balla d. károly webnaplója nagy archívummal és nem túl szapora frissítésekkel | seo 2020: infra ClO2

>BDK FŐBLOG | | >Kicsoda Balla D. Károly? | | >Balla D. Károly ÉLETRAJZ | | >BDK KÖNYVEI | | >Egy piréz Kárpátalján | | >Balládium | | >Berniczky Éva | | TOVÁBBI FONTOS OLDALAIM > >
  

Balla D. Károly blogfő

  

Balla D. Károj: ÚJ BLOG elipszilon nélkül

  

Balla D. Károj első ly nélkül

  

BDK Balládium Blog

 

Balla D. Károly honlapjai

 

Mit kell tudni Kárpátaljáról?

 

Kik a pirézek, hol élnek? műhely

 

Kárpáty VIP PR cikkek

 

Első Google-helyre kerülés

 

weblap.org/google-helyezes-javitas/ X

 

Lapok színei a francia kártyában

 

PR-cikk beküldés: Seo tanácsadás

 

Linképítő Google-Seo

Google weblap optimalizálás, honlap seo

 

Optimalizált honlapok, SEO BP

 

Honlap seo optimalizálás


bdk blog archívum | BALLA D. KÁROLY WEBNAPLÓJA | + pr cikkek


Napló, 06. dec. 11.

2006. december 11. - BDK

Ma kezdem írni heti webnaplómat a Litera részére. A megjelenés rendje az, hogy a hétfői napról szólót kedden kell küldenem, aznap jelenik meg, a keddi szerdán, és ít. Ide, a saját blogomba majd újabb napi késedelemmel teszem fel. Külön jegyzetekkel ehelyt addig nemigen jelentkezem. Bár ki tudja! Mindenesetre a Litera felkérése nagy nyilvánosságot jelent és komoly megtiszteltetésnek számít (ezúton köszönöm!), igyekszem megfelelni a kihívásnak, és többet nyújtani, mint egy száraz heti eseménykrónika.

*

A napokban kaptam meg Bodor Bélától az Alföld szeptemberi számában megjelent recenziójának a szövegét (azért kértem, hogy meglegyen nekem digitálisan és feltehessem ide: Gravitációs csapda), de nemcsak emiatt kellett/lehetett újra visszarévednem a Szembesülésre, hanem levelet is kaptam - "Klütaimnésztrától". Csak pár sor, jelzi benne, hogy háromszor olvasta el a regényhiányomat és hogy tetszett neki, meg hogy nem igazán tudja így levélben megírni azt, amit akart volna róla. Elküldte viszont közel 30 oldalas londoni naplóját. Ahogy belepörgettem: sűrűn foglalkozik benne a 70-es évek itthoni történéseivel. Izgalmas olvasmánynak ígérkezik.

*

Éva megkapta a Magvetőtől regénye korrektúráját, most olvassa. Nem igazán értette, miért örülök én ennek külön is, szerinte nem olyan nagy dolog. Elmondtam, hogy ha a kiadó a betördelt szöveget elküldi a szerzőnek, az egy roppant fontos lépés a  megjelenés felé. Hosszú a sora annak, míg könyv lesz a kéziratból, esetemben a legutolsó munkafázisban is történt visszalépés (már filmen volt az anyag), így minden lépcsőfokot értékelek és megbecsülök. Biztosra pedig csak akkor veszem a kiadást, ha a könyv egy példányát kezembe kapom. Nem is! Amikor az üzlet polcán meglátom.

Napló, 06. dec. 5.

Az ember vagy csinosítja a blogját, vagy ír bele. A kettőre egyszerre nincs ideje.

A napokban főleg az előbbivel bíbelődtem. Lassan minden a helyére került a szellemesen szerkeszthető két oldalhasábon is. Nagyjából talán így jó lesz a kategóriák, témák és műfajok szerinti felosztás (jobbra), külön büszke vagyok a hírablakra (balra), és jó sokat dolgoztam a linkgyűjteményekkel. Újdonság, hogy nyitottam egy-egy ilyen oldalt is: Üzenetek BéDéKának, Csevegőszoba-1. (Korábbi főhelyem, az Ungparty Manzárd egyelőre az archívum és az ajánló oldal szerepét tölti be.)

