Csodálkoztam volna, ha a mostani magyar belpolitikai konfliktus (válság?) nem terjedne át a határon túli magyarságra. Olvasom, hogy a Vajdaságban és Erdélyben szimpátia-tüntetések várhatók, az RMDSZ azonban nem kíván tüntetni, az UMDSZ pedig nyilatkozatában már el is ítélte a vandalizmust, ami ugyan helyes, de nem kétséges, hogy ez a mostani magyar kormányzathoz való törleszkedés újabb bizonyítéka. Másfelé igazodik a délvidéki Magyar Polgári Szövetség, közleménye olyan, mintha csak a magyar szélsőjobb diktálta volna:

"A kettős állampolgárságról szóló december 5-ei magyarországi népszavazás szégyene, a parlament szeptember 26-ai árulása óta minden megváltozott. A népszavazás felszínre kényszerítette az igazságot. ... A most zajló tüntetések, az emberek elégedetlensége és dühe egyenes következményei a magukat mindenek fölöttinek tartó politikusok ármánykodásainak, hazugságainak, mesterkedéseinek, a jogrend, az Alkotmány gátlástalan megsértésének, Magyarország elszegényítésének, kiárusításának." (Forrás). Hasonló a hangütés az erdélyi "testvérek" körében is: "úgy érzik, hogy a Kárpát-medence magyarok lakta területein meg kell szüntetni a több éve tartó nemzetellenes politizálást". A résztvevők jelenlétükkel így kívánnak tiltakozni "a magyarság vezetőinek hazugságpolitikája ellen". Az udvarhelyi demonstrálók kifejezték szolidaritásukat a magyarországi "békés tüntetőkkel." Kérték: Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök mondjon le. (Forrás) [Update: A Vajdaságban is tüntettek Gyurcsány ellen]

Nem csodálkoznék, ha a KMKSZ a napokban hasonló szimpátia-tüntetésre vezényelné ki a beregszászi főiskolásokat.

A dolog végül is logikus: azok a határon túli körök, akik Orbánt, Kövért, Németh Zsoltot hívják rendezvényeikre vezérszónoknak, akik elősegítik Toroczkay szervezkedését (Kárpátalján is van hatvannégyvármegyés szervezet; mi öröm!), akik arra vannak idomítva, hogy ütőkártya legyenek a magyar jobboldal belpolitikai vitáiban, azok most is azt teszik, amit elvárnak tőlük. És végül is ezt tette az UMDSZ is. Odáig persze a másik odal képviselői nem jutnak el, hogy Gyurcsánnyal nyilvánítsák ki szolidaritásukat.

Láthatóan nem vállalkoznak erre a magyarországi szocialista hívek és szimpatizánsok sem. Nincsenek ellentüntetések! Nincsenek, mert még a bősz elkötelezettek is érzik, hogy a miniszterelnök elvetette a sulykot, hozzá közelebb álló megfogalmazással élve, elbaszta a kalapácsnyelet. El bizony, mert ha már megtörtént a nyilvános gyónás, akkor a nyilvános bűnbánatnak is be kellene következnie. Ám láthatóan nem bírja kinyögni, eldadogni, elsuttogni, hogy "elnézést". Ostoba és konok büszkesége, megszállott eltökéltsége most nem helyén való. Nem ez az alkalom arra, hogy úgy viselkedjen, mint aki egyedül van birtokában a bölcsek kövének, mint aki egyedüliként képes üdvözíteni az országot. Már messiásnak képzeli magát, megszállottsága egyre hasonlatosabbá teszi ellenfeléhez. Lassan két őrült fordul szembe egymással, teljes elvakultsággal rohannak neki a falnak. Tragikus. Itt már rég nem a reformokról és a gazdasági csomagról van szó, hanem két nárcisztikus vezér hatalmi párbajáról.

S ha azt mondtam legutóbb, Gyurcsány egyetlen igazi érdeme az, hogy Orbánt nem engedte hatalomra jutni, akkor most meg azt mondom, legnagyobb bűne is az lehet, ha végül belebukva ebbe az ügybe (amit én egyre valószínűbbnek látok) újra a jobboldal kezére játssza a hatalmat. Nem látja, hogy most az ő személye az egyetlen igazi akadálya a megbékélésnek? Le kellene mondania, hátra kellene lépnie, akkor is, ha mindenki tudja, hogy nincs a kormányzásra igazán alkalmas ember. Ám most már ő sem alkalmas, mert elvesztette a bizalmat. Nem a vandál szélsőségeseken áll vagy bukik a dolog (képteleneség, hogy még mindig szabadlábon vannak), nem a Fidesz-szavazókon, nem a hangos vagy csöndes szembenállókon. Hanem azokon a tömegeken, akik most kiállhatnának mellette. De nem állnak.

