Novellát írni kicsit olyan, mint madarat fogni. Csak nehezebb... Észrevétlenül kell Kis térben nagyot rugaszkodni, ugyesen utánakapni a tovarebbenőnek és az utolsó mondattal megmarkolni, mielőtt csúfondárosan csicseregve felszállna a diófa legtetejébe. A macskánk tudja, hogyan kell. Nekem az elmúlt három évben nem sikerült. Na talán most. >>írásom a napi blogban

A Parnasszus friss számában megjelent versemmel köszönöm meg mindazok figyelmességét, akik a téli ünnepkör alkalmából jókívánságaikkal - képeslapon, emailben, sms-ben, fb-üzenetben - megkerestek. Ezúton kívánok én is minden ilyenkor szokásost, egyben invitálom minden barátomat, ismerősömet és ismeretlen olvasómat egy >>virtuális koccintásra<< az Ungparty Netcafé teraszára.

Balla D. Károly

Alku holnapig

Lehetnél sápadt, vézna, indulatlan,
zörögne bőrödben a gyönge csont,
lehetnél jámbor őrült, aki halkan
kifestett színfalak mögé osont.

Vehetnél zsemlét, mézes kis kalácsot,
mert hátha élhetsz holnapig tovább,
csak meg ne tudd, miféle csapdát ácsolt
alád az alku vérén hizlalt vád.

Elvesznél ott, ahol a gazdag zajnak
gyér hangzatot a koldus csend adott
– s ahol a fények árnyból fészket raknak,
pihennél csendben, mint aki halott.

Lehetnél bár, de mégsem vagy szikár,
hiába koplalsz, szép kerek a léted.
Serénykedik a dics, kicsit kivár
mert nem hiszi, hogy dühre elcserélted.

Lehetnél sápadt, vézna, indulatlan,
zörögne bőrödben a gyönge váz,
de bosszú érik benned, arca csattan
és hullásodra pöffedten vigyáz.

Megjelent: Parnasszus, 2010/Tél

• téli terasz - fém váz - festett fal
• mobilmarketing sms kampány - tömeges sms küldés

Békés Pál - Balla D. Károly

Vonatjegy

Amikor a vonatról leszállt, úgy érezte, hátrahagyta az időt, amely nélküle robog tovább. Mégsem sikerült megvetnie a lábát a mozdulatlanságban, mindig úgy érezte, mintha inogna alatta a talaj, mintha enyhén, végtelenül lassan hullámzanának léptei alatt az ismerős utak. Cipőjén egyre vastagabb lett az állandóság, nem változott semmi, amióta újra a poros, szegényes utcákat rótta. Azt sem tudta, hetek vagy hónapok teltek-e azóta, hogy visszatért szülővárosába, a szárnyvonal mentén árválkodó vasútállomás peronjára lépett, és elszenvedte a részeges állomásfőnök kutató, lenéző pillantását, mely éppen úgy tapogatta végig, mint évekkel korábban, az induláskor.

Új sorozatom népszerűségének és olvasóim szapora kattintásainak köszönhetően az egyik legnagyobb magyar linkajánló portálon - URLguru.hu - a blogomra mutató link vezeti a népszerűségi listát. Igaz, előtte a Legtöbbet nézett lista linkjei sorakoznak, de a Legnépszerűbb felsorolásban én vezetek. Ez pedig újabb olvasókat hoz annak a blogomban, amelyet - ugye emlékeztek! - a Kárpáti limerikek kedvéért indítottam, s amelybe utóbb haikukat és aforizmákat is elhelyeztem. Most arra teszek kísérletet, hogy limerik-formában írt sírversekkel tegyem tiszteletemet az élő magyar irodalom panteonjában. Eddig ezek készültek el (a lista frissül): Karafiáth Orsolya | Varró Dániel sírverse | Lackfi János sírverse | Grendel Lajos sírverse | Kukorelly Endre sírverse | Grecsó Krisztián sírverse | Várady Szabolcs sírverse.

