"Hat év után Kovács Miklósnak papírja van arról, hogy csalással vették el tőle a képviselői mandátumát 2002-ben. A strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság most hozott ítéletet ügyében és kárpótlásra kötelezte az ukrán államot. Kovácscsal szemben akkor Gajdos István győzött. A magyar kormány ismerte a csalásról szóló panaszokat, mégis Gajdos szervezetét pénzelte." Lásd: Választási csalót hordott tenyerén a magyar kormány -- "a magyar kormánynak semmilyen jogalapja sem volt megkérdőjelezni Gajdos választási győzelmét, hiszen azzal az ukrán parlament legitimátását kérdőjelezték volna meg"; "Gajdos csalása miatt az UMDSZ és Budapest viszonya nem változhat" Lásd: Budapest nem lép a kárpátaljai csalás miatt.

Február 20-i közgyűlésén az Egyek elismerte Koszovó függetlenségét. Az egyhangúlag hozott határozat - mint Balla D. Károly szóvivő bejelentette - egyben felhívja Pristina figyelmét a demokrácia messzemenő érvényesíté- sére, a jogegyenlőség biztosítására, a szabadságjogok, a személyi és kollektív kisebbségi jogok maradéktalan betartására.

Kisiskolás unokaöcsémet jó harminc éve egyszer elvittem Ungváron a moziba. NDK gyártású indiánfilmet néztünk, sajnos nem emlékszem, melyiket, de az bizonyos, hogy tele volt harci jelenettel. Akkoriban a mozikban főleg háborús és partizánfilmeket vetítettek, felüdülésnek számított ez a másfajtaság. Bár én már nem igazán élveztem az ilyesmit, kinövőben voltam belőle, de az öcskös tágra nyílt szemmel próbálta követni a történetet. Azt láthatóan hamar megértette, kik a jók és kik a rosszak a filmben, mert egyszer csak megkérdezte: „Ugye az indiánok az oroszokkal voltak?”

A hatvanas években, amikor egy ünnepélyes napon tévékészüléket vásároltunk, nem gondoltam még, hogy kiskölyökként rövidesen mániákus nézővé válok, s hogy rövidesen egy katartikus élménnyel is gazdagodom. Amikor csak tehettem, a képernyő elé ültem. Napirenden voltak a viták a családban arról, meddig tévézhetek, korán ágyba kergetnek-e szüleim, vagy kivételesen megnézhetem az esti filmet is.

Ukrajnában, jelesül Kárpátalján járt Sólyom László magyar köztársasági elnök. A lapok közölték, merre volt, kikkel találkozott, miről beszélt. Ez a remek kép Munkácson készült róla (forrás - a link sajnos már nem működik, töröltem, 2015). Tiszaújlaki látogatásáról pedig ezt írja levelében beregszászi újságíró barátom:

"Önző kutya lennék, ha a tegnapi élményemet nem osztanám meg veled. A Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskolából kijőve Sólyom László köztársasági elnök úr Juscsenko ukrán államfővel együtt néhány percre elvegyült a nagyközség főutcáján rájuk várakozó, mintegy 200 fős tömegben. Felfokozott hangulat, örömmámor, fotózni nem is lehetett őket, csak hallani, amint valaki önfeledten kiáltozza: »Árpi bácsi! Drága Árpi bácsi!«"

_________________________

munkács, beregszász, tiszaújlak, ukrajna, közblog, poén > illegális fotó

magyar köztársaság - politikai szamizdat - google első hely

BEREGSZÁSZ | Az MTI jelenti | Egy nemzetnek ahhoz, hogy fennmaradhasson, intézményekre van szüksége, teljes társadalmat kell képeznie, s különösen fontos ez azoknak a nemzetrészeknek az esetében, amelyek Magyarország határain kívül kerültek - mondta Sólyom László kedden Beregszászon, a Szent István-napi ünnepségen tartott ünnepi beszédében.