Gyurcsány Ferenc elvesztette a neki szurkoló, vele szolidáris milliók szimpátiáját. Amit nagyon rövid idő alatt szerzett meg, de még rövidebb idő alatt el is vesztette. Ez a válság lényege, hogy már nem lehet őt szeretni, csak csöndes rezignációval figyelni, hogyan válik semmivé mindaz, amit felépíteni látszott.

Jogi értelemben természetesen sem a kormány, sem Gyurcsány nem illegitim, Orbán ostobaságokat állít. Az önkormányzati választás nem népszavazás. Ám, bárhogy is nézem a dolgot, ha a népharag erősödik (és, mondom: ha a "népszimpátia" láthatatlan marad), akkor ez előbb-utóbb elsodorja Gyurcsányt, rosszabb esetben a kormányt is. Hiába választotta meg demokratikusan, a nép bizony elhajthatja azokat, akikben súlyosan csalódott. Ehhez lehet erkölcsi joga és szerintem lehet (békés) kényszerítő eszköze is. Az országnak nagy-nagy kára származhat ebből, destabilizálódik a biztonság, beláthatatlan kaotikus állapotok alakulnak ki. Ezt valószínűleg tudja mindenki. Ám ha senki sem enged a pozíciójából (illetve a most már alkotmányozó nemzetgyűlést emlegető tüntetők mellé egyre többen állnak), akkor ebből bizony igazi fordulat is kifejlődhet.  

Az igazán rossz az lesz, ami majd azután következik.

Repríz. Eredetileg az írás  itt > Laptop töltő.

x

Budapest. Magyar laptop szervizből billentyűzet kiosztás

Hajnali fél négyig tévéztem teljes döbbenetben, felváltva csóváltam a fejem értetlenül és bólogattam bölcsességet színlelve, néha szabályos szívdobodásom lett izgalmamban, izzadtam, égnek állt a hajam. Talán nem a legjobb pillanatban, de megpróbálom összefoglalni, amit erről az egészről gondolok.

Gurcsány, hogy az ő kifinomult stíljéhez igazodjam, nagy balfasz. Ezen az a nyilvánvaló tény sem sokat változtat, hogy politikai ellenfele pedig maga az istenverés, a magyarok ártó szelleme, akinek a hatalomra kerülésénél minden verzió jobb. Nem sokkal az egész cécó előtt már belefogtam egy összegzésfélébe, azt ezzel a mondattal kezdtem: "Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc javára lassan csupán egyetlenegy politikai érdem írható, az, hogy nem engedte Orbán Viktort hatalomra jutni." Az elmúlt negyvenvalahány óra eseményeinek a fényében ez számomra még nyilvánvalóbb: a miniszterelnök már nem ura az eseményeknek, képtelen úgy kezelni a helyzetet, hogy az ne az indulatok újabb elszabadulásához vezessen (itt természetesen megint hozzá kell tenni, hogy Gyurcsány balfékségéhez képest a Fidesz-vezérek a lehető legtisztességtelenebb játékot játsszák).

Szinte bizonyos vagyok abban, beszédének a kiszivárogtatásában a miniszterelnök maga is benne volt. Látva, hogy pártjának és saját magának a megítélése a lakosság körében mélypontra jutott, valamit tennie kellett. A szocialisták Demszky mögé állása tragikus balfogásnak látszik (nekem a Szili-Solyóm helyzetet juttatja eszembe: az a sztori is az MSZP önveszejtő ostobaságáról tanúskodott), és nem hozott kellő eredményt az sem a józan elemek megnyerésében, hogy a kormányfői kampányoló országjárás állomásain sikerült a szélsőséges jobboldalt jól megfüttyögtetni. A Fidesz átvenni látszott a kezdeményezést: új és új ötletekkel és sugallatokkal szolgáltak arra nézvést, hogyan lehetne a hatalmat részben vagy egészében magukhoz ragadni. Ehhez meg is voltak a reális feltételek: az ország lakossága nem értette meg és ha meg is értette, egyáltalán nem tolerálta a bőrére menő intézkedéseket, általánossá vált a "nem ilyen lovat akartunk" érzése.

