Korábban én meg útitervet készítettem nekik. Mármint a magunk útitervét írtam le részünkre: indulási és érkezési időpontok, részletesen felsorolva a városok és helyszínek, ahol valami programunk vagy intéznivalónk akadt (autószervíztől laptop vásárláson át írószövetségig), a szálláshelyek, lehetőleg telefonnal. Egyszer, amikor sok helyre utaztunk, megírtam, hadd tudják, merre járunk. Legközelebb már elvárták, és ezt is behatóan tanulmányozták a fotelban ülve, követték a mi napirendünket is. - De ezzel felhagytam, mert kezdett kötelezővé válni, és nem akartam a kényszert felvállalni. Éva elfogadta a menüírás kényszerét, most már nem is tudja elhagyni, teljesen felborulna a... a mi is? Az a megszokás, amelybe, mint megbízható korlátba kapaszkodva eljutnak az öregek a reggeltől az estéig. Csak semmi ne változzon, semmi ne történjen, semmi meg ne akadályozza őket az étkezések, orvosságszedések és vérnyomásmérések, rádió hallghatás és tévénézés, az egész kialakult és megrögzült napirend percre pontos végrehajtásában.
Azt is mondhatnám, ez így van rendjén. De nem mondom, mert számtalan ellenpélda bizonyítja, az öregség nem feltétlenül jár becsontosodással. Idősödvén én magam is tudatosan küzdők ellene.
Csak tudnám, akkor vagy 10 éve miért reggelizem minden áldott nap ugyanazt...
-- egyben összehasonlítási lehetőség: változatlanul vagy szerkesztve benne van-e ez a részlet az időszakot felölelő naplókönyvemben.