Az egynapos kárpátaljai látogatáson tartózkodó magyar államfő azt követően beszélt a beregszászi Szent Kereszt katolikus templom előtt álló Szent István-szobornál összegyűlt, több száz fős tömeg előtt, hogy a három történelmi egyház püspökeivel és a magyar szervezetek vezetőivel együtt istentiszteleten vett részt. Beszédében a többi között kiemelte: a határok változhatnak, a nemzet meg fog maradni, mert független a határoktól, amint azt az elmúlt nyolcvan év során több impériumhoz tartozott Kárpátalja példája is mutatja. Amíg magyarok akarunk maradni, legyünk bárhol, azok is fogunk maradni - tette hozzá. (MTI hír)

A nagyvilágban nem sokan hallottak arról, hogy az újonnan megalakult független Ukrajna 1992-ben zárolta a szovjet Takarékbankban elhelyezett lakossági betéteket. Ez akkor igen nagy érvágást jelentett a kisemberek számára: nem elég, hogy megszűntek a munkahelyek, nem elég a követhetetlen infláció és az áruhiány, nem elég, hogy a szociális védelem és az egészségügyi ellátás minden képzeletet alulmúlt – még a megtakarítások is elvesztek. (Takarékoskodni a szovjet érában nem volt nehéz: igaz, hogy a fizetések szintjét alacsonyan tartották, de azt a keveset jól be lehetett osztani, mert az alapvető szükségletek az állami dotáció révén alig kerültek valamibe, értékesebb holmihoz, gépkocsihoz, külföldi utazáshoz vagy más „luxushoz” pedig nemigen lehetett hozzájutni. Aki tehát nem gurította le a torkán a fizetését, minden hónapban félretehetett egy keveset – és ez az évek során felhalmozódhatott.)

Napok óta birizgál a gondolat, hogy valamit mégiscsak írnom kellene Schengenről, vagyis arról, hogy a december 21-re virradó éjszakán küszöbömig jött a schengeni határ, miután Magyarország és Szlovákia is belülre került. A dolog összmagyar szempontból természetesen nagyon örvendetes, és kevés bennem az önzés ahhoz, hogy a nagy ünneplést elrontsam saját helyzetünk problémásabbá válásának a képeivel.

A fontosabb weboldalakon az elemzők a hét elején csupán patthelyzetről beszéltek, mára már krízist emlegetnek az elemzők.

A lehetetlen helyzet azzal állt elő, hogy az előrehozott szeptembervégi választások után sok huzavonával nemrégiben végre megalakult ukrán Legfelsőbb Tanácsban kedden kétszer egymás után nem sikerült megválasztani miniszterelnöknek Julija Timosenkót, a nevét viselő párttömörülés elnökét, akit az államelnök Viktor Juscsenko jelölt erre a posztra. Bár a 450 fős törvényhozásban elvben többsége van a koalíciós, azaz „narancsos” erőknek, ám „a forradalom hercegnője” a minimálisan szükséges 226 támogató voksnál mindkétszer eggyel kevesebbet kapott, holott a koalíciós oldal 227 mandátummal rendelkezik. A narancsosok csalást gyanítottak, a szavazatszámláló rendszer szándékos manipulálásának a vádjával feljelentést is tettek a főügyésznél és a biztonsági szolgálatnál. (A „félreszavazó” honatyák állították, hogy ők az „igen” gombot nyomták meg. A helyszínre érkező biztonságiak nem észlelték külső behatolás nyomát az elektronikus szavazórendszerben. Második alkalommal egyébként a házelnök szavazata is hiányzott: mágneskártyáját a kavarodásban elcsenték...)

Alaposan leszedi a keresztvizet a Magyar Írószövetségről és a Kortársról minapi cikkében Ungvári Tamás. Bár néhol személyeskedésre ragadtatja magát, sok kényelmetlen igazságot kimond.  Kedvcsinálónak az íráshoz két idézet: "A múlt senkitől se kérhető számon mindaddig, amíg neofitaként nem kezdi ostorozni azokat, akiket egykor ő választott sorstársainak." Illetve: "Az antikommunizmus komolyabb dolog annál, hogy kizárólag egykori kommunistákra bízzuk."

Egy rendkívül érdekes felmérés eredményeit ismerteti és elemzi a Transindex mai cikke. A kutatás keretében azt szondázták, hogy a határon túli magyarok hogyan viszonyulnak egyfelől a magyar, másfelől az idegen népcsoportokhoz, továbbá olyan társadalmi rétegekhez, mint pl. a homoszexuálisok, menekültek, újgazdagok. Megtudhatjuk például, hogy a romákat Kárpátalján inkább elutasítják, mint a Vajdaságban, míg a magyarországi magyarok Szlovákiában jóval szimpatikusabbak, mint Kárpátalján, Erdélyben vagy a Vajaságban. De kiolvasható az is az adatokból, hogy a homoszexuálisokat Kárpátalján jobban elutasítják, mint a romákat vagy a kínaiakat, míg az ukránokat sokkal szimpatikusabbaknak tartják a szlovákoknál és románoknál.