Végül megtalálta a szemüveget, és a kislámpát is sikerült meggyújtania. (Farkas Péter: Nyolc perc, Magvető, 2007.)

Tegyetek ti is hasonlóan! Akár saját blogotokban, akár itt, hozzászólásként.

A hazaérkezésünk utáni napon kaptam a jó hírt: Szirtes Gábor értesített, hogy kiadójuk (Pro Pannoniai, Pécs) eredményesen pályázott napló- könyvem kiadására, így akár őszre meg is jelenhet a 2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje c. kötetem. Kézirataim általában 2-3 pályázati fordulót szoktak megjárni, így alig hiszem, hogy ez elsőre befutott.

2-án, szombaton sem a Vörösmartyn kezdünk - Kende Péterékhez vagyunk hivatalosak villásreggelire. Hanna és Péter szokás szerint nagyon kedves, szűk két órát töltünk náluk kellemes beszélgetéssel. Éva dedikálja a regényét, Péter két legutóbbi könyvével viszonozza a gesztust. Közben megered az eső, telefonálok Szirtes Gábornak, hogy csak akkor indulunk a térre, ha elállt, zuhogóban amúgy sem lehet dedikálni.

Csütörtökön semmi más dolgunk nem volt Bp-en, csak annyi, hogy Csöngét és cuccait elvigyük a kollégiumába, magunk pedig szálláshelyünkre érkezzünk. Mivel ezúttal senkinek sem voltunk a vendégei, szállást saját szakállunkra foglaltunk, takarékossági és kényelmességi okokból Leányfalun. Ebben a panzióban egyszer már megszálltunk, megközelítés, bejárhatóság szempontjából akkor nagyon megfelelt.

Az első értékelés Éva könyvéről az És múlt heti számában jelent meg. Újraközléséhez a szerkesztőség hozzájárult.

Megérkeztünk, ezúttal baj nélkül. Lesz majd egy-két részletesebb beszámoló is, de mivel most hulla fáradt vagyok, itt és most csak annyit, hogy ezúton köszönöm meg mindazoknak a szívességét, akik kijöttek a dedikációinkra, akik megvásárolták a könyveinket, akik eljöttek a Radnóti Színház estjére (beszámoló a Literán), akik találkoztak velünk, akik felhívtak telefonon vagy akár csak gondoltak ránk ezekben a napokban. Külön köszönöm Évinek a megemlékezést, jólesett, Krisztiánnak a máris elküldött fotókat, a közben és azóta nekem küldött leveleket (majd válaszolok). Legalább ennyire köszönöm a nekem dedikált és/vagy ajándékba adott könyveket. Remélhetőleg minden szépen sorra kerül. Addig is három fotó.

Hivatalosan még csak egy hét múlva, május 31-én, az Ünnepi könyvhét nyitó napján jelenik meg Éva új könyve, de több internetes, azaz online könyvkereskedőknél már most előjegyezhető, így pl. a Bookline portálján (lásd itt). A borító a sötét tónusai miatt nehezen reprodukálható, de a kiadó emberei és Csönge egybehangzó véleménye szerint a könyv nagyon szépen mutat. (Mi még nem láttuk. Éva tiszteletpéldányai már Csöngénél vannak, az anyja kérésére ő ment be érte a Magvetőhöz, így most eggyel több ok, hogy nagyon várjuk a hazaérkezését.)

Pár hónapja történt, hogy nem a legjobb kimenetelű vitát folytattam Elek Tibor barátommal arról, vajon az irodalomnak, az írott szónak valóban a könyv, a folyóirat - vagyis a papír - "az igazi" hordozója, vagy pedig a digitális, interneten elérhető szöveg az alkalmasabb-e arra, hogy az írásbeliség legfontosabb megjelenítőjévé váljon és szép lassan kiszorítsa alkalmatlanabb elődjét nagyjából úgy, ahogy a kódexmásolást is felváltotta a könyvnyomtatás.

Április 14. Harmadik napunkon csak déltől volt programunk (attól kezdve azonban sűrű), így délelőtt kényelmeskedhettünk. Éva reggel úszott egyet, aztán ráérősen megreggeliztünk, készülődtünk. Én lebonyolítottam néhány telefont, nőm olvasgatott. Voltaképp utazásunk egyik célja éppen az volt, hogy a rendezvények közeiben kicsit lazíthassunk, Éva megszabaduljon a mindennapi teendők percre szabott itthoni rendje alól.

Délutánunk a Könyvfesztivál jegyében telt. Mielőtt a Kongresszusi Központ forgatagába belevetettük volna magunkat, Balázs Istvánék meghívásának eleget téve megebédeltünk a Paulaner Sörházban (MOM-park). A parkolás a mélygarázsban ugyan okozott kis tétovaságot, ritkán teszünk ilyesmit, nem ismerjük a kártyás rendszert, aztán meg a lift helyett először a mozgójárdához irányítottak minket, kis híján hátragurultam rajta, Éva alig tudott megtartani, de azért baj nélkül a helyszínre érkeztünk. Anikóval és Istvánnal a nagyon finom ebéd keretében így négyesben most beszélgettük ki magunkat először úgy istenigazából. Az első képen például egyszerre beszélünk. (Még egy igazán meglepő, kárpátaljai vinatkozású sztorit is hallottunk.)