A gazdasági reformcsomagról hozzá nem értőként nem tudok okosakat mondani, de szerintem itt voltak alaposan elhibázott húzások mind az egyes intézkedésekben, mind a dolog kommunikálásában. Nekem úgy tűnt, ügyetlenül, balkezesen fogtak hozzá a dologhoz, leginkább félmegoldásokra futotta a nagy elhatározásból, aminek az lett az eredménye, hogy a döntések a súlyos államháztartási gondokat ugyan csak részben és csak hosszú távon oldják meg (ha ugyan), ellenben általános felháborodás kiváltására így is alkalmasaknak bizonyultak. Ez így végül senkinek sem elég jó, de mindenkinek elég rossz ahhoz, hogy az állampolgárok részéről szinte teljes legyen az elutasítás.

Ebben a helyzetben, más eszközei nem lévén, Gyurcsány kockáztatni volt kénytelen. Magamban hol királycselnek nevezem az ominózus beszéd kiszivárogtatását, hol azt mondom: a miniszterelnök rezettelni, egy erős sokkal újraindítani akarta az országot. Ahogy ő maga is valami tiszta lappal indulást mondott: eddig hazudtunk, de eztán már nem fogunk, mert már nem is kell: megtartottuk a hatalmat, és ennek birtokában kihúzzuk az országot a gödörből.

Azonban a közvélemény számára a gazdasági elemzések, okfejtések nagyrészt felfoghatatlanok maradtak, és a szocialisták és a liberálisok magyarázatai, indoklásai, győzködései pedig nem látszottak elég meggyőzőnek és hitelesnek. Valamit tenni kellett.

Ám a sokkra a lakosság (éppen a fenti érvelések érthetetlensége és/vagy gyöngesége miatt) nem volt felkészítve, s talán maga a beszéd sem volt a célra eléggé megfelelő. Amennyire értékelhető az őszintesége, annyira elítélhető a hangneme, amennyire szimpatikus az "itt állok, nem tehetek másként" lutheri helyzetvállalás, épp annyira érzékelhető a "minden krétai hazudik, mondta egy krétai" logikai csapdája.

No persze: a célközönség nem is az ország közvéleménye volt, hanem a szenzációra mindig éhes sajtó és az öklét rázni mindig kész jobboldali politikai elit. Ha az ő révükön Gyurcsány a figyelem epicentrumába kerül, akkor onnan nyilatkozva, onnan irányítva az eseményeket akár igen jól is kijöhet a dologból, kiválthat egyfajta katarzist, akár vissza is nyerheti az elvesztett támogatókat, szimpatizánsokat, szavazótábort, megerősítheti legitimitását.

És az első órákban a csel eredményesnek látszott: ha Gurcsányék azt akarták, hogy a sajtó és a politikai jobboldali elit bekapja a horgot, akkor ez maximálisan sikerült. A miniszterelnök az összes kamerát magára irányíthatta, minden mikrofon felé fordult, soron kívüli exkluzív megszólalásai pillanatok alatt eluralták a magyar médiát.

Ám sajnos nem beszélt elég okosan. Kezében volt a nagy alakítás lehetősége, Melinda már alig várta, hogy a bűneit megvalló csábító ölébe ájuljon, de a kormányfő vagy félreértette a szerepet, vagy nem tudta eljátszani. Vagy csak egyszerűen elügyetlenkedte. Egyik sem bocsánatosabb. Semmilyen megbánást és semmilyen szégyenérzetet nem tanúsítva erősnek akart mutatkozni - és ez lett a gyengéje.

Nem tudható, de valószínűsíthető, hogy ha elnézést kér mind a négy évi tétlenségért, mind a másfél éves hazugságokért, mind a túl sok trágár kifejezésért, akkor nem fajulnak eddig a dolgok. Nem vagyok a nyelvi finomkodás híve, semmi rosszat nem látok abban, ha olykor egy-egy erősebb kifejezés elhagyja a beszélők ajkát; ám azt gondolom, a legfelsőbb országos közszereplők még szűk - szűk? 190 fő? - körben sem beszélhetnek így. Ez egyszerűen bunkóság. Söröző kocsmai társaságban, házibuliban, biliárdozás közben, lóversenyen elmegy, de egy pártrendezvényen már nem. Illetve ha mégis, akkor utána azonnal illik elnézést kérni például a jelen lévő hölgyektől. Ám Gyurcsány Ferenctől az országos nyilvánosság előtt csak annyira futotta, hogy nem büszke a jelzőire. A többire igen.

