Egyre több olyan jelzést kapok, hogy már nem lehet eligazodni az általam használt több tucatnyi oldal és blog között. Ebben, szó se róla, sok igazság lehet és nyilván magam vagyok a ludas webhelyeim elszaporodásában. Talán segít valamit a helyzeten, ha leszögezem: legfőbb, legintenzívebben használat oldalam továbbra is a BDK napi BLOG - a többi csak kiegészítés, más-más célt szolgáló mellékág, tematikus, válogató vagy ajánló oldal  - és többségükön ki is van listázva a napi blog friss kínálata (mint itt, a bdk.blog.hu oldalon is a bal felső sarokban). Hogy még jobban megkönnyítsem az eligazodást, beüzemeltem három eligazító oldalt: az első kettő egyelőre azonos tartalmú, és valóban csak a legfőbb oldalaimra vezet, a harmadik kicsit részletesebb tájékozódást tesz lehetővé. Használjátok őket! Egyben örvendjetek a jelen blog megújult dizájnjának. Ugye szép?) Innen indulva pedig igazodjatok el rajtam:

• Balla D. Károly - eligazító-1 | Balla D. Károly - eligazító-2
• Teljes lista: Balla D. Károly - részletes eligazító

Berniczky Éva

Szerencsegyökér

Megkérdezte, jó felé tart-e a múzeumhoz. Melyikhez, kérdeztem vissza, és máris megbántam. Lerítt róla, hogy nem turista, nem csodálkozott rám, sem a felújított katedrálisra, nem kívánt semmit megörökíteni, nem is volt neki mivel, a nyakában nem lógott digitális fényképezőgép. Jól ismertem ezt az imbolygó járást, kissé meggörnyedt tartást, szegényes, igénytelen öltözéket, de abban is biztos voltam, hogy viselője mégsem környékbeli. Pontosabban nem abból a jelenből való, amelyet éppen itt és most élünk. Néhány évtizeddel korábbról kapaszkodott fel a meredek utcán. Természetesen nem azért érdeklődött a múzeum felől, amiért errefelé a turisták szoktak. Inkább az időbeli ellentmondás miatt keveredett el. Szemrehányóan mért végig, hogyhogy melyik múzeumba, hát ahová a házát hozták, ahová a legkisebb fia évekkel ezelőtt ágyastul eladta az ósdi építményt. Nem létező kékre festett falaival, a faragott oszlopos tornáccal, roskatag berendezésével, a szuvas kredenccel együtt. Ugyan hová tartana máshová, csakis arra a helyre, ahová hazamehet. A skanzenba, bólintottam zavartan, miután némileg beazonosítottam. Oda igyekszik, ahová tartozik, és ahol jelen pillanatban még sincs semmi keresnivalója. Vajon mit kezd majd ott kiállított életével? Azzal próbáltam szépíteni valamicskét melléfogásomon, hogy a sablonszöveg szerint következő figyelmeztetést, a hiába fárad, hétfőn zárva tartanak-ot tapintatosan lenyeltem. Addigra megértettem, számára az irány a fontos, az pedig esetünkben megegyezik, mert ezzel az ágrólszakadt öregasszonnyal különbözőségünk ellenére igyekszünk hazafelé. Menjünk, tettem hozzá csak úgy, leegyszerűsítve az invitálást, ahelyett, hogy hívtam volna, tartson velem, arrafelé lakom, mutatom az utat. Azonnal megbékélt, belém kapaszkodott, és így indultunk együtt tovább. Derűsen botorkált mellettem, mintha nem is ezen az utcán, nem is ezen a vidéken, hanem az örökkévalóság mezején lépdelt volna. Legalább annyira vált a kényelmetlen világ részévé, amennyire ki-kilógott belőle. Menet közben az a fajta balga elégedettség öntötte el arcát, amely a gyermek hiszékenységével mos egybe csúfságot és gyönyörűséget, folyó időbe ágyazott boldog és boldogtalan emlékezést. De ahányszor megszólalt, hirtelen felnőtté komolyodott. A szavakat spórolósan beosztotta, lényegre törően rakta egymás mellé. Utólag teljességgel felfoghatatlan, mi tette képessé arra, hogy ilyen rövid idő alatt elmesélje mindazt, ami idáig megesett, s azt is, ami holnaptól történik vele.