Ezen kívül más munkáim is voltak/vannak, új és újabb felkérések érnek el, ami sokkal inkább öröm, mint nyűg. Adtam versfordítást a Kistangóba és a Spanyolnáthába, írom új novellámat a Népszavának és lélekben már készülök arra, hogy a jövő héten én leszek a Litera naplóírója.

Friss publikációim közül külön örülök az Egy szakreferens szenvedélye megjelenésének a Bárkában. A két éve készített első változat után az idén készre írtam ezt a novellát, amelyről itt bevallhatom, hogy valami nagyobb lélegzetű vállalkozásnak, novellafüzérnek, kis- vagy nagyregénynek lenne/lehetne egy részlete, fejezete. Persze azt nem tudom, hány oldalon keresztül viselhető el ez a szándékosan rontott-túlbonyolított stílus, amelynek a funkciója, szándékom szerint legalábbis, az lenne, hogy kifejezze annak a túladminisztrált, agyonszabályzott mammutintézetnek a nehézkességét és lehetetlenségét, amelynek keretében történeteim játszódnak, de annyi bizonyos, hogy a következő epizódokban sem kímélem majd az olvasót, ilyen mondatokat bocsátva eléje:

"Az igazságos és körültekintő döntés meghozatalához a rektornak elegendő volt előbb körültekintenie, majd meggyőződve arról, hogy körültekintő és igazságos döntéshozatalának metodológiai alapjait, egyedül lévén a dolgozószobájában, senki nem fürkészheti ki, elővett egy ez esetben elégséges számú oldallal rendelkező érmet, a fejhez hozzárendelte az amorfot, az íráshoz a félvezetőt, amorf fej, félvezető írás, és anélkül, hogy akár a függőlegesen felfelé dobott test röppályájának, akár a tengely körüli pörgés forgatónyomatékának a képletébe belehelyettesítette volna a megfelelő adatokat és számításba vette volna a légellenállással, az érintkező testek rugalmasságával és egyéb hatásokkal kapcsolatos tényezőket, bőr karosszékében hátradőlve megvárta, míg az érme aláhull íróasztala sima felületére, és ott néhány kisebb felpattanás után egy ideig még tovább pörög, majd egyre magasabb frekvenciájú, ám egyszersmind gyöngülő hanghullámokat keltve szépen elpihen."

Ó jaj, szegény majdani olvasóim!

*

Szombaton házavatón voltunk Ildikóéknál. Igen takaros és kényelmes lakra tettek szert régi sajátjuk csarével kombinált eladása révén. Megvizitáltuk az összes helyiséget, aztán jókat ettünk (Ildikó kedvemben járt: krumpli, sajt, gomba) és finomakat ittunk, Finlandia vodka után a vacsorához Badacsonyi Kékfrankost Szeremley Huba pincészetéből, amelynek kedvéért még én is megszakítottam sörissza szokásomat.

*

Kolos babérjaimra tör! Nemrég indított blogja - web.buzz.hu - ezres nagyságrendben gyűjti be a napi olvasókat, ami pillanatnyilag jó tízszerese az én itteni látogatottságomnak. Igaz, ezt úgy éri el, hogy a szolgáltató favorizálja a számtech-témákat, s mivel ezen belül Kolos elég jókat ír, így folyton kikerül a címlapra.

Én csak a keresőoptimalizáló versenyekben elért szerény sikereimmel büszkélkedhetem, a pillangószív keresőszóra 4 címemet is az első találati oldalra sorolja a Google, és meglepetésemre a díjazásos versenyben is jó a helyezésem, a linkfelhő keresőszóra ötödikként adódik az a versenyoldalam, amely 3-3 aforizmámat adja ki minden frissítésre (lásd: fogalmi linkfelhő).