Ami ezután történt, az pedig már nemcsak az ő balfogása. Illetve hát természetesen felmerül az a lehetőség is, hogy a karhatalom nem véletlenül volt ennyire béna és teszetosza, hanem valahol valakik azt akarták, hadd szabaduljon el a pokol, legyen jó nagy balhé, rá lehessen majd jól pirítani a Fideszre: lám, ehhez vezet, ha az utcára viszitek a politikát. Ám ez ingatag feltételezés. Nekem úgy tűnt, egyszerűen csak eluralkodott a másutt is meglévő nagy magyar szervezési-intézményi kupleráj, a totális fejetlenség. A rendőrségi és a magasabb szintű illetékesek nyilatkozatai is erről tanúskodtak, siralmas és komikus egyszerre volt az, amit és ahogy mondtak. Beleértve a hajnaltájt nyilatkozó Gyurcsányt is. Nem tudom, ilyen vészhelyzetben milyen erők mozgósíthatók törvényesen és azt sem, ez pontosan kinek a dolga. De azért talán jogos a kérdés, hogy amikor az állami televízió székházát rohamozzák kockakövekkel és botokkal, akkor vajon hol vannak azok az állig felszerelt szuperzsaru kommandósok, akik maszkjaikban olyan jól meg tudnak civileket bilincselni, hol vannak a rendőrségi helikopterek, hol a deszantosok és más elit alakulatok? Valóban önvédelmi sprével kell szórni a gázt? Nem kell bevetni a könnygáz-gránátokat? Valóban egy árva és rosszul biztosított vízágyúval kell szerencsétlenkedni? Valóban csak addigra - cirka 4-5 óra elteltével - sikerül a fővárosban annyi erőt mozgósítani, hogy megtisztítsanak egy nem is olyan nagy budapesti teret? Valóban nem volt mód arra, hogy a hatóságok időben megfékezzék az indulatokat és elejét vegyék a totális rombolásnak? Pár száz felbőszült huligán minden előkészület nélkül "puszta kézzel" bármikor beveheti a kiemelten védett Magyar Televíziót? Mi történne egy picit is szervezett fegyveres támadás esetén?

Következmények? 125 sérült, ebből 102 rendőr. Megdöbbentő. Felelős? Leváltották a fővárosi rendőrfőkapitányt? Az illetékes minisztert?

Azt gondolom, az előzményektől tökéletesen függetlenül egy ilyen horderejű eseményért a politikai felelősség a miniszterelnöké. Akkor is, ha nincs kiszivárgott beszéd és nincs utána nagyképű magyarázkodás. Ám ha kampány idején, szűk két héttel a választások előtt a csőcselék gyakorlatilag minden tényleges ellenállás nélkül beveszi a közszolgálati televízió székházát, az önmagában akkora botrány, az államhatalom akkora csődje, hogy a kormány fejének be kell nyújtania a lemondását.

Ám Gyurcsány Ferenc ezzel a történettel kapcsolatban valamiért nem mondja ki, hogy "elkúrtuk". Nem kicsit, hanem nagyon.

Repríz. Eredeti megjelenés: UngParty Manzárd, 2006. szept. 19.

sms kampány - tömeg

A jelen weblap levél és boríték címzés kulcsszóval a Google első oldalán szerepel. Honlap optimalizálás, szemantikus linképítés - Google helyezés javítás

[Utánközlés. Az alábbi szöveg először akkori blogomban jelent meg, majd egészében vagy részben több orgánum is átvette: ÉS, Transindex, NépszabadságOnline. Lásd még: Manzárd a Blogteren, Manzárd a Nolon,  Index-fórum (mindenütt rengeteg hozzászólás).]

Balla D. Károly

Válaszlevél Orbán Viktornak

avagy
SZEMÉLYES ÜZENET BALLA D. KÁROLYTÓL

Orbán Viktor
1088 Budapest, Szentkirályi u. 18.
valasztas2006@fidesz.hu

TISZTELT FELADÓ!

Ön a nekem küldött, iktatószám nélküli, január 30-án kelt kéretlen levelében a közelgő választás tétjéről szólva többek közt ezt írja:

A tét mindannyiunk számára, határon innen és túl az, hogy sikerül-e ismét összetartó közösséggé kapcsolnunk össze a világ minden részén elő magyarságot?

Az Ön szájából ennek a kijelentésnek számomra nincsen hitele, hiszen Ön számos esetben - kijelentéseivel és tetteivel egyaránt - nagyban hozzájárult a magyarság megosztásához, szétszakításához. Hogy egy engem is érintő konkrétumot is említsek: Ön és az Ön pártja nem hárította el a Magyarok Világszövetségének a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazási kezdeményezését, mi több, mellé állt az ügynek, résztvételre buzdított és - mint oly sokszor - megpróbálta belpolitikai célokra felhasználni a határon túli magyarság szorongatott helyzetét. Ön nevét és tekintélyét adta egy politikai ámokfutáshoz, egyértelműen pozitív állásfoglalásra késztette a magyar állampolgárokat egy olyan kérdésben, amelyre nem lehetett jó választ adni. Ezen felül még azt is sugallta, hogy aki nem az Ön és a pártja megkívánta módon szavaz, az nem becsületes magyar ember. Szerintem ez tisztességtelen, magyarellenes és antidemokratikus magatartás volt az Ön részéről, amelyet magyarként, demokrataként és határon túliként egyaránt elutasítok, kivált azért, mert Ön énrám, határon túli magyarra hivatkozva ragadtatta magát érzelmi zsarolásra.

