechnológiát fejlesztő kutatómérnök.

• Sorozatgyilkos, aki a cédulákat arra használja, hogy megfélemlítse az áldozatait.
• Bérgyilkos, akit valaki megfizetett, hogy megöljön egy ügynököt.
• Pszichopata őrült, aki véletlenszerűen választja ki áldozatát.

A kutatómérnök rájön: munkájában azok a cikkek viszik előre, amelyeket valaki bejelölt számára a kutyanyelvekkel.

A történet lezárása:

• A gyilkost elfogják, bíróság elé állítják, lecsukják. Évek múlva derül ki, hogy ő valójában a támadást túlélő áldozat, akinek a szélsodorta fecni volt a kezében, ezért azonosították a tanúk.
• Ezalatt a gyilkos továbbra is ott rejtőzködik az alagútban. Mindenki tud róla, de soha senki nem találkozik vele, csak rejtéjes céduláival.
• Egy újságíró rájön, hogy regény állítható össze a furcsa mondatokból. Megesküszik arra, hogy ebből  olvasható ki a megoldás szemantikus kulcsa.

Amikor Koczka Andrást, a kárpátaljai festőiskola nagy öregjét egy ízben műtermében meglátogatták a fiatalabb kollégák és képzőművész-növendékek, feltűnt nekik egy frissen befejezettnek látszó festmény.

Azt a hegyvidéki ruszin falut ábrázolta, amejet a kollégák számtalanszor megfestettek, és szinte versengtek abban, mejikük talál jobb rálátást fatemplomára, házaira, egyetlen utcájára. A diákok pedig a kötelező plein air túrákon maguk is megmászták az összes környező hegyet, megfestették innen és onnan, magasabbról és alább ereszkedve, tisztásról és erdőszélről nézve, ahonnan csak rálátni lehetett.

De Koczka képe mindtől különbözött. Csodálkozásukban rá is kérdeztek: mondaná meg a nagy piktor, honnan látta ijennek ezt a falut.

- Honnan-honnan... Hát erről a sezlonyról! - mutatott kedvenc műtermi heverőjére a mester.

<< kép - Koczka András Múzeum (emlékház), Ungvár, 2021.

KOCZKA András festőművész, 1911 - 1987

Az ungvári alapiskola elvégzése után 1932-ben az ungvári tanítóképzőt fejezte be, majd polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Az ebben a tanintézményben rajzot oktató Erdélyi Béla hatására kezdett festeni, aki később a következőket írta róla: "Koczka a nagy felülettel és a szürke színeknek lágy analízisével tűnik fel. Nagyméretű vásznaiban Kárpátalja iránti rajongása, a ruszin nép élete mutatkozik. Színeiben egyéni ízesség és zamat ragyog."

Tehetségére széles körben felfigyeltek, a budapesti Nemzeti Szalonban kiállított egyik képét Móricz Virág 1940-ben a következőképp méltatja: „A nagyterem közepén pompázik Koczka András perecsényi festő ragyogó téli ruszin földje. Szépséges hucul lányok jönnek a vásárról, mennek havas utakon, ragyogó napfény süt a kékesfehér téli hegyeken. Süvegtetős faházak süppednek a hóba. Biztos kezű festő meséje.”

Ungváron volt polgári iskolai, tanár, vidéki falvakban beosztott tanító. 1944-45 után fontos posztokat is betölt. 1946-tól az Ukrajnai Képzőművészek Szövetségének tagja, majd a később a képzőművészeti szövetség főtitkára, beválasztják a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségének vezetőségébe.