*

Aki teheti, nézze meg Zátonyi Tibor barátom fotóit a Nyitott Műhelyben (megnyitó holnap, részletek itt)

Néhány régebben bemutatott, Kárpátalján készült munkája:

Kelet-Európa digitális üzenete

Elkészült a Geli barátom ötletéből született közös művünk. Nagyon szépen egybedolgozta négyünk részmunkáját, amellyel ebben a projektumban kívánunk közreműködni. Én korábban külön is publikáltam Galambtojásomat, ezzel járultam hozzá a Békegalambok című tervezethez, így lett a végeredménynek a címe Béketojás. Szerintem jól sikerült, és külön öröm, hogy baráti szálakon kapcsolódó művészekkel, dizájnerekkel működhettem együtt. Köszönet érte!

Béketojás

PS. Azon persze egy pillanatra érdemes eltöprengeni, hogy mennyire egyértelműen valljuk magunkának ezt a kelet-erópaiságot. Én még csak hagyján, de a kaposvári meghírdető?

A Kelet-Közép-Európa alighanem pontosabb lenne (és persze nem Közép-Kelet-Európa, ahogy gyakran olvasom; ez ugyanis földrajzi értelemben mondjuk a Dnyeper vögyét jelenti...). Igaz, minden nézőpont kérdése, a keletiség fogalmát nemcsak geográfiai, hanem kultrurális, politikai, nyelvi, vallási stb. szempontok is árnyalhatják. Egy britnek például Salzburgnál kezdődik a Balkán.

Ti hogy látjátok ezt a kérdést, ha már megpendítettem...    

85 éve született Pilinszky

Eredetileg más módon szerettem volna tisztelegni Pilinszky János emléke előtt ezen az évfordulón, de sajnos a projektumommal hónapokkal ezelőtt megrekedtem, így a 13. és 14. szonettel még adós vagyok.

Ellenben lefordítottam a most újra Ungvárra érkezett (és a ruszinság eredetmítoszait angliai ösztöndíjasként kutató) Bella egy újabb versét. (Nem tudom, kutatónak milyen, de költészetével szerintem ideje lenne anyanyelvén kilépnie a nyilvánosság elé.)

Az alkalomhoz más gesztus nem illene jobban. Hughes Pilinszkyt fordította, én meg Bellát, így hódolunk a költészetnek. Legyen hát ez közös főhajtásunk a múlt század második felének legnagyobb magyar költője előtt.

 

Arabella Dolýk:

TED HUGHES PILINSZKYT FORDÍTJA

Egy híd, egy forró betonút
A bridge, and a hot concrete road –

Pilinszkyt fordítja Hughes
a kataton alkonyatban és
ahogy mindig Sylviára gondol
nem tud nem gondolni rá
mintha ez a vers is
ez is elsőtől az utolsó soráig
mi másról is
mi másról lehetne egyáltalán

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Do you still remember? First there was the wind.
And then the earth. Then the cage.

Vagy a ketrec volt legelőször
emlékszel a ketrec a rács amely
fogva tart vágyat szerelmet
a ketrec volt előbb
abból fútt a szél
abból szemerkélt a föld
abból állt össze a világ egésze

Hughes Pilinszkyt fordít
csupa üres reflex lenne
szavakat szavak mellé
ha közben nem gondolna
mert nem tud nem gondolni rá
mintha ez a vers is
ez is elsőtől az utolsó soráig
mi másról is
mi másról lehetne egyáltalán

Years are passing. And years. And hope
is like a tin-cup toppled into the straw.
Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény

úgy mered Hughes a Pilinszky-versben

 Fordította Balla D. Károly

Kirándulás - Munkács, Uklin

A hétvégénk nagyon kellemesen telt. Kisebb akadályok ellenére csak összejött a rokoni látogatás: Gabika, bátyám kisebbik lánya és Krisztián szombaton délben érkezett Bp-ről, és hétfő délben már vissza is utaztak. Két hosszú esti beszélgetés és egy majd' egésznapos vasárnapi kirándulást fért bele ebbe az időbe. Megint a hegyekbe ruccantunk fel, és megint pisztrángot ettünk... Alább Krisztián fotói.

