"A Hieronyimus Bosh hatása alatt is alkotó Brueghel az, aki ezeket a történeteket, ha kell, ha nem, festi, festené. Markáns színek, durva alakok, a lassan fullasztó belső tér, a friss levegő teljes hiánya és az emberszag keveredése a zsíros étel gőzével, ezt érzem a képet figyelve és a kötetet olvasva is. Abszurd, néhol lehet vulgáris, valahogy mégis finom próza, és Berniczky Éva az Ung fölött a várhegyről, padlásszobája ablakából figyeli mindezeket: leleplez, lehúzza a soha nem is volt lepleket, emberek belsejébe hatol, szó szerint és a nélkül is, tájképet fest a lélekre, a gyomorra, aztán 20 novella segítségével követi a vastagbél vonalát, és körbejárja azt a bizonyos várat." - Két újabb recenzió jelent meg mostanában Éva könyvéről, a Kikötő Online kulturális portálon (a fenti idézet ebből) és a Debreceni Disputában. Mindkettő olvasható a Berniczky-oldalon: Szarvas Andrea: Csodás kegyetlenség, istentelen kegyelem és Fazekas Andrea:  Sorsok zsákutcája

Az ötvenedik pajzán versike (Férfiöröm Csapon) közlésével egyelőre lezártnak tekintem apró ötletből keletkezett irodalmi projektumomat. Keretében 50 kárpátaljai helységnevet foglaltam limerikbe, igyekezvén megfelelni a műforma főbb követelményeinek. Remek játék volt, és miközben próbára tette verselő-rímelő készségemet, önfeledt szórakozást is jelentett. A nyelvi és tartalmi ötletek keresése remek fejtornának bizonyult, a jónak gondolt megoldások pedig kaján  örömmel töltöttek el. Hab a tortán, hogy minden csatornán szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kaptam. Mindössze két hölgy fejezte ki eddig határozott rosszallását, bizonyítva ezzel, hogy limerikjeim bizonyos tárdadalmi elvárásoknak maradéktalanul megfelelnek. -- A projektum leírása az összes kattintható helységnévvel: Kárpáti limerikek.

- laptop képernyőn olvasott hírek -

Budapest. Elég furcsa (bár hiúságomnak hízelgő) címet adott cikkének az (eddig) számomra ismeretlen Part Magazin szerzője. Annál is inkább, mert ismertetésében egy árva utalás sincs sem Tamásira, se rám. Az otthon és otthonkeresés szóba kerül, de ez még aligha indokolja a címet, még akkor sem, ha tudható: a magyar köztudatban benne van, Ábellel mit mondatott ki Tamási otthon és világ vonatkozásában. Mert az viszont egyáltalán nincs benne, hogy erről mit mondtam én, sőt, sejtésem szerint a portál olvasóinak a többsége azt sem tudja ki vagyok. Az persze jólesik, hogy a szerző nemcsak ismer, hanem úgy véli, nevem puszta említése és szembeállításom Tamásival másokban is felidézi több formában is megfogalmazott parafrázisom valamelyikét, netán regényem vonatkozó részletét:

Az idei irodalmi Nobel-díjas: Mario Vargas Llosa... 2001-es naplómból:

Mario Vargas Llosa írása a 2000-ben: Globalizáció: a kultúra szabadsága. Az író meglepő egyértelműséggel, már-már agitatív hangot megütve áll ki a globalizáció mellett. Okfejtése mellbe vág, hiszen nem állít kevesebbet, mint hogy a regionális értékek megőrizhetőségét éppen a világméretű egységesülés szolgálhatja („A globalizáció nem fogja megszüntetni a helyi kultúrákat: egy nyitott világban valamennyi értékes és túlélésre méltó részük megtalálja azt a termékeny talajt, amelyen virágba borulhat.”) Ehhez a végkövetkeztetéshez abból kiindulva jut el, hogy a kollektív identitásra épülő nemzetállamok nem csupán az emberek egyéni identitását nyomják el, hanem a regionális értékeket is, és ezeket éppen a globalizáció hivatott felszabadítani. A dolog érdekessége,

Mit nem talál az ember, ha a Google helyett néha más keresőket is használ. A velem készült alábbi tévé-interjú például a PolyMeta képtalálatai között bukkant fel, engem is meglepve: nem hogy soha nem láttam a Pécs TV-ben lement anyagot, hanem még arra sem emlékeztem, hogy készült ilyen interjú velem. Annyi bizonyos, hogy az időpont 2005, az alkalom pedig a Szembesülés pécsi bemutatója. Hogy eléggé okosakat mondok-e, ezt nem tudom, de hogy itt is őszintén beszélek, azt bizton állíthatom. ...A zöldövezetbe helyezett könyveimről készült felvételek viszont mutatnak bizonyos képi dilettantizmust... Íme az interjú videója (a hangot tessék felhúzni!):

