(2002. nov. 19.) Ez a kicsit furcsa mondat fogalmazódott meg bennem, amikor a szlovákiai oktatóhely képviselői tegnap bejelentkeztek hozzánk. Meg Karinthy valamelyik paródiája, amely szerint nem XY járt az iskolába, hanem az iskola járt őbele...
A kihelyezett királyhelmeci képzés budapesti referense megerősítette, amit korábban levélben írt, mi pedig megerősítettük azt, amit szintén megírtunk, hogy ugyan készséggel elhisszük: mindent el lehet intézni, de az intézésnek az itt és most adódó lehetőségei számunkra elfogadhatatlanok. Írásba fektettük, hogy Kolos egy év halasztásért folyamodik, bízva abban, jövőre az intézmény jogi státusának a várható megerősödése az ügyintézést is kedvezően befolyásolja majd.