Ungvár


Gabi a vonaton és az ungvári várnál


Gabi és Krisztián az Ung partján


Munkács


Csönge, Éva és Gabika a munkácsi vár bejáratánál


A munkácsi várban


Csönge árnyoldala


Melyiket dobjam a mélybe?


Gabika, háttérben Zrínyi Ilonka, a kis Rákóczi Ferike és Munkács meg a dombok


Mattl Péter szobra


Útban Verecke és Uklin között

 


Krisztián meglehetős érdeklődést tanusított irántuk


Kedélyes pásztorember, kezében a gombával, amelyet nekünk ajándékozott


Szokás szerint magyarázok valamit enyhén gesztikulálva


Ahol estebédeltünk és aki a fotókat készítette

Sej, Rozi...

...vasárnap kirándultunk. Igaz, hogy ennek lassan két hete, de a fotók jobbik része csak most került hozzám, így a beszámolóval is elég sokáig vártam.

Háromévenként megkívánom a hegyek és az erdő látványát. Kapcsolatom a természettel mostanában abban merül ki, hogy reggelente kinézek az ablakon. Amennyire kószálós, sétálós, kirándulós fajta voltam huszonévesen, annyira otthonülő lettem harmincasként. Negyven után pedig már a számítógép és a virtuális valóság ragadott magához, a külső környezetre alig maradt igényem. Érdeklődésem a külvilág iránt sokkal gyorsabban sorvadt, mint az izmaim. Mégis, úgy háromévenként felmerül bennem: most már ideje lenne valami hegyet és erdőt látni.

Nem jó tél közepén születni. Leginkább azért nem, mert ennek egyenes folyományaként születésnapozni is januárban kell. Jönnek a vendégek, és az előszoba fogasa leszakad a sok súlyos cucctól. Hozzák a túl drága virágot, sajog belé a szív, hogy pár nap alatt elhervad egy kisebb vagyon. És amikor kikíséri őket az ember, hosszan kell álldogálni velük, amíg a súlyos télikabátokat, bundákat újra magukra húzzák. Az ülő vendég jó, az álló és az ajtóban búcsúzkodó ellenben elviselhetetlen. Januárban kivált.

Ennél már csak az rosszabb, ha az évforduló is kerek. Nem elég a nyomasztó évtizedek súlya, az emberre még a téli sötétség is ránehezedik, homlokába lógnak a súlyos fellegek.

De hát miért kellene ostoba dátumokhoz ragaszkodni, miért ne játszhatnánk ki az évszakok szigorúságát? Miért is ne lehetne az én születésnapom egy kellemes nyárvégen? Vagy… miért ne lehetne a hegyekben?

A legérdekesebb, hogy a barátaink - Zita és István - egyáltalán nem lepődtek meg a furcsa meghíváson: autózzunk fel (Kolos vállalta a sofőrséget) az Ung völgyében Perecsenyig, vágjunk át a Latorca völgyébe, kicsit álljunk meg a kis hágó környékén hegyet és erdőt nézni, aztán hazafelé valami megfelelő vendéglőben költsük el a születésnapi ebédet.

Így is lett. Rendesen felköszöntöttek augusztus közepén, öt hónappal a tényleges dátum előtt, kaptam szép ajándékot, néztünk hegyet kellemes ingujjas melegben, szép napsütésben. Előtte Nevickén jól megkávéztunk, koccintottunk igen finom könyakkal, utána Perecsenyben ebédeltünk egy elég kellemes ruszin vendéglőben. A pincérnő annyira nem az irodalmi ukránt beszélte, hogy még a kötőszavait sem értettem, ellenben a pisztrángot igazán finomra sütötték, egészen különleges ízeket kevert hozzá a mustáros mártás, friss volt a sör, minőségi a bor, és a feketekávéba sem lehetett semmilyen indokkal belekötni. Mindez egy olyan városkában, ahol évtizede még a talponálló étkezdében az alumínium tálcán pultig menekített és ugyancsak alumínium kanállal a konyhából áradó zsírszag miatt sebesen behabzsolt borscs jelentette a gasztronómiai élvezetek netovábbját.

