Alig tudom eldönteni, melyik kötődésemmel vezessem be a jellegzetes, de mégsem tipikus kárpátaljai magyar község, Nagydobrony lerombolásának a legendáját, pontosabban az ezt feldolgozó írást. Kezdhetném azzal, milyen alkalmakból és milyen gyakran fordultam meg ebben a jellegzetes faluban, de akár azzal is, hogy amikor a palóc nyelvjárást tanultuk az egyetemen (a nagydobronyiak így beszélnek), akkor én addig kerekítgettem és húzogattam szét az ajkamat, amíg tisztán megtanultam ejteni az illabiális a-t, nem különben a labiális á-t. (Ebben a dialektusban a normál 'a' hang helyén ejtik a rövid á-nak hangzó illabiális fonémát, a köznyelvi 'á' helyén pedig a labiálisabb, a-nak hangzót; durva egyszerűsítésel nagyjából így: "ápaam á hátaarbán kápaal").

De kezdhettem volna azzal is, hogy Móricz Kálmán barátom kitűnő Nagydobrony-monográfiájának az első kiadását szerencsém volt szerkeszteni, s hogy kevés élvezetesebb munkám akadt akkoriban. Szóba hozhatnám, hogy a történelemhamisítás bizonyító erejű cáfolásában jeleskedő két férfiút is barátaim sorában tarhattam számon, a fiatalon eltávozott szép emlékű Balla Gyulát - tőle hallottam először magáról a legendáról -, és Skultéty Csabát, a Szabad Európa hajdani munkatársát.

A Nagydobrony, a 20. századi Karthágó c. kitűnő összegzés bevezetőjének talán mégis inkább az kínálkozik, hogy ennek az irásnak a megszületésében volt némi szerepem.

Ha jól emlékszem, már elszánt olvasója voltam az akkoriban még blogszerű, mára azonban inkább szakportálnak számító UrbanLegends oldalon sorjázó posztoknak, amikor a legendavadász Marinov Iván egy kollektív projektbe invitált: ez az igen rövid életű Kultúrház-blog volt, talán az első magyar blogajánló blog. Váltuttunk néhány levelet, s egy ponton rákérdeztem, ismerik-e az újkori legendák kutatói Nagydobrony lebombázásának kitalált történetét. Kiderült, hogy nem. Összefoglaltam a lényeget, de bizony pontos forrásokat nem tudtam megadni, csak néhány nevet, amelyen el lehetett indulni. Ivánt érdekelte a dolog, elkezdte a nyomozást, megtalált mindent és mindenkit, felgöngyölítette a szálakat. Mivel már készült a Legendavadászat c. könyv, ebbe tartogatta, a honlapon nem is publikálta. (Így hát a mostani alighanem az első webes közlés.)

 Aztán megjelent a kötet (kaptam tiszteletpéldányt, jólesett, hogy említve vagyok benne), és én azonnal kértem, publikálhassam a nagydobronyi fejezetet. A kiadó akkor üzleti  megfontolásból nem járult hozzá; majd fél év múlva. Nos, eljött az ideje.

Levelemben Ivánt kértem, vezetné be a közleményt, ám ezt áthárította rám: "írd meg, légy szíves, olvasóidnak, hogy te hívtad fel figyelmemet a történetre, amit rendkívül izgalmasnak találtunk."

Hát megírtam...


Lássuk azonban magát a történetet:

 

 >> Nagydobrony, a 20. századi Karthágó

 

(a nagydobronyi református templom, előtte a helyreállított I. világháborús emlékmű)