A Pro Pannonia Kiadó rég esedékes költözése miatt kedvezményes könyvvásárt hirdetett: könyvkészletük jelentős részét igen nagy árengedménnyel kínálják olvasóiknak. Ez a kiadó adta ki legfontosabb könyveimet, így válogatott verseim és legutóbbi novelláim gyűjteményét, regényemet, naplókönyvemet - most mindegyikük alacsony áron, jelentős árengedménnyel (50 és 70 %) rendelhető meg közvetlenül a kiadótól. Akit érdekel, alább találja a részleteket.

Több olvasóm panaszkodott: már nem tudják követni tucatnyi blogom frissítéseit, nem képesek eldönteni, melyik a fő oldalam, hol is kellene olvasniuk újabb bejegyzéseimet. Szó se róla, az utóbbi időben nem ismertem mértéket a beteges mérvű blogszaporításban, gyógyíthatatlan blogámiában szenvedtem, ezért most elindítottam a BDK Online webmagazint, amely egybefogja a sok szerteágazást: összegyűjtöm és heti rendezésben egy helyen adom közre a legfontosabbnak gondolt friss publikációimat, illetve mindig melléjük válogatok egyet-kettőt az újraolvasásra érdemesnek tartott régebbi jegyzeteimből, szépirodalmi és közéleti írásaimból. Arra törekszem, hogy egyszemélyes netújságom változatos, nívós kínálatot nyújtson az odalátogatóknak: BDK ONLINE

Gyakorló önboncnok vagyok, így számomra soha nem okozott nehézséget szembenézni korábbi, húsz-huszonöt vagy akár harminc-harmincöt évvel ezelőtti önmagammal. Mindig is igyekeztem tudatosítani kicsi és súlyos hibáimat, apróbb és nagyobb tévedéseimet, piszlicsáré vagy „végzetes” mulasztásaimat egyaránt. Magamat elemezve így nagyjából tudom, ballépéseim, netán bűneim közül melyek azok, amelyeken a): leginkább csak mosolyogni lehet; amelyekkel b): érdemes komolyan szembenézni, okulni, tanulságokat levonni belőlük; illetve c): mi az, ami fájdalmas tényként, lelkiismereti problémaként elevenen él bennem úgy, hogy valószínűleg soha nem vethetem ki magamból. E között a három kategória között én elég jól érzem a különbséget, és bizony nem vagyok hajlandó álmatlanul forgolódni amiatt, ami megmosolyogni való; és ellenkezőleg, nem intézem el egy legyintéssel azt, ami erkölcsi teherként nehezedik rám.

a könnyű préda vére alvad így
s a holt időre dőlnek így az árnyak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbe járó zord magánynak

a bűnök bűzét lassan felbugyogja
a vétkezőkre váró lomha láp
világra fordul így a holtak gyomra
mikor az Isten veszti egyfiát

ahol a füst a dombot körbeéri
ott gyilkot rejt a felgyújtott kacat
mert gyászba így esik az új előtt a régi
mikor a föld az égre felszakad

a végek hulló ága reszket így
mikor elérik mind a sanda vádak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbe járó zord magánynak

Versem a Vigilia, 2011. áprilisi számában jelent meg

Bármilyen furcsa, cirka másfél évtizeddel azután, hogy a magyar irodalom megjelent az interneten (a Magyar Elektronikus Könyvtár, ha jól tudom, 1994-ben kezdett épülni és 96-tól vett fel rendszerébe nagyobb mennyiségben szövegeket), még ma sincs minden irodalmi folyóiratnak használható weblapja, olyan online megjelenése, amely kihasználja ennek a publikációs formának az előnyeit. Sok lap csak a tartalomjegyzékét jelenteti meg, a számok tényleges tartalmát vagy nem, vagy késve, vagy eléggé alkalmatlan formában helyezik el a világhálón.

A Papiruszportál is átvette alábbi filmjegyzetemet, amelyben a regényről szinte több szó esik, mint a filmes feldolgozásról:
Sorstalanság – film és könyv Kényelmetlen mű Kertész Imre Sorstalansága. Kínos. Amikor olvasásához készültem, azt gondoltam: pirul majd az arcom, szégyenkezem, sóhajtozom, szörnyülködöm, felháborodom és végül majd erkölcsi mivoltomban mégiscsak megerősödve kerülök ki a dologból. És valami egészen más történt, amit azóta sem sikerült pontosan megfogalmaznom. Mert a Sortalanság nem úgy épül az emberbe, mint valami lezárt tanulság. Hanem mint sosem gyógyuló seb. És ez a seb egyáltalán nem azonos a holokauszt miatti lelkiismeret-furdalással. »tovább

Az idei költészet napja alkalmából a Balládiumban haiku-projektumot indítottam.  Felhívásomra közel ötven olyan háromsoros érkezett, amely a vers, a költő vagy a költészet szót tartalmazta. Illetve valamivel többet küldtek be a jelentkezők, de néhány nagyon laposat, frázisosat, semmitmondót elutasítottam. A gyűjtemény itt olvasható: Költészet napi haikuk. S ha már haiku, én is írtam egyet más céllal és képverssé formáltam, örömömre a BárkaOnline is helyet adott neki. Feltettem napi blogomba is, nagyobb méretben ott lehet lehívni: Költészet napja 2011

Nyitottabbá vált az iwiw, mostantól mindenki dönthet, akar-e magának publikus profiloldalt, amelyet részben szerkeszthet és formázhat is. A lényeg a részben kifejezésen, mert ezt a ronda kék keretet például nem tudtam eltüntetni:

Aki a Facebook helyett még az iWiWen keresne, itt talál: http://iwiw.hu/BallaDK

Új blogom magas nézettsége annak is köszönhető, hogy sorra megírom filmélményeimet, általában kis elemzéssel kiegészítve - és ezek a jegyzetek jól szerepelnek a Google találati listáin, így naponta többen is hozzám vetődnek, amikor ezekről a filmekről keresnek infót: T.Ú.K. – Tanár úr kérem! • Mesés férfiak kurblival • A hullám / Die Welle  • Till Attila: Pánik • Viharsziget • Almodóvar: Beszélj hozzá • Hableány / Русалка • Gaál István: Cserepek • Egy szöszi szerelme • Aki szelet vet – Majomper • Találkoztam boldog cigányokkal is • Szereti ön Brahmsot? • Kopaszkutya • Boszorkánykör • Köntörfalak • A salemi boszorkányok •  Szégyen  • Emlékszel Dolly Bellre? • Pacsirták cérnaszálon • Antonioni: Az éjszaka. Az alkalmat megragadva ezúton ajánlom azoknak a figyelmébe, akik még mindig ezzel a komplex bloggal és nem napi blogommal kezdik napjukat :), legújabb jegyzetemet: Nem félünk a farkastól »

Ideje felfednem az igazságot. Nem mintha a közvéleményt égetően foglalkoztató titokról vagy világra szóló átverésről lenne szó, ám bizonyos irodalmi berkekben mégis tudnak Alláról, neve, versei és naplói megjelentek nyomtatásban, életrajza fent volt a Wikipédián, megtalálja a Google, kritikák és tanulmányok foglalkoztak regényben is megrajzolt alakjával – kilétét mégis homály fedi. S bár ennek eloszlatására senki sem tett kísérletet, szerkesztők, kritikusok, irodalomtörténészek soha nem vonták kétségbe valódiságát, mindenki elfogadta azt, amit közöltünk vagy amit elhallgattunk róla, most mégis úgy érzem, ideje, hogy a titokzatos nőalakról lehulljon a lepel.