Barátaink igen jól érezték magukat, velünk együtt sóhajtottak fel búcsúzáskor: milyen szép dolog is ilyen kellemes nyárvégen tölteni be az ötvenet.


Zita, Kolos. Éva tanulmányozza az étlapot.


István és Zita már a vége felé, kávázás közben

erdő és kisebb hegyek a háttérben, a vendéglőből jövet


Zita, kezében a távollévő Csöngének rendelt és hazaszállított adag pisztránggal

__________________

A nevickei vár története. legendája

 

Fodó Sándor emlékezete

Fodó Sándor
1940 - 2005

Nem tudom felidézni, mikor és hol találkoztunk először. Rémlik, hogy fiatalon meghalt akkori felesége, Lonci révén ismerkedtünk meg, de az biztos, hogy ez még csak valami felületes ismeretség lehetett.

Arra ellenben pontosan emlékszem, hogy amikor először felmentem hozzájuk, az milyen körülmények között történt. Egy nagyon pici, komfort nélküli garzonban lakott Loncival, a "túlahídi Gasztronom" mögötti udvarból nyílott a lépcsőházuk. A koszos, szemetes, az oszló szerves szemét bűzét árasztó belső udvaron keresztül éppen intenzíven párolgó húsárut szállítottak az élelmiszerüzlet raktárába, két-két ember cipelte a kisebb nyitott konténereket, benne mindenféle kolbász, virsli, szalonna, nyers hús; az állott és a friss bűz összekeveredett és én majdnem rosszul lettem, mire felértünk a lakásba.

Kis Kovács Évával voltam, ő vitt el először hozzájuk; 1979-et írtunk, azt hiszem. Mint ahogy nagyon sok mindenre akkori életemben, erre a látogatásra sem kerülhetett volna sor kis Éva nélkül. Része volt a beavatódásomnak, annak a szembesülés-sorozatnak, amelyről egy egész regényt kellett írnom. Hosszú estét töltöttünk ott, előbb négyesben, aztán megjött nagy Éva, kis Éva anyja. Nem emlékszem pontosan, miről beszélgettünk, de az biztos, hogy amikor kijöttem, nem ugyanaz az ember voltam, mint aki néhány órával azelőtt ide érkezett.

Attól kezdve el-eljártam hozzájuk, általában Évával, de néha nélküle is. Nagyon szerettem azt a meleg fészket; fontos volt tudnom: van egy ilyen zúg ebben a városban, ahová bármikor elmehetek, s ahol valami gyökeresen más szellemi mikroklíma vesz körül, mint bárhol másutt. Bár Loncival korábban is baráti viszonyban álltunk, ő is csak ekkor, Sándor révén került közelebb hozzám.

Érdekes, hogy milyen természetesnek vettük teljesen képtelen kettős párosunkat: Fodó Sándor, a vérbeli ellenzéki, és felesége, a legelkötelezettebb "véres szájú" kommunista, Szikszai Aladár lánya egyfelől; másfelől Balla László fia és Kovács Vilmos lánya. Ha valamit, ezt méltán nevezhetjük a sors fintorának. A vén Kronosz elégedetten dörzsölgethette akkoriban a kezét a görög egekben.

Aztán Fodó házat kezdett építeni a Kálvária-hegy túloldalán, és amikor az első szoba lakhatóvá lett, feleségével azonnal beköltöztek a félkész épületbe. (Lonci közben anyává lett, és a gyerekszülés után súlyos szívbaja alakult ki; alig volt év, hogy ne kellett volna egy-két alkalommal újraéleszteni; a több átélt kishalál után aztán érte jött az igazi... - de ez már jóval később történt.)

