(2003. jan. 8.) Ajjajjj...... Évek óta furdal a lelkiismeret amiatt, hogy helybéli lapokba egyáltalán nem írok. Ezt szememre is vetették egyszer-kétszer (pl. olyan szerkesztő, aki azután rótt meg, miután ő nem közölte a cikkemet...), de nem emiatt, hanem önmagamból kiidulva bólintottam rá egy újabb felkérésre, és az elmúlt hetekben elég rendszeresen írogattam is a tárcákat, közéleti és kulturális témájú szösszeneteket. A megjelenésüket főleg az interneten követtem, nem is magának a lapnak, hanem az anyagait szinte kivétel nélkül átvevő hírportálnak a prezentálásában. És ezzel eléggé jól jártam, mert a hírportál színvonalasnak monható, míg maga a családi lap, hát, hogy is mondjam, eléggé vegyes színvonalú. De elhessegettem a gondolatot, hogy engem is minősíthet az, ha olyan lapban publikálok, amely, például, közli idős nénikék hitbuzgalmi klapanciáit. Írásom fölött (vagy alatta) ott a nevem, engem ez minősít, és nem az, mi van mellette vagy a túloldalon. A dolog mégis zavart, és tettem is egy lépést (leírtam egy projectet), hogy talán mégis vállalnék egy külön oldalt (rovatot), ahogy eredetileg is szólt a felkérés, de nem irodalmit, hanem valami másegyebet, kulturálisat és közéletit, amelynek lényege a személyes hang lenne. Megfogalmaztam azt is, hogy én a helyi lapokban megszokottól eltérő másfajta gondolkodást, másfajta értékítéletet szeretnék képviselni, mert azt gondolom, hogy az olvasóközönség túlságosan is szellemi egyentáplálékon „van tartva”. Hogy ezt a szerkesztőség elfogadja-e, arra még várom a választ. Ha nem fogadják el, félek, akkor én meg a szétszórt publikálást nem vállalom, mert valahogy - ki tudja, mi okból - nincsen gusztusom olyan írások közé keveredni, amelyek közül az egyik legrissebb így kezdődik: „A Jóisten kegyelméből és a Magyar Demokrata szerkesztőségének (Bencsik András főszerkesztő), illetve a pártfogó, Beregszászi Olga művésznőnek köszönhetően csodálatos élményben volt részünk december 29-én.” A cikk a lehető legeslegnagyobb elismeréssel egy jótékonysági koncertről számol be, amelyen, többek között: „Hatalmas sikert aratott ezúttal is Beregszászi Olga, aki a Magyar feltámadás c. kazettán hallható dalokból adott elő egy csokorra valót. Nagy tetszést aratott a Horthy Miklós katonája vagyok dallal, melynek szövegét a második részben így aktualizálta: "Orbán Viktor katonája vagyok…". A résztvevők szűnni nem akaró tapssal jutalmazták az előadást.” Erre mondtam, hogy ajjajjj...... Lehet, hogy még akkor sem kellene vállalni, ha külön oldalt kapok?

[Nem is lett oldalam az említett családi lapban, és a publikálással is felhagytam. Viszont néhány hónap múlva közel egy évig az a bizonyos "oldalam" kéthavonta megjelent a KISZóban - de ez egy másik történet - 2008.]