De léphetnénk hátrább az időben, említhetném, hogy az Önök kormányzása idején alakult ki és épített maga köré védfalat az a határon túli klientúra - legalábbis Kárpátalján így történt -, amely nem az adott nemzeti kisebbség, hanem a saját érdekeinek a védelmében működve kisajátítani igyekezett minden "magyar ügyet", lehetetlenné téve a külső kezdeményezést, pártérdekeknek rendelve alá a civil érdekeket, saját alattvalóivá téve azokat, akik csak közvetítésével juthattak hozzá különböző támogatásokhoz, magyarországi tanulási, képzési lehetőségekhez. A kárpátaljai magyarok vagy arra kezdtek törekedni, hogy a kedvezményezettek kedvezményezettjei legyenek, vagy elfordultak a nemzeti értékek mentén szerveződő formációktól. Csoda-e, hogy amikor egy másféle elveket valló és más gyakorlatot folytató (de azonos súlyú, bár más jellegű hibákkal terhes) ellenszervezet fellépett és a 2002-ben hatalomra került magyarországi koalícióban támogatóra talált, akkor végletessé vált a magyarság kettészakadása, amely mára oda vezetett, hogy a kárpátaljai magyarság képtelen kollektív jogait hatékonyan érvényesíteni, hosszú évek óta először nem lesz képviselője az ukrán törvényhozásban, és a helyi hatalomért folytatott harcban is egymás ellen indulnak jelöltjei. Mindebben Önnek, tisztelt Feladó, tevőleges szerepe volt, kérem tehát, ne jöjjön nekem a magyarság egységbe kovácsolásával, ne jöjjön azzal, hogy

fogjunk össze, dolgozzunk együtt a választási győzelem érdekében! Arra kérem, hogy amennyiben lehetősége nyílik rá, segítse munkánkat, éljen a választás jogval áprilisban, adja le szavazatát a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségre, és bíztassa erre a környezetében élő honfitársainkat is!

- mert Ön és az Ön pártja ennek az egységnek a legfőbb bomlasztója, nem pedig kovácsa.

Végül engedje meg, hogy tudomására hozzam, nem vagyok az Ön honfitársa, lévén ukrán állampolgárként és születésemtől a mai napig állandó itteni lakosként élek Kárpátalján, így ha akarnék, sem tudnék a Fideszre szavazni. Hogy akarnék-e, az a fentiekből, gondolom, kiderül. Egyben kérem, szóljon kollégájának, az MSZP elnökének, hogy ha meg akarja kímélni magát a válaszomtól, ő már ne küldjön levelet; kár a 170 Ft-ért.

Tisztelettel köszönti:

Balla D. Károly
Ungvár, 2006. február. 23.

Jegyzetemből cikk lett a HVG-ben

Mint a balsors a Himnuszban - panaszkultúra | szerviz: link seo-cikkre laptopról -

Magyar ember két dologban utolérhetetlen: panaszkodásban és dicsekvésben. Hagyján, ha a dologban mutatkozna némi munkamegosztás, mondjuk ha egyesek csak panaszkodnának és mások csak dicsekednének. De nem. A magyar ember játszi könnyedséggel képes multifunkcionálisan működni. Első fokon még mutat némi időbeni distinkciót, előbb siránkozik, és azután hetvenkedik, vagy előbb játssza a Janit, és csak kicsivel később sopánkodik. Másodfokon azonban a magyar ember egyszerre tud fennhéjázni és sápítozni, ugyanazzal a gesztussal mutatja magát valamiben irigylésre méltónak és egyben szánandónak. (A példákat gyűjtse be mindenki saját környezetéből.)