Ide sokkal gyakrabban és sokkal hosszabb ideig, még évekig jártam, később már magyar szakos levelező hallgatóként, azaz Sándor tanítványaként. Eleinte persze főleg kis Évával. Regényemből így írtam erről, magunkról:

Fódosz fiatalon meghalt felesége talán az egyetlen olyan barátjuk volt akkoriban, aki maradéktalanul elfogadta szerelmüket, együvé tartozásukat, s lehetősége szerint – akkor is, ha férje házon kívül volt (vagy akkor igazán?) – mindig alkalmat teremtett ahhoz, hogy Oresztész és Elektra, ha Argoszban bujkálni kényszerültek, náluk találkozhasson. Erre leginkább már új, végleg soha fel nem épülő kertes házukban került sor. Ezek a délutánok és éjszakába nyúló esték a legritkábban váltak intim légyottokká, hiszen kívülük Fódosz különböző rendű és rangú tanítványaival, barátaival általában tele volt a ház lakható része. Ha már órák óta együtt múlatta az időt a társaság s megéheztek-megszomjaztak, előkerült a szalonna, hagyma, valamelyikőjük elment borért, kenyérért (e kettő mindig példátlan gyorsasággal elfogyott ebben a háztartásban), együtt rakták meg a tüzet a nagy szilvafa alatt, megkeresték „a legutóbbról maradt” nyársakat. Pár perc múlva már csöpögött a friss kenyérre a kormosan fekete zsír, sercegett alatta a hagyma – és ízlett, nagyon ízlett hozzá az olcsó, savankás, könnyű asztali bor. Ha Oresztész később visszagondolt ezekre az alkalmakra, mindig elfogódottsággal tette és abban a biztos tudatban, hogy Elektra szerelme sokkal kevesebbet jelentett volna számára, ha e kapcsolat révén nem avatódhatott volna be abba a társaságba, amely hitelesen jelenítette meg számára mindazokat az értékeket (és, persze: gyarlóságokat), amelyek ismerete nélkül elképzelései az életről és az élet dolgairól egyoldalúak, hiányosan szegényesek ma-radtak volna. És ez nem csupán bizonyos elvek szintjén •••|••• másfajta etikát, viselkedési normát. Ha kicsit túlozni akarnánk: társasági demokráciát, amelyre ugyan Oresztésznek jó példái voltak saját homogén baráti körében, de ekkor és itt tapasztalta először, hogy meglett felnőttek és kiskamaszok, tanárok és diákok, befutott költők és írogatni most kezdő zöldfülűek, egyetemi oktatók és a vakolókanalat épp letevő kőművesek, Athénból érkezett magas hivatalnok vendégek és szomszédos szőlősgazdák vagy elfelejtett falusi osztálytársak oly mértékben egyenrangúak legyenek, akárha •••|

Ennek, ha jól számolom, éppen huszonöt éve.

A következő 10 esztendő... Ezalatt már mostani Évámmal jártunk, ha nem is túl gyakran, Fodóhoz - aki, kell-e mondanom, legkedvesebb és legtöbbre tartott tanárunk volt az egyetemen. Nekem eközben kezdett némi tekintélyem lenni írói körökben, akkoriban szinte mindenki tőlem várta (el) a publikációs lehetőségek megteremtését, az "irodalmi élet" szervezését - és én tettem is lelkesen, ami tőlem tellett, legtöbbször apámmal is szembefordulva (de segítségét igenybe véve). Fodóval nem mindig és nem mindenben értettünk egyet, sem irodalomban, sem politikában, de úgy éreztem, végig megelégedésére volt mindaz, amit végeztem, mozgattam, intéztem. Talán az is, amit írtam.

