Mindketten részt veszünk Évával a zEtna webmagazin új projectjében (lásd). Én szeretem az ilyen kihívásokat: novellát vagy mást írni valamilyen adott kötöttséggel. Teljesen fel voltam villanyozva és egyik legjobb szellemi teljesítményemnek tartom, amikor részt vehettem a József Attila Színház drámaíró versenyén, és négy óra alatt egy aznapi újsághír alapján kellett egyfelvonásost írnom (amelyet, a másik két pályaművel együtt, estére be is mutattak!). Volt saját íróversenyünk is: amikor még intenzíven zajlott szalon-életünk, akkor indítottunk olyan pályázatot, amelynek során a vendégeinknek előbb érdekes, különleges fotóikat kellett elhozniuk. Ezekből közösen „kizsűriztük” a gyengébbeket, aztán a legjobb 10-ből titkos szavazással kiválasztottuk azt, amelyikről novellát kellett írni. Nagyon jó kis pályaművek születtek, de azt hiszem, én vagyok az egyetlen, aki a játékból írt kisprózát kötetben való megjelentetésre is érdemesnek találtam. (A sínek fölött)

A zEtnának tavaly is volt hasonló ötlete: akkor egy festmény szolgált ihletőül. Az idei project pedig egy közel 100 esztendővel ezelőtt készült képeslap-fotóra alapozódott.

Közös jellemzője mindegyik elképzelésnek, hogy a kép, a vizuális alapanyag valami titkot, megfejteni valót rejt magában, és az íróknak ezt kell - vagy kellene - felfedniük. Beszédes István ötletgazda most azzal nehezítette a dolgunkat, hogy amikor már megírtuk novellánk első felét (ezek jelentek most meg), akkor elárulja a titkot, és nekünk ennek ismeretében kell folytatnunk a szöveget.

Nekem ezekről a játékokról a számomra ismert legelső ilyen jut eszembe: Bölcs Istvánnak volt évekkel ezelőtt a TV-ben sorozata A lyoni omnibusz címmel. Ott is megfejtésre váró fényképekről kellett novellát írnia alkalmanként 3-3 jeles kortárs írónak. Igazán élvezetes műsor volt. (Megtaláltam a játék későbbi, sajnos a kezdeteknél megreked honlapját - 2007)