Bognár László barátom írja cikkében, amelyhez illusztrációul az én Michelangelo+Dalí montázsomat választotta:

Új, közösségi blog indult, azzal a korántsem apró céllal, hogy a blog műfajával csatlakozzék a magyar modernitás korábbi hajtásaihoz.
Aki a blog címének olvastán Széchenyi műveire gondol (Hitel, Világ, Stádium), az ugyanúgy közel jár az igazsághoz, mint aki Kassák lapjaira, a Ma vagy a Tett címűre gondol.

Sőt, aki semmi ilyesmire nem asszociál, az sem fog csalódni, mert egészen egyszerűen friss, mai szemléletű, elgondolkoztató, a humort sem nélkülő blogbejegyzésekkel fog találkozni.
A Világ Ma megnyilatkozásai tág terűek, több értelemben is.

Egyfelől földrajzi értelemben, hiszen Szombathelytől Budapesten és Pécsen át Ungvárig találunk szerzőket, ismerteket és ismeretleneket, saját néven publikálókat, de bloghoz illőn akár nick-néven üzemelő bloggereket is.
A szerzők nevesítése során rátalálhatunk itt a tudós Csepeli Györgyre, de a József Attila-díjas Balla D. Károly íróra is.

Köszönöm az említést!

Lehetnék akár az agykontroll trollja...  Kevés nagyobb parasztvakítást ismerek ugyanis, mint ez az álmódszer, áltudomány, álterápia Szemfényvesztésben már-már vetekszik a politikusok mellébeszélésével. Szerencsére mintha lassan kezdene kimenni a divatból. Emlékszem, amikor fénykorát élte, sokan mániákus hívei lettek. Számomra a módszer elleni legfőbb bizonyíték éppen az agykontroll egyik helybéli megszállottja lett: soha szorongóbb, gátlásosabb, zavartabb megjelenésű embert... Lehetnék, de nem leszek az agykontroll trollja: pusztán üzleti megfontolásból készítettem ezt az oldalt: agykontroll - a google-listákon való jó szereplést máris megelőlegeztem számára. Ezeknek viszont nem kellett előlegezni: a címükre keresve az első táblán szerepelnek: Casino Budapest -- Tokaji bor -- repeső örömmel várom a hirdetőket! // Más ajánlat: Búzafű

Bennfenntes információim szerint hárman is komolyann kritikát készülnek írni regényemről. Addig is, amíg ezek elkészülnek és megjelennek, a mostanában megjelent néhány rövid ajánlót, minikritikát, ismertetést ajánlom nyájas böngészőim figyelmébe:

„Meghalni nem annak ellentéte, hogy élni, hanem annak, hogy születni." Az apa- és anyaregényből ez a mondat hosszan tovább-gondoltatja magát. Valójában vendégszöveg, a román Ana Blandinától származik. A Tejmozi ugyanis játékos posztmodern ötleten alapul. Szerzője évekkel ezelőtt felhívta pályatársait: küldjenek neki részleteket kortárs irodalmi prózákból, hogy beilleszthesse azokat készülő novellájába. A kapott ötven idézetet felhasználta az első változatban, vagy lehet, hogy inkább köréjük írta az elbeszélést, ám publikálás előtt végül >>Könyv + családi trauma

Félméternyi magasságot is elér az utóbbi idők magyar aparegényeiből egymásra tornyozott könyvtorony – Esterházy Harmonia Cælestise nyitotta az évezredet a trendnek vagy legalábbis tendenciá­nak érzékelt sajátos „műfajú” apapótló regények sorát, amit aztán maga fejelt meg két évvel később a Javított kiadás által. >> Halál apa blues