Közben meghalt Lonci. Közben én otthagytam az egyetemet. Közben megalapítottam a Hatodik Sípot. Közben Fodó mellett és körül addig ismeretlen fiatalok tünedeztek fel: új tanítványok, új pártfogoltak. Egy részük szimpatikus volt, egy részük kevésbé. Kicsit kezdtünk eltávolodni.

De 88-89-ben még több közös akciónk is volt. Együtt írtuk alá például a Ceausescu-féle falurombolás elleni tiltakozás szövegét (Sándor kezdeményezte, nagyrészt én szövegeztem, kettőnkön kívül még Kovács Emil és id. Sari József írta alá; annakidején elég nagy visszhangja volt; itthon persze nem jelenhetett meg a testvéri szovjet-román viszony miatt.) Ott találtam magam, ha a belső magon kívül is, a KMKSZ alapító tagjai között (a szervezet, amelynek elnöke lett, jobbára Fodó karizmatikus egyéniségének és elszántságának köszönheti létrejöttét); az első évben még választmányi tag is voltam és rövid ideig a KMKSZ Kulturális Bizottsága elnökeként (ebben a minőségemben kezdtem szervezni pl. a Kovács Vilmos-díj megalapítását; de ez egy másik történet) próbáltam képviselni a KMKSZ kultúrpolitikáját, ám rövid időn belül kiderült, hogy sem a hosszú távú elképzeléseink, sem, és főleg, a cselekvési programunk nem egyezik; lemondtam. (Egyetlen apróság: első javaslataim egyike volt - több oldalas elvi alapvetés és részletes munkaterv formájában nyújtottam be -, hogy első lépésként sürgősen hozzuk létre a KMKSZ sajtószolgálatát, majd alapítsunk "médiaközpontot", amely könyvkiadóból, hírlapot és kulturális magazint megjelentető szerkesztőségből, valamint sajtóügynökségből állna; az Elnökség hónapokig még napirendre sem tűzte a tervezet megtárgyalását, amikor meg igen, akkor elvetette; nem sokkal ezután nélkülük, önerőből alapítottam meg a Galéria Kiadót és a Pánsípot.) A második évben már a Választmányba sem kerültem be. Egyre kevésbé feleltünk meg egymásnak: sem én a KMKSZ-nek, sem a KMKSZ nekem. 91-ben még interjút készítettem Fodóval, de 92-es és 93-as néhány írásomban már bíráltam politikájukat, jobbra tolódó "nemzeti kurzusukat". 1994-ben, amikor a KMKSZ elnöksége elhatárolódott egy évszázados és többször nyomtatásban megjelent népi mondától (!), amiért abban kedvezőtlen színben tüntetnek fel nagyszőlősi szerzeteseket, akkor kiléptem a szervezetből.

Sándor elnöki működése már a kezdetek kezdetétől eléggé ellentmondásosnak bizonyult. Vehemens természete, szertelensége, ígéreteiről való gyakori megfeledkezése, az elvek és a gyakorlat összeegyeztetésében mutatott gyengeségei, egyeztetés nélküli magánakciói és "titkos paktumjai" a helyi és a magyarországi hatalommal sok kellemetlenséget okoztak mind közvetlen munkatársainak, mind barátainak, mind követőinek (a tagság gondolkodóbb részének).

Őmiatta tört ki a KMKSZ-en (és a kárpátaljai magyarságon) belül az első botrány is. Itt hadd idézzek egy bekezdést a HTMH honlapján található kronológiából.