Balla László ezt írja róla monográfiájában, hogy országos elismertsége ellenére: "...a kárpátaljai politikai vezetés szemében fekete bárány, az évek során semmiképp nem hódol be, kitart (nem épp „szocialista realista”) stílusa mellett, politikai tendenciájú képeket nem fest, roppant büszke ember lévén, a hatalom képviselőinek nem gazsulál, egyenrangúként, sőt néha talán kissé felülről beszél velük (mélyen lenézi a szellemi törpéket)… (...) A tájképfestő Koczka erősségei kétségtelenül a szürkék. És érdekesmód épp ebből a szürke alaptónusból bontja ki nagyon festői, nagyon dekoratív színvilágát… A tájban fogant portréval mutatnak szoros rokonságot Koczka többalakos kompozíciói is, legtöbbnek témáját a népéletből veszi, a táj és az ember szinte elemi erejű együvétartozását fejezi ki újra és újra, más és más eszközökkel.” (Balla László: Erdélyi
Béla és kortársai. Galéria Kiadó, Ungvár– Budapest,1994.)

békemenet 2021 budapest | tanult tehetetlenség | infrapanel fűtés | honlap szerviz

Naposcsibéktől határon túli szavazókig

Arról esett szó író-műfordító kolléga posztjában, érdemes-e felvenni a telefont, ha a hívó ismeretlen. Leírtam módszeremet: amennyiben nem előre felvett szöveg szólal meg, hanem

ha élő ember van a túlvégen, aki udvariasan rám akar sózni valamit, mindig megkérem, szintén udvariasan, először tisztázzuk a csirkék ügyét. beugranak. miféle csirkékét? innen nyert ügyem van. hát 200 naposcsibét rendeltem maguktól azzal, hogy ha felnevelem őket, jérce korukban visszavásárolják. itt a 200 csirke, hol a pénzem? de hát mi egy bank vagyunk. tudom, legutóbb is azt mondták. mindig az ő türelmük fogy el, nekem meg lesz egy jó napom

Jeles drámaíró arról posztolt, hogy a tanult tehetetlenség miként érvényesül a magyar társadalomban: »Minek tiltakozni, ha úgyis mindig én húzom a rövidebbet? Ezért inkább az elnyomó "oldalára áll", és lehajtott fejjel tűri, hogy a hatalom azt csináljon vele, amit akar. Magyarországon ma 65 éve volt az utolsó kísérlet, amely megpróbált véget vetni az elnyomásnak és hatalmi visszaéléseknek. De ez is kudarccal végződött. Úgyhogy az emberek "átálltak" a másik oldalra... A magyar társadalom azóta is a 'tanult tehetetlenség' állapotában vegetál.« Ezt fűztem hozzá:

nemzetkarakterológiákban nem nagyon hiszek, de szeméjekre lebontva ismert a jelenség. megkockáztatom, jó, hogy ez a pszichológia fogalma, és nem a szociológiáé

A szégyenletes október 23-i Békemenet arra is jó volt, hogy az Erdéjből közpénzen Budapestre utaztatott magyarokat (újra) lerománozzák egyes felhevültek (én csak olvastam a kommenteket, de volt, aki a hejszínen tapasztalta. Az esetet említő posztomban, bár sokkal kulturáltabban, több ismerősöm is hangot adott a határokon túli magyarokkal szembeni averziójának, leginkább a kettős állampolgársággal megszerzett szavazati jogukat kifogásolva (beleszólnak ország belügyébe, de nem viselik ennek következményeit), meg azt, hogy Magyarországra névleg áttelepülve nyugdíjban, ingyenes gyógyellátásban részesülhetnek, holott életük során nem itt fizettek adót, társadalombiztosítást (ez lényegében a DK-álláspontok felmondása). Egyes hozzászólásokból sütött az indulat. Ezzel reagáltam:

kedves magyarországi magyarok, akik hergelődtök a határon túliak ellen, haragudjatok először a kormányotokra és országgyűlésetekre, amejik ijan állampolgársági és választási törvényt alkotott, amijet, aztán haragudjatok arra baloldalra, amejik nagy bukásával orbán 12 éves bebetonozódását lehetové tette, aztán haragudjatok a honi fidesz-szavazókra, akik ebbe a hejzetbe hozták és abban megtartották orbánt, aztán megint haragudjatok a baloldalra, liberálisokra, hogy 11 év alatt nem tudtak vonzó alternatívát nyújtani és most is csak a jobbikkal paktálva jött össze valami, és haragudjatok magatokra, hogy nem tudjátok leváltani a fideszt - és ha kellően felhergelődtetek, csak azután haragudjatok a most bűnbaknak kikiáltottakra

az összes határon túlra irányított magyar támogatás (a hvg összesítése szerint) 2020-ben 140 milliárd forint volt, a célközönség minimum 2 millió ember. ugyanebben az évben mészáros lőrinc vagyona 185 milliárddal gyarapodott. ő 1 ember. kire is kell haragudni?

