(2002. nov. 2.) Ma délután, miközben a Nobel-díjas Wisława Szymborska lelegzetelállítóan kitűnő verseit „webszerkesztettem” nagy élvezettel (LÁSD), kicsit ki is pihenve a virtuális irodalmi konferencia gyors előkészületeinek fáradalmait (3 nap alatt félszáznál több küldött és kapott levél!), eszembe jutott SBA barátunk legutóbbi aggodalmaskodása. Évának súgta oda egy tanácskozás szünetében: hogyan viselem a magányt, azt, hogy az itthoniak közül senki nem érintkezik velem. Nyilvánvalóan arra gondolt, hogy 4-5 írótársammal, akikkel korábban kisebb-nagyobb gyakorisággal tartottam, most már nem tartom a kapcsolatot, lévén hogy megharagudtak rám, halálosan megsértődtek az irodalomról vallott nézeteim miatt vagy amiatt, hogy az utóbbi években felmutatott írói és szerkesztői, netán kiadói teljesítményüket kritikával illettem, és ezért kvázi kiközösítettek engem. Éva bölcsen a következőket mondta: miből gondolja azt SBA, hogy számomra nem sokkal hasznosabb és élvezetesebb Stuttgartban, Szabadkán, Bp-en, Bécsben vagy Berlinben élő kollégákkal és barátokkal napi kapcsolatban lenni, akár napi többszöri e-mail-üzenetet váltani értelmes témákban, semmint elviselni, hogy a helybéli költő enyhén spiccesen beállítson, vodkát kérjen, aztán 10 perc múlva már ő legyen a világ legjobb költője és szerkesztője, ebben a minőségében leszólja az összes kollégát és 2-3 folyóiratot azonnal megalapítson együltében, majd néhány óra múlva erősen elázva távozzon, keserűséget, dühöt és kétnapi munkaképtelenséget hagyva maga után.

Ez jutott eszembe, és a fentebb említett városok közé Krakkót, a velem napi kontaktusban álló szakmai társak sorába pedig Zsille Gábort helyeztem el: a a kortárs lengyel költészetet bemutató sorozatának közreadása számomra most igazi szerkesztői „jutalomjáték”, ha tetszik: elégtétel. És elégtételnek érzem azt is, hogy olyan írókat és költőket publikálhatok rendszeresen, mint Lackfi János, Kalász István, Fekete J. Jóska, Vass Tibor - jaj, nehogy megsértődjenek, akiket most kihagyok! Melengető érzés, hogy nemcsak a Kárpátaljáról elszármazott írótársak, hanem a berlini üzletasszony is „nálam” írja a naplóját, hogy értelmes hozzászólások születnek a Fórumban, és - igen, bevallom - nem várt öröm számomra, hogy az alig pár napja meghirdetett virtuális konferenciát eddig mindenki a legnagyobb lelkesedéssel fogadta...

Ha ez a magány, akkor egyrészt szeretek magányosnak lenni, másrészt néha kicsit több magányra vágyom, mert a nagy nyüzsgés közepette alig haladok a regényemmel...

[2003-ban valóban internetes nagyüzemet tartottam fenn. Az UngParty akkori szerzőnek puszta felsorolása is mutatja a szerteágazó kapcsolatrendszeremet. Honlapom webmagazin-szerű működtetésével aztán 2004-benl felhagytam (befejeztem regényemet), de nem sokkal ezután blogerként "járattam csúcsra magam". Mára mindenben lecsitultam, csak alkalomszerűen és hullámokban jellemző rám a webviháncolás. A magam-választotta magány pedig sokkal nagyobb lett körülöttem. - 2007]