A Kárpáti limerikek után új irodalmi projektumba kezdtem. Mint az előbbi, ez is azzal kezdődött, hogy különösebb előzetes megfontolás nélkül született pár hasonló jellegű íráskám, s miután úgy éreztem, ezek  nem sokkal azelőtt indított új irodalmi segédblogomon éreznék jól magukat, sorra fel is tettem őket a PraePostra. Csak ezután jött az ötlet, akár sorozat is lehetne a kis - na micsodákból is? A műfaji besorolással komoly gondom volt/van, jobb híján minimáknak neveztem el őket, de címkéül feltüntettem azt is, hogy kisnovella és koan. Persze a koan nem  igazán ilyen, de ha nagyon akarom, lehetnek ezek egy eddig nem létezett műfaj, a posztmodern koan létrehozására tett kísérletek is. Azt csak utólag vettem észre, hogy

Bár magam is mások versei alapján kívántam meg ezt az angol eredetű műformát, úgy tűnik, az én Kárpáti limerikek c. sorozatom is megihletett néhányakat. Volt, aki levélben küldött ötleteket, mások kommentként tűzték be ide-oda a saját pikáns ötsorosaikat, és akadt, aki kedvenc közösségi oldalunkon kifejezetten nekem ajánlotta kis remekét. Még az is előfordult, hogy valaki éppenséggel engem tett limerikje szereplőjévé. Levélben egy álnevet használó szerző például ezzel a kis alkotással tisztelt meg:

Most, hogy újra versfordításra adtam a fejem (Alberd Yollaka, finn levelező- és költőtársam kért meg erre), eszembe jutottak Ivan Kricsfalusij-fordításaim. Éppen tíz éve ültettem át oroszul írt költeményeiből vagy félszázat, a negyven legjobb kis könyvecskében is megjelent a szerző költségén - magam azonban nem igazán dicsekedtem ezzel a munkával és a verseket se igen népszerűsítettem sehol, bár néhányat talán megjelentettem valahol. Visszafogottságom egyik oka, hogy a fordításokat bérmunkában végeztem a szerző megbízásából, a másik pedig az, hogy jószerével átköltésekről volt szó: az orosz eredetiket eléggé gyengének találtam, a szöveghű tolmácsolások magyarul roppant szegényesnek tűntek volna, puszta önbecsülésből hozzátettem tehát majd mindegyikhez valamennyit a saját költői invenciómból - de az eredmény ennek ellenére sem becsültem túl sokra. Most azonban, hogy tíz év távlatából beleolvastam az anyagba, néhány adaptációmat egészen tűrhetőnek találtam. Például ezt:

Az ötvenedik pajzán versike (Férfiöröm Csapon) közlésével egyelőre lezártnak tekintem apró ötletből keletkezett irodalmi projektumomat. Keretében 50 kárpátaljai helységnevet foglaltam limerikbe, igyekezvén megfelelni a műforma főbb követelményeinek. Remek játék volt, és miközben próbára tette verselő-rímelő készségemet, önfeledt szórakozást is jelentett. A nyelvi és tartalmi ötletek keresése remek fejtornának bizonyult, a jónak gondolt megoldások pedig kaján  örömmel töltöttek el. Hab a tortán, hogy minden csatornán szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kaptam. Mindössze két hölgy fejezte ki eddig határozott rosszallását, bizonyítva ezzel, hogy limerikjeim bizonyos tárdadalmi elvárásoknak maradéktalanul megfelelnek. -- A projektum leírása az összes kattintható helységnévvel: Kárpáti limerikek.

Leghosszabb novellám. Elbeszélésem. Kisregényem? Talán az mégsem, de félregényem mindenképpen, lévén Az Agnosztosz-rejtély szolgált első megjelent regényem keretjátékául, és egyes kritikusaim szerint ez a keret jobb szöveg, mint az, amit bekeretez. Hasonlóképpen gondolom én is. Amikor az Agnosztosz mondatait írtam, angyalok repdestek a szobámban, zakatolt az agyam, zúdította az ötleteket. Éreztem, hogy érdekesre sikerült. A Holmi novellapályázatán díjazott lettem vele, szép emlékű Domokos Mátyás a díjátadáson elismerő szavakkal illette, talán lebilincselő filológiai kriminek nevezte. Most pedig felkerült írói oldalam archívumába - aki még nem ismerné, annak ajánlom szíves figyelmébe. > tovább > Az Agnosztosz-rejtély További érdekességek:

Mit nem talál az ember, ha a Google helyett néha más keresőket is használ. A velem készült alábbi tévé-interjú például a PolyMeta képtalálatai között bukkant fel, engem is meglepve: nem hogy soha nem láttam a Pécs TV-ben lement anyagot, hanem még arra sem emlékeztem, hogy készült ilyen interjú velem. Annyi bizonyos, hogy az időpont 2005, az alkalom pedig a Szembesülés pécsi bemutatója. Hogy eléggé okosakat mondok-e, ezt nem tudom, de hogy itt is őszintén beszélek, azt bizton állíthatom. ...A zöldövezetbe helyezett könyveimről készült felvételek viszont mutatnak bizonyos képi dilettantizmust... Íme az interjú videója (a hangot tessék felhúzni!):