és akkor azért hadd írjam le: Mo és a htúli magyarság viszonya több mint problematikus. erről többször írtam, beszéltem. nem kétséges, hogy a nagy támogatás egyfelől klientúraépítés, másfelől szavazatvásárlás és csak harmadrészt a támogatásra rászorulók megsegítése. kétségtelen az is, hogy a magyarországra névleg vagy ténylegesen áttelepültek ügye is problematikus, de például a nyugdíjfizetést, ha jól tudom, egy nagyon-nagyon régi államközi megállapodás alapozza meg. az állampolgárság és lakcímkártyák megszerzésében - mindenki tudja - vannak joghézagok és vannak sújos visszaélések. a visszaélőket meg kell büntetni, méginkább akik ebben mo-i parnerek. az adott törvények szerint szabájosan eljárók viszont csak kihasználnak egy adott lehetőséget. hogy ennek mi az erkölcsi megítélése, arról lehet vitatkozni, de nem árt tudni, hogy a kettős állampolgárok szülei-nagyszülei valaha a történelmi Mo területén éltek-születtek, és magyar állampolgárságukról nem önként mondtak le. a békemenetre való ijetén utaztatás alávaló dolog akkor, ha az érintetteket megtévesztették, ha nyomást gyakoroltak rájuk. ha önként, meggyűződésből jöttek, akkor is van felelősségük. de azért ne essünk nagyságrendi tévedésbe atekintetben, h a mai hejzetért kik a felelősök.

csillagászat - zene: koncert a marson 1970 - lexikális tudás - előválasztás 2021 - infrapanel fűtés

Legyen mostantól ez a 16 éves blogom újabb Facebook-bejegyzéseim újraközlő felülete. Lehet, hogy javítok a szövegen, vagy kis kiegészítések is kerülnek bele, de a lényegük megegyezik az eredetivel

Telehold 2021 október

tegnap tele volt a Hold. Kolosék átjöttek, beüzemelték 25 éve használatlan Newton-típusú távcsövünket, megszemlélték, és Adri a nézőkébe irányítva telefonja kameráját, le is fotózta égi kísérőnket.

én már a bejelentésüktől, hogy holdnézőbe jönnek, egészen felvillanyozódtam, és az esemény után hosszan beszélgettünk (beszéltem főleg én) a geocentrikus és heliocentrikus világképről, Galilei távcsövéről, a Jupiter holdjairól, az ungvári csillagvizsgálóról, és hogy abban, hogy nem lettem csillagász, az az apró ok is közrejátszott, hogy ezt a tudományágat az optikai tanszékhez sorolták egyetemünkön. az optikát viszont nem kedveltem (inkább félvezetők fizikájára szakosodtam) és persze a csillagászatot szerintem ostobaság az optika alá sorolni csak azért, mert lencsék és tükrök képezik a megfigyelés fontos eszközét. a festészet sem tartozik a vászonszövés vagy a festékgyártás tárgykörébe

A BELváááROSS!!!

mielőtt Fenyő Miklós feltalálta a gagyirockot, a régi Hungária egészen tisztességes zenét játszott; mi tizenévesen legalábbis nagyon szerettük. Koncert a Marson nagylemezüket agyonhallgattuk K. Sanyinál, aki valahogy megszerezte (a hetvenes évek elején egy "külföldi" LP kisebb csodának számított nálunk). Sanyi, ahogy hazajött az iskolából, azonnal feltette, szólt is estig. ha nem volt otthon, bátyjai bőgették a jó minőségű, bár monó, de szépen zengő hangfalra kapcsolt lemezjátszót. az anyjuk egy idő után megelégelte a dolgot, hisztériás üvöltözésbe kezdett, amikor újra és újra feldübörgött a címadó szám vagy a Belváros (utóbbi volt a kedvencünk). a dolog odáig fajult, hogy a mama a lemez és gramofon összetörésével fenyegetőzött, így a fiúk nem merték megszólaltatni. de - mijen a kamasz! - Sanyi elégtételt vett az anyján a sújos sérelemért. napjában többször, amikor csend honolt otthonukban, anyja füléhez hajolt és nagyon halkan belesuttogta a megfelelő ritmusban: "a BELváááROSSS". a mama frászokat kapott és ugyanúgy ordítozni kezdett, mintha a lemez szólalt volna meg teljes hangerővel