A two in one funkció finomságainak a bemutatásában kétség kívül a határon túli magyarok  járnak az élen. Nehéz olyan külhoni magyart találni, aki egyfelől ne gondolná magát sokkal különbnek a vele együtt élő többségi nemzet képviselőinél (ún. kultúrfölény), igaz és tiszta magyarságában pedig különbnek a belhoni magyaroknál, másfelől azonban ne lenne mérhetetlenül megsértődve amiatt, hogy a hitványabb többségieket több jog illeti meg, a hitványabb magyarországiak pedig jobban élnek őnála. Ezt a magatartást kétség kívül a határon túli magyarok megélhetési politikusai és kéretlen váteszei vitték tökélyre, figyeljük csak meg, hogyan beszél Duray vagy Tőkés, Kovács Miklós vagy Kasza József. Percig sem hagynak kételyt afelől, hogy ők és csakis ők rendelkeznek a bölcsek kövével, kizárólag ők tudják, hol lakik a magyarok istene. Az önhittség és fennhéjázás bajnokai azonban bármelyik pillanatban képesek végtelen panaszáradatban kitörni és a végpusztulás képeit plasztikusan megjeleníteni. És ugyanakkor – hiszen erre megy ki a játék – az elvárások, követelések és számonkérések sokaságát támasztani azokkal szemben, akik a világ botrányos igazságtalansága okán őket az elvárt mértékben elismerni, eltartani, ajnározni nem hajlandók.

Mindez most azzal a nyilatkozattal kapcsolatban jutott eszembe, amelyet Törzsök Erika,  az EÖKiK elnöke adott ma az MTI-nek: A magyar kisebbségpolitikában és az azt közvetítő közszolgálati médiában olyan panaszkultúra alakult ki, amely alkalmat ad valós társadalmi jelenségek elfedésére, a felelősség elhárítására és ellenségkép gyártására, valamint "önmagunk felmentésére vagy nem cselekvésre, ugyanakkor radikalizálódásra". "…szinte egyedülálló panaszkultúrának és a politikai romantika szárba szökkenésének vagyunk szenvedő alanyai határon innen és határon túl, az esetek jelentős részében megfosztva a korrekt, tárgyszerű, széles körű tájékozódás és egy reális jövőkép kialakításának lehetőségétől." (Idézi a Transzindex.)

Nem nehéz ide iktatni az alábbi közleményt sem: "A kárpátaljai és a szlovákiai magyar szervezet elutasítja a kormány határon túli magyarokat érintő alkotmánymódosító elképzelését, és elégedetlen a Szülőföld Alap támogatási pénzeivel is – ismertette Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke. Duray Miklós kiemelte: a kormány alkotmánymódosító javaslatát nem tartják alkalmasnak a továbbtárgyalásra, mert az a magyar nemzet megosztását eredményezné" (idézi a MNO az MR nyomán).

És akkor még egy személyes adalék: hasonló témában írt korábbi jegyzetem újságcikké fejlesztett változata megjelent a HVG-ben: Mint a balsors a Himnuszban. - HVG (Budapest) , ISSN 1217-9647, 2005. (27. évf.), 50. (1386.) sz., 82. p.

________________

magyarok kárpátalján, határon túli magyar, jegyzet, közpol, magyarság, Nemzeti fennhéj és sirám, közblog, közélet, politika, kárpátalja

Egy szűk hete foglalkoztam a kérdéssel: alighanem magyar Képviselő nélkül marad Kárpátalja a 2006-os ukrajnai választások után. Két mai lapban, a fekete és a zöld Kárpáti Igaz Szóban a feltételezésemet megerősítő újabb fejleményekről értesülhettem. Egyfelől Kovács Miklós KMKSZ-elnök az ukrán Nasa Ukrajina listáján neki kínált 247. helyet nem fogadja el (a Szövetségben állítólag csak a sajtóból értesültek róla, hogy oda felvették), másfelől Gajdos István  UMDSZ-elnök is megerősítette, hogy egyetlen ukrán párt listáján sem indul (savanyú a szőlő), mivel az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt elnöki tisztségét semmilyen kecsegtető eredményért fel nem áldozná (hogy más párt listáján indulhasson, a sajátjából ki kellene lépnie). Azt is megtudhattam, hogy - sejtésemnek megfelelően – Gajdosék tárgyalásokat folytattak a parlamentbe való bejutásra biztos eséllyel számító ukrán pártokkal, és ezek során „a legmesszebb az Olekszandr Moroz által vezetett Ukrán Szocialista Párttal jutottak. A kárpátaljai magyarok mozgósítása fejében az UMDP a pártlista még befutónak számító 40 és 50 között lévő helyek egyikét kérte.” De nem magának, szögezi le a pártelnök, hanem Tóth Mihálynak, az UMDSZ volt elnökének, aki 94-98 között már volt parlamenti képviselő. A szocialisták azonban csak a 80 és 90 közötti helyek egyikét ajánlották fel, és az UMDP ezt nem fogadta el, így ez az oldal sem tud magyar képviselőt juttatni az ukrán törvényhozásba.