Egy felnőtt, lelkileg azonban nem teljesen kiforrott, családjától, főként az anyjától sokáig függő férfi szembesíti magát a múltjával - a szülők halála után. Az emlékezet-, család- és identitásregényként is olvasható könyv főhőse hosszú ideig sikertelenül igyekszik összerakni a múltat. Nem csak időben kell eltávolodnia az eseményektől, de térben is: a szembenézésre csak egy idegen országban képes. Nincs könnyű dolga, mert az anyja még a múltját is kisajátította, így nem igazán tudja a saját szemével nézni a régebben történteket, másrészt mert >>Mint egy vetítővászonnál

Cecil M. Joepardy bengáli költő élete és munkássága - keleti egzisztencializmus - virtuális könyv

Voltaképp most szembesültem először azzal a szinte áthidalhatatlan problémával, hogy a jeles bengáli költő és gondolkodó nevét hogyan is kell írni helyesen. Én először Lukácsy András kitűnő könyvében találkoztam  a névvel, ott következetes Joepardy alakban szerepel, én is ebben a formában használtam eddig, két regényem elé is mottót választva tőle. Viszont Babits a Nyugatban a Jeopardy írásmódot használja, és így találtam számos újabb említésben. Az elérhető régebbi forrásokban pedig még Jeoperdy és Cecyl is szerepel. A játékos kedvű poéta és bölcselő alighanem maga is váltogatta az angolos névalakokat, amelyek amúgy sem emlékeztettek eredeti bengáli nevére.

A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Mivel azonban dolgok önmagukban nem létezhetnek, így hát semmi sem igaz.

Cecil M. Jeopardy

Cecil M. Jeopardy (1869, Vatomandry - 1957, Antananarivo) - [más írásmódban: Joepardy, Jeoperdy] - a magyar nyelvterületen főleg aforizmáról ismert, bengáli, maláj és angol nyelven alkotó költő,  filozófus. Életét és szerteágazó munkásságát legendák övezik, származásáról, születési helyéről nincsenek teljes hitelességű információk. Eredeti neve: Ceśśaro Masunti Jesyunga. -- A leendő költő valószínűleg egy magasabb kasztbeli, de családjától kitagadott és kalmárnak állt, Indiából előbb Indonéziába, majd Madagaszkárra vándorolt selyemkereskedő apa és valamely Óceániai szigeten született anya gyermeke, akit a tehetős papa előbb Kuala Lumpur, majd Calcutta legjobb iskolában és egyetemein taníttatott. A széles körű képzettséget szerző és számos nyelvet magas szinten elsajátító tehetséges fiát apja diplomáciai pályára szánta, ez a terve azonban, leginkább az ifjú Ceśśaro kalandvágya miatt, néhány kísérlet után meghiúsult. A leendő költő utazni vágyott, be is járta az Indiai óceán teljes szigetvilágát és partvidékét, Ausztráliát is beleértve. Épp a déli kontinensen időzött, amikor >> A legendás Cecil M. Jeopardy

- a legnagyobb virtualitás az irodalom - a keleti egzisztencialista filozófia arvisurával is foglalkozó legfontosabb műve angolul jelent meg, ezért csak azután tudnám elolvasni, hogy egy angol nyelvtanár megtanít Byron nyelvére

Cirka 7 éve foglalkozom (kisebb-nagyobb megszakításokkal és változó intenzitással) honlapok keresőoptimalizálásával. Számos blogot és oldalt indítottam kifejezetten abból a célból, hogy valamely részfeladat megoldásában bázisomul szolgálhasson, de olyan oldalam vagy pláne rendszerem, amelyre úgy általában támaszkodhatnék és amely magára a keresőoptimalizálás kifejezésre jó helyezést ért volna el a Google-listán, eddig nem volt. Most elhelyeztem a webmagazinom „alá” egy kisebb alegységet és feltett szándékom, hogy oldalit SEO-szempontból helyzetbe is hozom. És hogy a keresőmarketing célú munka ne legyen unalmas, ugyanitt kaptak helyet a szerveren a virtuális megelőzöttség címszó alá tartozó akcióoldalak is. Némelyik talán olvasóim szórakoztatására is alkalmas:

