Miközben El Lobó fontos bloggeri cselekedetnek tartja, hogy 2008-ban védnökséget vállalt a pécsi szerelmi sóhajok felett, aközben egy másik pécsi polgár városának egyik csatornafedelét fogadja örökbe. Nekem, a Pécs-Ungvár tengely rám jutó végén be kell érnem egy lyukkal, vagyis egy csatornafedél hiányával. A luk hetek óta tátong a Vár utca sarkán, közvetlenül az Ungvári Nemzeti Egyetem fizikai karának impozáns korpusza előtt, egy szűk kereszteződésben, ahol kocsival megkerülni igen bajos. A fedelet nem most lopták el először, éppen nemrégiben került rá új tető, de röviddel a csere után újra elvitte valaki. Az illetékesek láthatólag nemhogy a pótlásáról nem sietnek gondoskodni, hanem még egy figyelmeztető cölöpöt sem tesznek ki mellé. Mivel a közvilágítás amúgy is hosszabb ideje szünetel ezen az utcaszakaszon, csak idő kérdése, hogy valaki a lukba lépve nyakát szegje, lábát törje. Két körülmény azonban enyhíti a veszélyt: az egyik, hogy leesett a hó, így sötétebb éjszakákon is látni a fehérség közepén a fekete foltot, a másik, hogy az csatornaakna lassan, de biztosan megtelik szeméttel.

Kolos a barátaival és gólyatáborozó elsőéves egyetemistákkal töltötte a hétvégét Lumsoriban (Rónafüreden), ott készültek az alábbi fotók (Seremet Sándor felvételei), többek között a Partizán (azelőtt Vörös partizán) (!) nevű vízesésről.

Csönge és barátai gondoltak egyet és meglátogatták egy diáktársukat a portugáliai Portóban. Amikor először hallottunk a tervről, elállt a lélegzetünk. Oda-vissza keresztül Európán...  Párizs érintésével... Visszafelé Olaszországon át. Ez igen. Persze támogattuk a tervet: ha már egyszer Budapesten úgyis schengeni vízummal kell tanulnia, akkor használja ki a lehetőséget, lásson világot, lógassa bele a lábát a Szajnába és az Atlanti-óceánba. Hogy 6500 km alig tíz nap alatt úgy, hogy 2 teljes napot töltenek Portóban? Hogy mindezt egy bérelt Szuzukival? Hogy főleg vadkempinges-sátoros éjszakák közbeiktatásával? Hogy otthoni kajával, szűkös diák-pénzből? Hát igen. Még örülhettünk, hogy nem autóstoppal vágnak neki.

Végig tartuttuk a kapcsolatot, minden este kaptuk az SMS-t: Nürnberg, Párizs, Pireneusok, Porto - itt még a diáktársuk kollégiumából cseten is bejelentklezett. Aztán visszafelé Barcelona, Marseille, az Alpok... Kétszer mi is felhívtuk, ami neki is pénzébe került, drága roaming - de nem bírtuk ki, hogy ne halljuk a hangját. És alig várjuk, hogy a jövő hét elején hazaérkezzen és mindent töviről hegyire elmeséljen sok száz fotó kíséretében. Melyekből alább ízelítő következik, addig is, amíg sokadmagukkal felkerülnek egy részletesebb beszámolóval ide: Csönge blogja.

Első élménye, hogy kétéves korában megrázta az áram. Második élménye, hogy három éves korában az apja piros rövidnadrágba öltöztette és elvitte az óvodába, ahol az egyik kislány szeme alatt állandóan látszottak a kicsorgó könny után visszamaradó sócsíkok, a másik kislány pedig mindenkit megharapott.  ...Aztán iskolás lett, és hetedikes volt, amikor számítógépe és photoshop programja lett. Azzal szórakozott, hogy osztálytársai és tanárai fotóit grimaszosra torzította. ...Aztán felvették a moszkvai fémipari főiskolára, gazdasági informatika szakra. Másodikos korában dizájnerként dolgozni kezdett egy képeslapkészítő cégnél, ahol minden kreativitást ki akartak ölni belőle. Ekkor megértette, hogy "fel kell emelnie a seggét" és saját feje után kell mennie, ha nem akar agyrákot kapni egy 10×10 méteres dizájnerirodában.

A nevemre adódó Google-találatokat időnként átpörgetem, de az ugyanígy fellelhető képeket a legritkább esetben szoktam böngészni: itt eléggé esetlges találatok adódnak. Most viszont rábukkantam egy olyan fotóra, amelyik hiányzott az archívumomból.

Csütörtökön semmi más dolgunk nem volt Bp-en, csak annyi, hogy Csöngét és cuccait elvigyük a kollégiumába, magunk pedig szálláshelyünkre érkezzünk. Mivel ezúttal senkinek sem voltunk a vendégei, szállást saját szakállunkra foglaltunk, takarékossági és kényelmességi okokból Leányfalun. Ebben a panzióban egyszer már megszálltunk, megközelítés, bejárhatóság szempontjából akkor nagyon megfelelt.

Megérkeztünk, ezúttal baj nélkül. Lesz majd egy-két részletesebb beszámoló is, de mivel most hulla fáradt vagyok, itt és most csak annyit, hogy ezúton köszönöm meg mindazoknak a szívességét, akik kijöttek a dedikációinkra, akik megvásárolták a könyveinket, akik eljöttek a Radnóti Színház estjére (beszámoló a Literán), akik találkoztak velünk, akik felhívtak telefonon vagy akár csak gondoltak ránk ezekben a napokban. Külön köszönöm Évinek a megemlékezést, jólesett, Krisztiánnak a máris elküldött fotókat, a közben és azóta nekem küldött leveleket (majd válaszolok). Legalább ennyire köszönöm a nekem dedikált és/vagy ajándékba adott könyveket. Remélhetőleg minden szépen sorra kerül. Addig is három fotó.

Már kijelölték azokat a pécsi buszmegállókat (lista), amelyek a VersMegálló program keretében legjobbnak ítélt 100 verssel és 100 fotóval lesznek díszítve a nyár folyamán. Díjat nem nyertem az erőpróbán, de azon kevesek egyike vagyok, akik mindkét kategóriában az első 100-ba kerültek, így 2-2 munkámmal találkozhat Pécs utazóközönsége. Verseimet, ha jól tudom, holland nyelvre (!) fordítva is kiplakátolják. A montázsok közül most a Szocioretesz címűt mutatom be.

Kiosztották a nemzetközi sajtófotó-pályázat idei díjait. Mint korábban erről már olvashattunk, szép magyar siker született: az általános hírfotó kategóriájában a fotósorozatok között Szigetváry Zsolt (MTI) képsora nyert első díjat. A hír szerint "A Majdnem forradalom című, tíz képből álló kollekció a tévészékház elleni szeptember 18-i támadás, és az október 23-i zavargás éjszakáján készült."