Csak találgathatjuk, vajon azzal, hogy Kovács Miklós nem fogadta el a másik oldalon a 247. helyet, végleg elvesztette-e a mandátumszerzés lehetőségét. Az UMDSZ üzemi lapja, az Ukrajnai Magyar Krónika ugyanis nem tartja kizártnak, hogy „Kovácsnak van még egy szalmaszálja. Akárcsak tavaly, jöhet Orbán Viktor, a dadus, s megint - ki tudja, miért cserébe - elintézi a másik Viktornál [Juscsenkónál], hogy lökjék már közelebb a tűzhöz, akarom mondani a képviselőséghez a volt komszomoltitkárt. Hátha így enyhülnek annak képviselőség-elvonási tünetei…” (a megfogalmazás szabatossága a Krónikásokat dicséri).

Bárhogy is mérlegelünk: ha a kárpátaljai magyarság egységes lenne és egyetlen saját párt mögött sorakozna fel, ez a párt sokkal jobb alkupozícióban lenne és jó eséllyel befutó helyet biztosíthatna valamelyik ukrán párt listáján egy magyar jelölt számára. Így azonban a két magyar pártnak és a mögötte álló társadalmi szervezeteknek nem marad más hátra, mint az elszánt marakodás a helyi (megyei, járási, városi) tanácsok képviselői székeiért.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a szemétdomb méretének csökkenése nem szegi a kakasok harci kedvét, lesz miről cikkeznem a következő hónapokban is.

Ha a nemzeti oldal eddig csak ki nem állhatta Esterházy Pétert, mostantól kezdve bizonyára gyűlölni fogja. Jeles írónk ugyanis jól megadta a magyaroknak, ami a magyaroké. Francia lapnak nyilatkozva – az NOL-ban közölt mai MTI-cikk szöveganyag szerint, többek között a következőket állította:

   "Egy elmúlt diktatúra tükrébe nézni nem túl kellemes. Egyszerűbb azt mondani, hogy áldozatok voltunk. És azzal a ténnyel is nehéz szembenézni, hogy közvetve vagy közvetlenül, mi működtettük a diktatúrát. Egyszerűbb azt mondani, hogy utolsó leheletünkig reformkommunisták voltunk. A két állítás hazug. És jelenleg ebben a hazugságban élünk"

   Illetve arra a kérdésre válaszolva, hogy nagy íróink nemzetközi sikere okán nevezhető-e Magyarország irodalmi országnak, azt is kijelentette, hogy elsősorban egyedi teljesítményekről van szó, s ezek abból a perspektívahiányból és reménytelenségből születtek, amelyek a szellem nagy koncentrációját igénylik. Mindez pedig abból következik, hogy a kollektív utak járhatatlanok voltak.

   Nos, a kollektív nemzettudatra építő írók és híveik ezt épp ellenkezőleg gondolják. Ami idáig rendben is volna. A dologban az a pláne, hogy míg Esterházy nem gyűlöli azokat, akik tőle eltérő ősokokból vezetik le a művészet lényegét, addig őt minden korábbinál élesebben fogják támadni fenti kijelentéseiért, idegenszívűnek, nemzetárulónak fogják titulálni.

   Pedig csak egy író. Aki gondolkodik. Aki őszinte. Aki ír. És ezt a hármat egyszerre műveli, ráadásul – sokak pechére – nem tehetségtelenül.

________________________

kreatív szövegírás weboldalra

Kedves szociológus barátunk, Nagy Károly levele az USÁból, New Brunswickból. Olvasta a Magyarul beszélő magyarok c. cikkemet, erre reagált azzal, hogy maga is bizarr, Kelet-Közép-Európában fertőzéssel terjedő jelenségnek tartja a politikai élet "galádságig agresszív harcászati" viselkedésés és "gyakran testvérháborút szító" magatartását, amellyel ráerőszakol az egész társadalomra, és ezzek "rettenetes károkat okoz napjainkban a totális diktatúrák antihumánus paraliziséből életre, szabadságra tápászkodó országokban, emberi közösségekben." Mint írja, ő az az alternatív társadalmi intézmények - művészetek, oktatási-nevelési fórumok, programok, szabad sajtó, tudományok, jogi fórumok, civil szervezetek - közvéleményt formáló hatásának erősítésében látja "a bénító válságból való kibontakozás lehetőségét, reményét."

   A következőket válaszoltam:

Kedves Barátom, Druszám és Bátyám!

