(2003. jan. 18.) Folyik a konferencia, kicsit ma ki is merített, főleg azért, mert a hozzászólások szinte mind határidőn túl érkeztek, így inkább kitoltam a határidőt, igen ám, csak így ma is a webszerkesztést kellett végeznem, pedig inkább a tájékoztató anyagok megírására-szétküldésére és a Fórumra szerettem volna koncentrálni, és ha is-is munkát kell végeznem, az megvisel...

*

Megtisztelő felkérés a Beszélőtől újabb kis írás elkészítésére. Egy szociálpszichológiával foglalkozó dunaszerdahelyi szerző rendkívül tartalmas tanulmányához kellene saját szempontú adalékokkal szolgálnom. Hogy vállalom, azt ezeknek a passzusoknak az olvastán döntöttem el:

   „Kisebbségi körökben megelőlegezett bizalommal várták Orbán Viktor kormányának működését, azt, hogy a fiatal politikusok felismerik az előző kormányok hibás lépéseit, és végre rátérnek a helyes útra. Ehelyett az történt, hogy a Fidesz sem tudott lényegesen újat felmutatni a kisebbségi politikában. Igaz, hogy új megoldásokat keresett és talált is a kedvezménytörvény formájában, de ezt nem tudta megfelelően előkészíteni és megvalósítani, tehát az igazi, vagyis az ún. másodfokú változás helyett mindössze annyi történt, hogy visszalendítette az ingát az Antall-kormány által meghatározott irányba. Vagyis maradt a pátosz, jöttek az új retorikai fogások, növekedett az interetnikus és az intraetnikus (magyar–magyar) feszültség a térségben.
   Az interetnikus feszültségről nem kell bővebben szólnunk, jelei ma is megtalálhatók a magyar–szlovák, magyar–román viszonyban. Kevesebbet hallhattunk a kedvezménytörvényt követő ún. intraetnikus bonyodalmakról. A híradásokban alig esett szó arról, hogy a kedvezménytörvény nyomán a környező országok magyar berkeiben újra fellángolt a kilencvenes évek elejére jellemző „Ki az igazi magyar?” színezetű vita, amely sokszor olyan felhangokat is tartalmazott, melyek szerint magyar ember csak az lehet, akinek van magyariga-zolványa. Akinek nincs, az gyáva vagy nem igazi magyar. Az egyik kisebbségi magyar párt vezetősége a választási előkészületei során azt a kritériumot is el akarta fogadtatni, mely szerint a párt listáján csak olyan jelöltek szerepelhetnek, akik már kiváltották magyarigazolványukat.
     [...] Az említett ingaeffektusnak pedig erozív hatása van a kisebbségekre, és joggal kelti (elsősorban értelmiségi körökben) azt az érzést, hogy az anyaország számára a kisebbségi kérdés nem egy olyan prioritás, melynek megoldásában konszenzus lenne Magyarországon, hanem igenis egy pontosan körülhatárolható, négyéves választási ciklusokra osztható pártpolitikai kérdés, akár az adók vagy a privatizáció ügye.
     Megfelelő retorikával természetesen jól kozmetikázható ez a probléma is, és a kisebbségi közvélemény végül is elhiszi azt, hogy mindegyik magyar kormányzat tenni akar az érdekében valamit.”

Épp csak azt nem tudom, mit fogok megírni, ha pontosan így látom én is?!

[Azért sikerült... Sőt, a reagáló cikkemet később párszor átírtam, továbbfejlesztettem, és a témát tárgyaló egyik legfontosabb írásommá vált Önveszélyes viszonyok címen. - 2008]