Alaposan leszedi a keresztvizet a Magyar Írószövetségről és a Kortársról minapi cikkében Ungvári Tamás. Bár néhol személyeskedésre ragadtatja magát, sok kényelmetlen igazságot kimond.  Kedvcsinálónak az íráshoz két idézet: "A múlt senkitől se kérhető számon mindaddig, amíg neofitaként nem kezdi ostorozni azokat, akiket egykor ő választott sorstársainak." Illetve: "Az antikommunizmus komolyabb dolog annál, hogy kizárólag egykori kommunistákra bízzuk."

Egy rendkívül érdekes felmérés eredményeit ismerteti és elemzi a Transindex mai cikke. A kutatás keretében azt szondázták, hogy a határon túli magyarok hogyan viszonyulnak egyfelől a magyar, másfelől az idegen népcsoportokhoz, továbbá olyan társadalmi rétegekhez, mint pl. a homoszexuálisok, menekültek, újgazdagok. Megtudhatjuk például, hogy a romákat Kárpátalján inkább elutasítják, mint a Vajdaságban, míg a magyarországi magyarok Szlovákiában jóval szimpatikusabbak, mint Kárpátalján, Erdélyben vagy a Vajaságban. De kiolvasható az is az adatokból, hogy a homoszexuálisokat Kárpátalján jobban elutasítják, mint a romákat vagy a kínaiakat, míg az ukránokat sokkal szimpatikusabbaknak tartják a szlovákoknál és románoknál.

Az alábbiakban egy online beszélgetés végeredménye olvasható. Partnerem, kérdezőm Pálfy Réka volt a hévízi Bibó Gimnáziumból, aki egy diákújságíró- pályázaton szeretné megmérettetni magát a velem készült interjúval. Az olvasók november végén, december elején lépésről lépésre követhették a kérdezz-felelek alakulását, amelyet most lezártunk.

 

Frissítés: Erre a helyre eredetileg egy videó volt betűzve a YouTube-ról: magyarországi fiatal turisták a vereckei hágónál (!) aziránt érdeklődnek igen szerény nyelvtudásukkal egy ruszin tehénpásztor nénitől, hogy vannak-e itt (a hágónál!) magyarok. Nemleges választ kapva a néninek a "Lesz, lesz, lesz, csakazért is lesz" kezdetű revizionista dal első sorát próbálják lefordítani.

Első élménye, hogy kétéves korában megrázta az áram. Második élménye, hogy három éves korában az apja piros rövidnadrágba öltöztette és elvitte az óvodába, ahol az egyik kislány szeme alatt állandóan látszottak a kicsorgó könny után visszamaradó sócsíkok, a másik kislány pedig mindenkit megharapott.  ...Aztán iskolás lett, és hetedikes volt, amikor számítógépe és photoshop programja lett. Azzal szórakozott, hogy osztálytársai és tanárai fotóit grimaszosra torzította. ...Aztán felvették a moszkvai fémipari főiskolára, gazdasági informatika szakra. Másodikos korában dizájnerként dolgozni kezdett egy képeslapkészítő cégnél, ahol minden kreativitást ki akartak ölni belőle. Ekkor megértette, hogy "fel kell emelnie a seggét" és saját feje után kell mennie, ha nem akar agyrákot kapni egy 10×10 méteres dizájnerirodában.

Kétszer is elolvastam a Múlt-Kor tudósítását a Kieselbach Galéria rövidesen sorra kerülő, december 14-i árveréséről. Címe ez: "Rekordot hozhat a Tihanyi-csendélet". Tihanyi Lajos (1885 - 1938) egyik nagy kedvencem, csettintve nyugtáztam, hogy csendéletének kikiáltási ára 25 millió Ft. Csodálkozásomra azonban a cikket nem az ő címbe is kiemelt munkájával illusztrálták, hanem egy másik festménnyel. Azért olvastam el az írást másodszor is, hogy rájöjjek, kinek a műve látható a szöveg sarkában. Nem tudtam rájönni, ellátogattam hát a Kieselbach Galéria honlapjára, ahol külön oldalakon mutatják be az aukció anyagát. Itt elsőre meg is találtam Farkasházy Miklós (1895 - 1964) Holdvilágos táj c. művét - amelyről azonban a tudósításban egy árva szó sem esik.

Mindig ujjongok, ha korábban csak nyomtatásban létező lapoknak végre megjelenik az online-változatuk. Az önzésen túl (már én is olvashatom!) ebben benne van az e-kultúra és a digitális univerzum iránti vonzódásom.

Minden előzetes értesítés nélkül tegnapról mára elérhetetlenné vált az egyik legrégibb magyar irodalmi webhely, a dokk .hu. A honlap címére látogatókat ez a kissé meglepő szöveg fogadja:

A dokk.hu ezévi beadott pályázatai nem kaptak támogatást. A dokk.hu beszünteti mûködtetését.