(2003. febr. 9.) Néha már-már ijesztőek Éva intuíciói. Napok óta dolgozik a „küldj egy pompéryt” megírásán (Gergely Tamás PERFORÁL- projectje), amelynek múzsa- szövege Pompéry Judit kis glosszája: leánya, Zsófi, elvesztette az okmányait, és megállapította, hogy akinek nincsenek papírjai, az nem is létezik. Éva elkezdte írni a maga mininovelláját: az elvesztett dokumentumokról az jutott eszébe, hogy rutinvizsgálatok idején (jogosítvány megszerzéséhez, stb.) a klinikán időnként nem találják a régi kórlapját, és folyton újnak képzelve felfedezik tüdején a már 20 éve elmeszesített gócot. Az egészből tüdőbetegségének kis abszurdja kezd kikerekedni. Ahogy szaporodnak a mondatok, egyszer csak szükségét érzi, hogy valami elmés mottót válasszon írása fölé. Átmegy a másik szobába, ahol a verseskötetek állnak (dolgozószoba: szakkönyvek; Csönge szobája: próza; Kolos szobája: versek, képzőművészet - no, nem minha ez ivadékaink lelkülete szerinti elosztás lenne), és valami alig követhető belső asszociációktól indíttatva leveszi a polcról Christian Morgenstern Akasztófa-énekekjét. Belelapoz. Naná, hogy az egyik versben (pedig kis rövid kötetke, zsebkönyv) felfedezi Pompéry lányának a nevét: Zsófi. Ki is emel pár sort mottónak. A könyvben ott a költő életrajza. Kiderül, hogy tüdőbeteg volt... Ezen már picit csodálkozik. Olvassa tovább az életrajzot: legtermékenyebb korszakában, amikor ezeket a remek abszurdokat kezdte írni, Berlinben élt - mint ahogy Pompéryék is. Nem sok egy kicsit ennyi egybeesés?
Ilyenek ezek a nők.
Bezzeg a férfiak! Még a nyilvánvalót se akarják megérteni.
Egyetemi oktató levele: bár udvariasan, de nehezményezi, hogy világelsőnek gondolom és hirdetem a virtuális könyvek virtuális bemutatóját: „világelsőségről azonban nincs szó. A tanítványaim által alapított [...] kft. munkatársai 1993 óta [...] kizárólag internetes könyvkiadással foglalkoznak.” Megnéztem a honlapjukat: Balassi, Csokonai... Szépen el kellett a válaszlevélben magyaráznom, hogy mi nem internetes és nem digitális könyvnek, nem e-booknak, hanem szövegtesttel nem rendelkező virtuális könyvnek tartjuk a bemutatóját. (Holott mindez eléggé nyilvánvalóan le van fektetve a definícióban:
ITT: Mi a virtuális könyv.) Egyébként egészen kitűnő szövegek érkeznek a bemutatóra...
*
Ma a 10. költő (Jan Twardowski) verseinek beszerkesztésével végét ért a kortárs lengyel költészetet bemutató sorozat. (LÁSD: Pompás menet élén) Kicsit elhúzódott. Annak örülök, hogy a költők számát 6-ról felemeltük 10-re, de talán nem túl szerencsés, hogy így a sorozat átívelt a virtuális konferencián és most az új virtuális akcióba is beleért. Félek, megosztotta a figyelmet. Bár ki tudja: még az is lehet, hogy erősítették egymást.
*
Már folynak az ősszel esedékes székesfehérvári határon túli irodalmi hét előkészületei. A napokban leveleket váltottam a rendezvény motoremberével, Aratónival. Sajnálja, hogy - úgy fest - az idén távolmaradok, érzem, nem győzik meg az érveim; sem az, hogy ősszel már vízum kell az utazáshoz; sem az, hogy nem tartom szerencsésnek, ha mindig ugyanazok a pofák szerepelnek; sem az, hogy ezt az egész „határon túli” tematikát szeretném a magam részéről lezárni. Kérdezte, volna-e téma-ajánlatom; én meg gondoltam egy merészet és megadtam egy internetes téma-címet, több alcím-lehetőséggel. Tóninak nagyon tetszett. Írtam, ha sikerül ezt kitűzetni az egyhetes rendezvénysorozat témájául, akkor ott a helyem! (Máskülünben hogy is vesznék újra össze Szakolczayval?!)
*
Amire már egyáltalán nem számítottam: pontosan fél év hallgatás után (!) „válaszolt” annak a szervezetnek az elnöke, amelynek webmesterként a nyáron elkészítettem a honlapját. A munka folytatását helyezi kilátásba, anélkül, hogy augusztus 8-án kelt és elküldött levelem konkrét felvetéseire válaszolna, anélkül, hogy az ott megfogalmazott feltételeimet (pl. írásbeli megállapodás megléte) teljesíteni óhajtaná. Hát lehet így is kommunikálni. Csak minek.