Istvánnal ősrégi a barátságunk, még abból az időből, amikor a Magyar Híreknél dolgozott (ott ismerkedtünk meg). Egyike azon keveseknek, akik Csöngét mínusz 1 éves korától ismerik, ugyanis Éva épp vele volt várandós, amikor először találkoztak. (Én persze pisztrángot ettem, különleges módon volt elkészítve: sajtot olvasztottak-sütöttek rá; hasábburgonyát kértem hozzá, hogy minden kedvencem együtt legyen; ugyanezen okból búzasört ittam mellé.)

A Kongresszusi szombat délután csúcsra volt járatva, ahogy a Mozgó Világnak írt hónaplómban fogalmaztam: akkora volt a tumultus, hogy egy kiadatlan kéziratot sem lett volna hely elejteni.

Nézelődések, percnyi futó találkozások után Kulcsár István barátunk nemrégiben megismert, íróként most debütáló feleségének a könyvbemutatójára ültünk be. Péteri Teréz civilben rendőr (na, ez a kijelentés aztán kapitális paradoxon!), pontosabban nyugalmazott tiszti állományban újságíró a Zsaru magazinnál. A Mákszemtündérek nyara az első kötete, szépen illusztrált meséskönyv; mint hallottuk, már készül a folytatás...  (Fotóim a helyszínen nem sikerültek valami jól.)

A bemutató után ott folytattuk, ahol abbahagytuk: nézelődés, beszélgetés a sorra feltűnő ismerősökkel.

Mindeközben még egy fontos dolog történt. Hosszabb ideje latolgatom egy laptop beszerzését. Az év egészét tekintve ugyan nem sokat vagyok úton, ám amikor igen, akkor bizony nagyon jól jönne, meg néha itthon is, hogy ne legyek mindig az íróasztalomhoz kötve, hanem a lakásban másutt is dolgozhassak vagy akár kiülhessek a teraszra. Nos, még itthonról kinéztük a megfelelő árfekvésű és minőségű portékát Kolossal, egy bp-i barátjával pedig elintézte, hogy ő megveszi, kipróbálja, installálja és helybe hozza nekem. A Kongresszusi előtti parkban meg is ejtettük az ügyletet. Úgyhogy van egy csodamasinám...

A platánok alatti kellemes sétányon futottunk össze Balla Zsófival és Báthori Csabával. Bár röviden, de jóízűen beszélgettünk pár percet.
 
És újra a beltér, a kiadók végtelen standjai, minden méteren egy ismerős. Az erdélyi kiadók standjánál Káli Király István és H. Szabó Gyula igen szivélyesen üdvözöl. Holott részben nekik is "köszönhető", hogy egy már betervezett könyvem nem jelent meg néhány éve a Kriterionnál... Ám kicsire nem adunk, ettől függetlenül teljesen jó viszonyban vagyok velük. Le is fotóztatom magam a kortárs erdélyi könyvkiadás két nagy alakjával, mondom is nekik, olyan ez nekem, mintha magával Apáczai Csere Jánossal és Heltai Gáspárral fényképeszkednék. Értik kicsit álnok iróniámat, mosolyognak. Nagy barátságban válunk el a Pátria teremben.

Pár perc múlva Békés Pál mellett állunk meg. Miközben dedikálja nekünk a Csikágó gangregényt, én már igyekszem is befírolni: legújabb irodalmi interakciómba szeretném bevonni, hogy ennek keretében írjunk közös novellát. Rááll a dologra, aminek nagyon örülök. Ha minden igaz, akkor júniusban Palival írok fagocitátumot.

Már a kijárat és következő kellemes programunk felé tartunk, amikor megállít Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója. Miközben egy új kiadványukkal és plakátjukkal megajándékoz, legutóbbi rádiós szereplésemhez és az a mögött álló akciómhoz (virtuális hídfoglalás) gratulál. Megköszönöm, jólesik, hogy kizárólag a blogom nyilvánossága előtt zajló akcióim kilépnek ebből a zárt körből, pozitív visszhangot kapnak.

És már kint is vagyunk, útban a Novotel teraszára, hogy Kulcsár Istvánnal és Terikével kávézzunk, beszélgessünk. Kellemes levezetése a hosszú, intenzív délutánnak.

Már sötétedik, mire szállásunkra érünk. Nekem persze első dolgom kipróbálni a frissen vásárolt laptopot, el is varázslódom pillanatok alatt, alig veszem észre, hogy Éva közben újra tempózott pár medencényit az uszodában.

« előző nap