A propeller.hu egy nagy hírmegosztó portál. Néhány törzsfelhasználójának egybehangzó állítása szerint még soha nem fordult elő, hogy valamely hír megosztását tilalmasnak tekintettek volna, „még a legvadabb kurucinfós linkeket sem szokták törölni”, és nem állnak útjába annak sem, ha a júzerek például a Hírcsárda vaskos álhíreit osztják meg. Ha eddig valóban nem történt cenzúrázás, akkor nekem most ezt sikerült „elérnem" egy eléggé ártatlan dologgal: én megosztottam a Schmitt Pál lemondását megelőlegező webakciómat, ők pedig törölték. Ez van - gondoltam és napirendre is tértem volna az eset felett. Ám a blogom adminisztrációs felületén észrevettem, hogy sok új látogatóm érkezik a Propeller oldaláról. Hogyhogy, hiszen törölték a megosztást!? Pár kattintás, és látom, hogy egy számomra ismeretlen felhasználó is megosztotta Schmittemet. Örültem, kommentben megköszöntem, és látva, hogy ezt az új megosztást nem törlik, megírtam a különös esetet: Propeller-cenzúra (ekkor még csak annyit, amennyi az idáig történt). Alighogy publikáltam a saját cikkemet, a légcsavaros portál törölte a megosztást. Ekkor az ismeretlen felhasználó, akivel pár üzenetet váltottam, magát az eseményről beszámoló cikkemet osztotta meg. Azt is törölték. Ekkor már levelet írtam a szolgáltatónak. Hogy az egésznek mi lett a vége >> itt elolvashatjátok << - nem minden tanulság nélküli történet. Feltettem ide is: Schmitt Pál lemondott.

A piréz himnusz halhatatlan szerzője

Ma már látom, hogy a dolog annyira kézenfekvő, mint egy bepólyázott csecsemő. Nem is értem, eleddig miként s mi módon kerülhette el becses figyelmemet. Mint szitával az esővíz, szinte annyira felfoghatatlan, hogy korábban miért nem hoztam nagyszerű összefüggésbe Tsúszó Sándor páratlan alakját és a pregnáns piréz mivoltot. Holott a legendás literátor és bohém gondolkodó, akit ma már joggal tekintünk a magyar irodalom grandiózus megújítójának és hagyományteremtő fároszának, a magyar piréz identitást vallotta sajátjának. Ami természetes is, tekintve, hogy alkotói és emberi magatartásában nem csupán domináltak, hanem éppenséggel szolmizáltak is a piréziánus vonások és pontok.

Kis késéssel mindezt a Tsúszó-életművel való megismerkedésem után 22 évvel, pirézzé válásom ötödik esztendejében kellett megtudnom a Legyél helyettem én c. Tsúszó-breviárium első kötetéből, amelynek anyagát a jeles költő és  tsuszológus Hizsnyai Zoltán, a gyűjtemény összeállítója és gondozója, a Tsúszó Sándor Kutatási és Dokumentációs Központ megbízott elnök-főigazgatója volt szíves rendelkezésemre bocsátani (úgy is, mint társszerzőnek), jelezve, hogy felhasználási jogosultságaim mindaddig korlátozottak, amíg a könyv hivatalos napvilágra kerülését meg nem erősíti a NASA és a Nagy Hadronütköztető (mint illetékes szervek). Ugyanis az értékes, hiánypótló kötet jelenleg a hiány és a pótlás határmezsgyéjén leledzik, akár egy elektron két energiaszint között; voltaképp megjelent, de a megvásárolhatósága, úgy tűnik, kicsit tsúszik, ami, tekintve a könyv irodalomtörténeti szempontból helyenként sikamlós tartalmát, igazán nem meglepő. Nos, a Hizsnyai jegyezte Előszósz, mint köztudott tényt, említi a következőket: >>lásd a teljes cikket: Tsúszó Sándor és a pirézek