Véleményedet osztom: a politika embernyomorító hatását rémülten szemlélem magam is. Ugyancsak egyetértünk abban, hogy az alternatív társadalmi intézményeknek lenne, lehetne döntő szerepe a közvélemény formálásában és a szellemi kibontakozásban. Azonban – sajnos – Kárpátalján éppen ezek az intézmények hiányoznak. Szinte teljességgel. Egyfelől a politikai csoportok érdekérvényesítése olyan erős, hogy mindent maguk alá kaparnak, másfelől a függetlenségre törekvő formációk egyszerűen képtelenek fennmaradni és működni anélkül, hogy ne csatlakoznának valamelyik érdekcsoporthoz. Szabad sajtó ma Kárpátalján egyszerűen nem létezik (jellemző, hogy még egy alternatív és valóban independent magánblogról is mindenki azt hiszi, hogy valaki pénzeli; fújol is rá rendesen), hajszálpontosan tudni, hogy melyik orgánum kié (lásd a Kárpáti Igaz Szó-szindrómát; erről itt írtam: link), és a civil szervezetek-intézmények közül is mindegyik vagy az egyik, vagy a másik csoport érdekszférájába tartozik. A beregszászi főiskola például a KMKSZ legfőbb intézményi bázisa, anyagi forrása, erkölcsi hivatkozási alapja és ideológiai szemináriuma (hogy még oktatás is folyik benne, az teljesen mellékes). Nyilvánvaló a Pedagógusszövetség, a cserkészek, a képzőművész-csoport, sőt, még a beregszászi színház hovatartozása is. Ugyanilyen nyilvánvaló, hogy az UMDSZ-oldalhoz tartozik a MÉKK (értelmiségi közösség), a magyar újságírók szövetsége, a magyar könyvtárosok egyesülete, az egészségügyi dolgozók szövetsége stb. Ezek láthatóan szakmai szervezetek, és mégis vagy egyik, vagy másik féllel állnak politikai szövetségben. Jellemző, hogy egyes szakmai szervezetek éppen ezért duplikálódnak: a KMKSZ-hez tartozó Pedagógusszövetséget ellensúlyozza az UMDSZ iskolaigazgatói fóruma és a magyar iskolába járó szülők formációja; van mindkét szervezetnek saját ifjúsági szervezete, saját kiadói érdekeltsége (lapokról nem is szólva), a gazdasági-vállalkozói és a közigazgatási szférában is saját érdekképviseletre törekszenek.

    Tehát kis magyar életünknek ma gyakorlatilag nincsen olyan területe, amelyben függetlenségről beszélhetnénk. Aki bármit tenni akar ma Kárpátalján, csak úgy léphet előre, ha becsatlakozik valamelyik csoportba, amelynek aztán teljes anyagi összeszövődés és egymás érdekeinek oly szoros képviselése lesz az eredménye, amelyben az eredeti cél másodlagossá, érdektelenné válik.

   Jellemző például, milyen ádáz harcot folytatott egymással a két szervezet, hogy az oktatási-nevelési támogatások eljuttatásának a szervezeti hátterét, illetve a magyarigazolvány-központokat a saját hatáskörébe vona. Sejtheted, hogy egyik sem a lakosság mind önzetlenebb szolgálata érdekében harcolt ezek megszerzéséért, hanem saját anyagi-infrastrukturális hátterük erősítése és befolyásolási lehetőségeik kiszélesítése érdekében.

    Kárpátalján ma gyakorlatilag nincsenek független magyar értelmiségiek. Ilyen vagy olyan módon, munkahelye, szervezete, családja, gyermekének taníttatása stb. révén mindenki betagolódik, és mert betagolódva bizonyos előnyöket élvez, hálája jeléül gyakran harcos pártkatonává válik. Ez újságíróktól kezdve tanárokon és a most már nem jelentéktelen „saját” hivatalnoki gárdán át a „családtagokig” mindenkire kiterjed.

    A klánosodásban egyébként a KMKSZ vezet, a birodalmukhoz tartozó összes intézményben gyakorlatilag néhány család és a szűk baráti kör tölti be az összes kulcspozíciót (jó páran egyszerre többet is), abban is ők járnak elől, hogy kívülállókat ne engedjenek maguk közé és lehetőleg minden külső kezdeményezést elhárítsanak (hacsak közvetlen hasznuk nem származik belőle). Az UMDSZ-oldal egyelőre ebben nyitottabb, de sokat tanultak ellenfelüktől. Mint ahogy, látod, a másik fél magyarságának a megkérdőjelezését is szépen ellesték.

    Hát így állunk.

   Egy biztos: neked, mint szociológusnak, kincsesbánya lenne az itteni magyar társadalom, a benne lezajló folyamatok kimeríthetetlen kutatási területet jelenthetnének…

   Katival és a gyerekekkel, unokákkal együtt ölellek; az enyéim nevében is.

bdk

Mást is írtam ezen a napon: lásd a teljes naplót
_____________

levél címzése külföldre