"Független embernek gondolom magam, pedig lehet, hogy csak összeférhetetlen vagyok." ...Volt nekem a régi rendszeremben egy oldalam, amelyre vallomás-szerű megnyilvánulásaimat gyűjtöttem egybe az 1988-2005-ös időszakból, részint a rám jellemző, magamról valló aforizmákat, tömör, gyakran önironikus megfogalmazásokat (mint a fentebb idézett), részint azokat az interjú- és esszérészleteket, amelyekben, úgy éreztem, lényegi dolgokat fogalmazok meg magammal kapcsolatban. Ez az oldal, mint ahogy a régi rendszer egésze, lassan elsüllyed az ismeretlenségben és érdektelenségben (mivel évek óta nem frissítem és egyre ritkábban linkelem be anyagait), ezért most kimentettem ebbe a blogba az ott közölteket. Lásd: Vallomások 1988-2005.

Vallomások

(helyenként kicsit átigazított) részletek az elmúlt években készült interjúkból, cikkekből, esszékből, önvallomásokból + néhány aforizmám

I. Rövid kiragadott részletek, „hitvallások”:

Talán még blogom állandó olvasói sem tudják, hogy a rendszer kínálta archívum-linkeken kívül vannak saját készítésű (és szerintem igen alkalmas) keresési lehetőségek is. A friss posztok címeit soroló, a bal hasábon található lista végiggörgetésével tűnik fel alul az ARCHÍVUM link, amelyre kattintva a blog.hu keretében vezetett jelen blogom kereken három éves anyaga havi bontásban, továbbkattintásra nyíló címlisták formájában tekinthető át - a havi listákra mutató linkek sorát ide jobbra ebbe a posztba külön is betűztem. (Ezt a listát elvben havonta frissítem, most balesetem miatt volt kis kihagyás, de az első napon, amikor íróasztalomhoz ülhettem, pótoltam a mulasztást.) Ezen kívül elérhető blogírói múltam 12 (!) esztendőre visszatekintő archívuma is a posztok fölötti sorban található ARCH (1997-től) linkre kattintva. Innen indulva érhető el ez a lista:

A masszőröm ma már szavalt is nekem... Igaz, rászolgáltam, mert John Cage 4:33 c. művével fogadtam. Már első alkalommal, amikor eljött, hogy törött lábamból kidolgozza a gipsz utáni merevséget, nyelvi, irodalmi, képzőművészeti, zenei témákra terelődött a szó a procedúra alatt. Lehetőség szerint kihasználja az alkalmat, hogy középhaladó magyar tudását pallérozza, az önözés-magázás problémájától egyenes út vezetet Tatjána leveléig, amelynek első sorait hármasban Évával kórusban mondtuk, s amelyben a вам пишу magyar megfelelője Áprily fordításában írok magának (nem pedig önnek). A nyelvi és irodalmi furcsaságokra példaként ő felhozta egy orosz költő egysoros verseit, mire én rátromfoltam Weöres Sándor egyszavas és Tsúszó Sándor egybetűs verseivel - és innen már egyenes út vezetett Malevics Fekete négyzetéig és Cage 4:33-áig. Előbbit igen, utóbbit nem ismerte, így ma lejátszottam neki a YouTube rendszerében fellelhető egyik interpretációt. Feszült figyelemmel végig is hallgatta.

Már megint elfelejtettem a betegségem nevét. Ezért most, mivel rászántam magam, hogy ez egyszer kivételesen erről írok, utána kell majd néznem – hogy aztán megint elfelejthessem.

Pontosan húsz esztendeje, 1989 augusztusában, annak is az elején készült ez a fotó rólam. A neten találtam (itt), meg is lepett alaposan, nem tudtam a létezéséről, mint ahogy arra sem emlékeztem, egyáltalán fotózott-e valaki akkor és ott, Kecskeméten, a VI. Anyanyelvi Konferencián. Érdekes lenne tudni, vajon mit mondtam, miről beszéltem. Szinte bizonyos, hogy tele voltam bizakodással: velünk akkor előre szaladt az idő, erősen hittünk abban, hogy a rendszer, amelyben felnőttünk, összeomlik, és egy sokkal szebb, jobb, szabadabb világnak adja át a helyét. Én elteltem nagy tervem megvalósításával, a folyóiratalapítással, ekkor már a nyomdában volt az első szám anyaga, amelynek megjelenését augusztus 20-ára terveztük (de kicsit csúszott). Hol van azóta a Hatodik Síp, és hol van ez az égbe meredő tekintet?

Tegnap utazós nap volt: Kolos alig pár órával korábban indult haza kocsival egyheti nyaralás után Zatokából, mint ahogy Csönge megérkezett repülővel és buszon és kishajóval Velencébe. Nem fordult még elő, hogy két gyerekünk egyszerre lett volna ennyire messze tőlünk, ráadásul ennyire más irányban. Jöttek-mentek a telefonhívások, sms-ek, de azért ilyenkor már csak az a szülő dolga, hogy izguljon - fegyelmezett mértékben gyakoroltuk is. Kolos hajnalra megérkezett, Csöngétől pedig várjuk mai bejelentkezését.

Telefonon bekapcsoltak az RTL Klub mai Reggeli című műsorába, mint Első Pirézt. Mondani nem sokat tudtam, nem érdemi, inkább csak jelzésértékű volt a bejelentkezésem, pár szóban összefoglaltam, hogyan és miért lettem piréz (több mint két évvel ezelőtt!). Nem biztos, hogy jó döntés volt vállalnom ezt a szereplést, mint  itt meg itt olvasom (és néhány percben láttam is), a műsor javát Hajdú Steve erőltetett poénkodása tette ki (amennyit éppen láttam, ezt bőven igazolja). Szerencsére egy szociológus is beszélt a témáról, érdemben. Azt pedig nekem is sikerült kijelentenem, hogy szigorúan magánpiréz vagyok és a kollektív pirézkedésben nem veszek részt (lám, mégis belekeveredtem...) Nem mintha nem szeretném a viccet és nem gondolnám, hogy a piréz-jelenség nagyon is alkalmas a humoros-ironikus megközelítésre (mint ezt az Unciklopédia szellemesen teszi), de jobb, ha ez nem a bulvármédia mélyszintjén, lapos erőlködések közepette zajlik. Mégsem bánom, hogy megszólaltam: reggeltől meredeken megnőtt oldalam látogatottsága. Azért az talán használ az ügynek, ha sokan látják, milyen is egy piréz blogja. (Több piréz)