Fél éve két cikkemben is foglalkoztam egy budapesti Sevcsenko-szobor különös történetével: Sevcsenko revival, illetve  Sevcsenko 2.0. A történet lényege az volt, hogy a Magyarországon élő ukránok alig tudták megakadályozni egy olyan szobor felavatását, amely (nem csak szerintük) egyáltalán nem hasonlított nemzeti költőjükre. Amikor én bekapcsolódtam az eseményekbe, már készült az új szobor.

Most, hogy Gorbacsov furcsa dolgot mondva újra megjelent a magyar televíziók képernyőjén (Horn Gyula sajátosra sikerült születésnapi bulija alkalmából), eszembe jutott, hogy ha verset nem is írtam Gorbihoz (mint NZM írótársam), de egy-két írásomban említettem. Például abban a kis lírai prognózisomban, amelyet bő évvel a Szovjetunió széthullása előtt készítettem. Lehet strigulázni: mi jött be, és mi nem:

Viktor Janukovics ukrán kormányfő igen elégedetten érkezett haza Luxemburgból, ahol eredményes tárgyalásokat folytatott az Ukrajna–EU együttműködési tanács ülésén. Találkozott és megbeszélést folytatott az Európai Bizottság elnökével és más EU-vezetőkkel, külügyminisztere pedig igen fontos vízum-megállapodást írt alá az illetékes partnerekkel. (Utóbbi, ha a tagországok jóváhagyása után érvénybe lép, nagyban kiszélesíti a kárpátaljai magyarság utazási lehetőségeit is.)

Vegyesen állok én a kárpátaljaisággal. Időnként tudomást sem veszek róla, máskor szabadulni akarok tőle, rúgdosom a lábamról, mint  tyúkszart, igyekszem inkább a magyarság és a világ általános dolgai felé fordulni, megint máskor pedig élvezettel merülök bele, mint nyű a bomló húsba. Felváltva vagyok hol közömbös, hol elutasító, hol érdeklődő. Olykor pedig mind a három egyszerre. Ez most három dologról jutott eszembe.

- Ma Bp-i telefonhívást kaptam, az MTV munkatársa tájékozódott nálam piréz-ügyben. Ha igaz, a mai Az estében ez lesz az egyik téma, és ha épp a fővárosban lettem volna, akkor, mint Első Piréz, benne lennék a műsorban. Így csak ajánlhattam magam helyett valakit (nem írom le a nevét, hátha nem vállalta), mint Második Pirézt. Ajánlottam továbbá az unciklopédiás Pérézia fő alkotóját, OsváthA-t, jelezve, kevéske közreműködésem abban a szócikkben is van, mivel szívemen viselem a határon túli pirézek sorsát. Az viszont nekem volt újdonság, hogy honlapja van a Magyar Pirézek Országos Érdekvédelmi Szövetségének. << a linken már egy másfajta weblap működik, töröltem a hivatkozást - 2016

Bevallom, amikor a cikk megjelent, nem olvastam el Csoóri Sándor Márciusi Chartáját. Elég volt átfutnom az aláírók listáját. Ajjaj, ha Eperjes és Fábry, akkor biztosan sületlenség, még ha az a Csoóri jegyzi is, akit 1990-ben még felettébb tiszteltem, s aki aztán azzal, hogy 1991-ben elvállalta a Magyarok Világszövetsége elnöki posztját, le is rombolta nimbuszát. Nos, mostanáig nem olvastam szellemi alulteljesítésének csúcsművét, de most Debreczeni József A rendszerváltás vesztese című elemzését megismerve megtettem.

Gyurcsány Ferenc felkérése jócskán meglepett; egyben nehéz helyzetbe is hozott. Kicsit csapdába kerültem: ha vállalom a résztvételt a tanácsadó testület munkájában, akkor óhatatlanul betagozódom egy olyan struktúrába, amelyről nem vagyok a legjobb véleménnyel, egyben ellenére teszek annak az egyre erősebb véleményemnek, miszerint íróember ne vállaljon társadalmi, pláne politikai szerepet.

Megnéztem a televíziós összefoglalókat és elolvastam az összes fontosabb tudósítást az MSZP Békelánc-rendezvényéről. Előzőleg is voltak fenntartásaim (a kormánypárt ne tüntessen, hanem többségét felhasználva alkotasson törvényt a Parlamentben. Ne tiltakozzon a szélsőségek ellen, hanem lépjen fel ellenük a törvény szigorával), utólag meg végképp azt gondolom, ezt elhibázták a szocialisták.

Mennyivel könnyebb volt régen: népi baloldalnak mondták azt, ami mára nem vált nemzeti baloldallá. A Népsportot egyetlen tollvonással Nemzeti Sporttá lehetett keresztelni, ám a pártideológia szintjén ez az átmenet nem ment végbe, és nemcsak azért, mert sem a Népszavát, sem a Népszabadságot nem nevezték át. A hajdani szocialista párt népi irányzatot képviselő vezérei, Pozsgay és Szűrös ma erőteljes oppozícióban vannak azzal az utódpárttál, amely a saját nemzeti mivoltát a nemzetietlenség vádjával szemben ugyan néha bizonygatni próbálja, ám a permanens identitászavaron nem jutott túl.