"1990. Május 2. A KMKSZ Ungváron megtartott első küldöttgyűlésén ismét szóba került a Szövetség gyenge szereplése a parlamenti választásokon. »A KMKSZ is aktívan közreműködött annak érdekében, hogy ne legyen magyar nemzetiségű parlamenti képviselő. Például azzal, hogy Fodó Sándor a KMKSZ nevében arra hívta fel a beregszászi járás lakosait, hogy Vaszil Sepára szavazzanak. Vagy akkor, amikor a RUH és nem a KMKSZ erejében, támogatásában bízva indult jelöltként a nagyszőlősi járásban.«"

Bizony, ezek a sem a tágabb, sem a szűkebb vezetéssel nem egyeztetett akciók kezdték Fodó Sándor addig megkérdőjelezhetetlen tekintélyét, végsőkig, már-már ostobán becsületes elhivatottságát, a magyarság ügyében gyakorolt makulátlan "közképviseletiségét" aláaknázni. (Egy tanítványa halálhírére reagálva azt írta a fórumom egyik topikjába, hogy ő volt "az egyetlen, aki - ha ideiglenesen is, először és utoljára - egyetértésre bírta a kárpátaljai magyarokat". Ez valószínűleg igaz. De az is Fodó volt, aki az 1989-es nagy összefogás után elsőként osztotta meg őket; máig hatóan.)

És jöttek sorra a kisebb-nagyobb ügyek, belső ellentétek, meghasonlások. Én egyre kevésbé tudtam Sándoron eligazodni, soha nem lehettem biztos abban, mi az, amit őszintén mond és képvisel, mi az, amit a helyi hatalommal kötött alkuja miatt vállal fel, mi az, amit a hozzá közel álló magyarországi politikai erőkkel egyeztetve erőltet a tagságra, és mi az, amit a környezetében egyre hangosabbá vált második vonal ("Kovács Miklósék") vagy az egyházi körök nyomására tesz. A 92 márciusában tartott KMKSZ-közgyűlésen aztán, eléggé sajátos, mondhatni csalárd körülmények között az új alapszabály éjszakába nyúló elfogadtatásával kezdetét is vette a szétszakadás, amely aztán 94-ben tetőződött be a járási és alapszervezetek sorozatos kiválásával és azzal, hogy Fodóval szemben Tóth Mihály nyerte el a parlamenti választások során az "egyetlen magyar képviselő" szimbolikusnak is számító státusát.

Ha őszintén minősíteném Fodó szereplését ezekben és az ezt követő ügyekben, az már mindenképpen kimerítené a kegyeletsértés fogalmát, így itt abba is hagyom a visszaemlékezést. Annál is inkább, mert utolsó éveiről szinte semmit sem tudok.

Bárhogy is: a kárpátaljai magyarság nehézsúlyú személyiségei közé tartozott, akinek a tévedései és vétkei is nagyformátumúak voltak. Én nem a későbbi politikust, hanem 1989 előtti kedves tanáromat és szellemi bátyámként tisztelt barátomat gyászolom benne.

Legyen számára könnyű a viski anyaföld.

Leniniáda

Apám elfogódott hangon, szinte párás szemmel ecsetelte, milyen jó ember volt az akkori megyei ideológiai párttitkár. (...) Erre én a közismert Lenin-anekdotával válaszoltam:

a Vezér sétált a parkban, amikor focizó gyerekek eltalálták a labdájukkal. A jóságos Lenin pedig visszarúgta nekik a labdát. Holott le is lövethette volna őket.

Tovább

Miért mondanék igent?

(2003. febr. 27.) Tegnap megjött Bátyu. Koraősszel volt „itthon” utoljára, azóta nem is találkoztunk. Az áttelepülésük utáni években szinte 2-3 hetente jött, igaz, legtöbbször valamilyen konkrét ügyben, mindig voltak intézni valói. Aztán, ahogy teltek az évek, ritkultak a látogatások. Most már hosszabb ideje az évi 2, legfeljebb 3 alkalomra „lőtte be” magát, és mi is nagyjából ennyiszer tudtunk Bajára utazni családnézőbe. A nyáron Balatonkenesén találkoztunk. Mi ott nyaraltunk, és egy szombatot együtt töltöttünk a strandon.

Tovább
Számítástechnia. Megbízható használt notebook felújítása: webáruházból használt laptop vásárlás garanciával - Első kulcsszó: szerviz budapest.
süti beállítások módosítása