(2002. dec. 1.) Ha lenne bennem vonzódás az évfordulók iránt, akkor most, az év lassan betelvén, biztosan tartanék, ha mást nem, hát valami házi ünnepséget abból az alkalomból, hogy - nem is olyan könnyű leírni - 30 évvel ezelőtt írtam az első olyan verseket, amelyek (később) nyomatásban megjelentek.

Emlékszem, öt évvel ezelőtt, a 25. évfordulón még volt ilyen ambícióm, meghívtam néhány barátomat, pályatársamat egy koccintásra. Valamiért úgy alakult, hogy, ha jól emlékszem, csak Cséka Gyuri tudott eljönni. Akkor Évával hármasban kacagtunk a negyedszázaddal korábban megjelent két „költeményemen”. Ezek az akkor roppant népszerű és az íróvá avatás funkcióját is betöltő Kárpáti Kalendáriumban jelentek meg.

...Akkor már évek óta verselgettem. Kis írásaim szerepeltek az iskolai faliújságban, néha elhangzottak rendezvényeken, szerelmes verseket gyártottam osztálytársaim részére, hogy beírhassák a leányzók emlékkönyvébe (van most ilyen divat?), később, magam is elmerülvén az érzelmek tengerében (ah!), érzelmes zengzeményekben tettem vallomásokat. („Orsolya / mosolya / mint mohó / kohó / olvaszt szíveket...”) Egy idő után Apám mondogatni kezdte, ideje lenne publikálni is a sikerültebbeket. Ez engem hosszú ideig hidegen hagyott, annál is inkább, mert a legkézenfekvőbb lehetőségtől, hogy a Kárpáti Igaz Szóban publikáljak, eleve elestem, lévén Balla László volt a főszerkesztője, és illetlen dolog lett volna, ha a fiacskája ott debütál. No meg a verseimet sem becsültem túl sokra...

Aztán 72-ben elkezdtem olyasmiket írni (ennek van az idén 30. évfordulója), amelyekben már magam is láttam valamit... Ezek egy részének Lázálmok volt az összefoglaló címe, és meglehetősen szürrealista és morbid látomásokat rögzítettek, gyakran túlhajszolt rímek, alliterációk, nyelvi poénok kíséretében. Például:

                Látok berekedt
                embereket.
                Húst húznak
                hiénának, hiúznak.
                Hátukat hasítja holló,
                halálra hülledve kérdik: hol jó.

Vagy:

                Betoppan a kába
                bába
                a várószobába:
                „Szép utóda jött világra,
                szép dundi giliszta,
                és már a pólyát is kihízta”

És hasonlók. Amikor Apu újra szóba hozta a publikálást, ezekből mutattam neki egy csokorra valót. Csóválta a fejét. De végül csak kiválasztott kettőt, kicsit „belejavított”, adott nekik címet, és leadta a Kárpáti Kalendárium szerkesztőjének. Akkoriban egy év volt az átfutási idő, a Kalendáriumokat pedig „előre dátumozták”, így az 1974. évre szóló kiadvány már 73 decemberében megjelent, a benne található anyagok jó része pedig az előző év termése volt. Így az én két 72-es versem 73-ban jelent meg a Kárpáti Kalendárium 1974-ben - amikor már egészen másfajta verseket írtam. Lázálmos vízióim a propagandakeresztségben kapott címűkkel és a minimális „javítások”-nak köszönhetően roppant szervesen illeszkedtek a kiadvány és a kor szellemébe. A fent is idézett eredeti pl. eképpen jelent meg:

Így mértem én is megsemmisítő csapást a múlt káros csökevényeire.

---

Repríz. Az eredetit lásd: 2002. december
-- egyben összehasonlítási lehetőség: változatlanul vagy szerkesztve benne van-e ez a részlet az időszakot felölelő naplókönyvemben.