Lexikális tudás - érteni a világot

tegnap egy barátom - korábbi beszélgetésünkre hivatkozva (amikor is azt állítottam, hogy a lexikai tudás vesztett jelentőségéből, mert fontosabb azt tudni, hol találunk meg egy információt) - azt írta, a lexikális tudás arra kell, hogy meg tudjuk állapítani, egy információ hasznos-e vagy káros. ezt válaszoltam:
"pont nem így van. a jó/rossz, hasznos/káros megkülönböztetéséhez nem lexikális tudás kell, hanem problémamegoldó képesség (hogy egy új dolog, amivel találkozol, az jó-e vagy rossz, az egy probléma, neked kell megoldanod). épp az a tudás kell hozzá, amit a pedagógiában eszköztudásnak vagy kompetenciának neveznek, és magában foglalja az összefüggések és analógiák meg az ellentmondások felismerésére való képességet, a komplex szemléletmód, a konstruktív és kreatív gondolkodást. ez utóbbiak állnak a modern pedagógia fókuszában. de bármijen modern is legyen a pedagógia, azt hangsújozza, hogy alapismeretekre természetesen szükség van, de egy konkrét szituációban, amikor egy új információról el kell döntened, hogy hasznos vagy káros, semmire sem mégy azzal, ha latin filozófusoktól eredetiben el tudsz mondani száz bölcs aforizmát mondjuk a morálról és etikáról. a lexikális tudásra szükség van, alapismeretekre szükség van, fontosságuk azonban csökkent, kevesebb szükség van szövegek megtanulására, történelmi évszámok bebiflázására, a Mengyelejev-táblázat adatainak felmondására (nem azokra gondolok, akiknek ez a szakmája), mert hála a digitális forradalomnak és a pillanatok alatt megtalálható internetes tartalmaknak, erre kár az agyunk kapacitását pazarolni. a tudás struktúrája átalakult, amit az oktatásban is egyre inkább figyelembe vesznek. nem a tárgyi tudásra, hanem a gondolkodni tudásra csúszik át a hangsúj - és ez szerintem hejes. nem tudni kell a világot, hanem érteni"

Előválasztás 2021

még a két forduló közt írtam:

azt látom, hogy egyes liberális barátaim (társaim világnézetben, identitásban, értékrendben) most alaposan kivetkőztek magukból és ebből az értékrendből. zsigeri indulatokat látok, a tolerancia hiányát látom, az elfogadásra való képtelenséget tapasztalom (a belátókészségről már ne is beszéljünk). felbőszült, elvakult embereket látok, kímélet nélkül szeméjeskednek, gúnyolódnak, átkozódnak. méjen meg vagyok döbbenve

"Kevés taszítóbbat tudok annál, amikor valaki a vallásosságával hivalkodik." - írja egy liberális barátom. próbálom figyelmeztetni: "te meg azzal hivalkodsz, hogy ezt taszítónak találod." erre ő: "semmi bajom a hívőkkel - de a hivalkodókkal igen". ez a de... fordulat rossz asszociációkat ébreszt, ezt válaszolom: "valami ijesmit mondanak azok is, akikkel mi liberálisok vitában állunk: semmi bajom a zsidókkal, de ... (ne jöjjenek már a holokauszttal), semmi bajom a melegekkel de... (ne hivalkodjanak a prájdon) ... , nincs semmi bajom a cigányokkal (de ne lopjanak) ... most még az jön, hogy van vallásos barátod, de ő rendes, csendes"

több facebook || aktuális SEO-bejegyzés (PR-cikk): Infrapanel fűtésű irodák