Archívumomból

Az alábbi írást eredetileg kifejezetten nem szakmai,  ámde kifejezetten szolgálatos, sőt: egyházi orgánum számára írtam. Nem lehetett kétségem afelől, hogy a lap olvasóközönsége az irodalmat a vallásos misszió részének tekinti, mint ahogy arról sem: tőlem, kisebbségben tipródó, nyelvőrző és nemzetmentő írótól ebbéli hitük megerősítését várják. Az érezhető elvárásnak úgy igyekeztem eleget tenni, illetve eleget nem tenni, hogy sem őket érzületeikben meg ne sértsem, sem a magam nézeteit el ne hallgassam, hanem őszintén írjam le azt, amit a szerkesztőség által feladott téma - szolgálat és irodalom - okán leírni fontosnak gondolok. Hogy igyekezetem nem lett sikertelen, azt talán mutatja, hogy a bécsi székhelyű egyházi kiadvány friss számát kezébe kapva egy bukaresti szerkesztő azonnal elkérte másodközlésre az anyagot, amely így a kifejezetten liberális beállítottságú romániai magyar hetilapban is megjelent. (Az írás az interneten eddig nem volt elérhető.)

Tartalomjegyzéke sajnos nincs annak a Verstestvérek c. antológiának, amelyet a mai postával kaptam Balatonfüredről - és ez nem egyetlen furcsasága. Az előszót kétszer is elolvasva sem sikerült pontosan megértenem, miért ezek a költők és versek szerepelnek benne. Egyedül a "magyar szekció" világos: a balatonfüredi Quasimodo Költőverseny díjnyertes művei kerültek bele eredetiben, továbbá olasz és német fordításban. Azt azonban nem sikerült világossá tenni, hogy az olasz szekciót képviselő  Arpino város és a számomra ismeretlen s meg nem magyarázott Kőkönyv projektum miért ezeket a szerzőket és műveket juttatta a kötetbe, s úgyanígy homály fedi a bécsi Quasimodo Baráti Klub részlegének a mibenlétét. Végképp nem világos, mi okból szerepelnek a kötetben svéd, orosz, kínai, lengyel, japán szerzők (s miért pont ezek), az persze érdekes, hogy verseik magyar, olasz és német fordításban is olvashatók.

Hosszan tartó betegség után tegnap meghalt Bodor Béla. Jó barátunk volt, ha ritkán is találkoztunk és levelet sem váltottunk sokkal sűrűbben. Abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy figyelte a munkánkat, írt a könyveinkről. (A Szembesülésről az ő tollából született az egyik legalaposabb kritika: Gravitációs csapda. Éva regényét is értően elemezte: Füzetlapok regénye.) Kivételesen kedves ember volt (ez nem zárta ki kérlelhetetlen kritikusi magatartását), emellett igazi művész, igazi szenvedélyes irodalmár, egyike a szakma szent megszállottjainak. Mindent olvasott, mindenről tudott, még a kis kárpátaljai irodalom marginális kérdéseire is maradt ideje, ereje.

(A képen Bodor Béla jobbszélen, mellette Géczi Róbert és felesége, szemből én.)
Fájó hiányt hagy maga után - jó volt eddig abban a tudatban írni, hogy ami megjelenik tőlünk, előbb-utóbb az ő szigorú mércéje szerint is megmérettetik.

A Facebookon jelent meg elsőként a szomorú hír. Egy ideig - mivel a lapokban még nem volt benne - abban bíztam, csak tévedés. De sajnos nem. Hosszú betegség után tegnap este meghalt Békés Pál író, személyes jó barátunk, az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam. Három évvel ezelőtt több tételben közös novellát írtunk egy írói projektumom keretében - most ezzel emlékezem rá.  

káfé főnix - irodalmi és fotóművészeti lap - online folyóirat, honlap, webmagazin laptop kijelzőn

Hosszabb ideje elérhetetlen régi helyén a jó öreg KÁFÉ, amely elődjével, a Cafe Stockholm-Torontóval a szépirodalmi szövegeket közlő egyik legrégebbi magyar weboldal rangjával büszkélkedhetett. Néhány hete készítőit "a technika ördöge átállásra késztette", ennek hátterében lényegében az állt, hogy szájtot működtető program nem bizonyult eléggé biztonságosnak, ezen keresztül érte hackertámadás az anyaszervert, minek következtetében az oldalt le kellett állítani. Újraindításához vagy máshová telepítéséhez  előbb a háttérprogramot kellene átírni. A lap szerkesztői és szerzői május elejétől új helyen és új küllemmel jelentkeznek Káfé Főnix néven, lényegében a régebbi tartalmi keretek között és a megszokott szerkesztői-szerzői gárdával. Gergely Tamás főszerkesztő és Cseke Gábor szerkesztő mellett a megújulást kezdeményező és nagyrészt levezénylő Debreczeni Éva lett a Káfé motorja, aki más egyéb teendői mellett   a  HHRF (Hungarian Human Rights Foundation) szerverén futó rendszer frissítéseit is végzi.