Két sajtótörténeti adalék: 1) amikor a KMKSZ lapjában még lehetett bírálni a KMKSZ-t; 2) miről beszéltem 10 éve a magyar újságírók kárpátaljai szövetségének alakuló ülésén. Mostanában többször is szóvá tettem a sajtónkban megjelent bakikat, címben szereplő szótévesztést, világhírű író elírt nevét, legutóbb pedig egy félreidézett verset. Azon is dohogtam egy sort, hogy több lapban hozzájárulásom nélkül közölték írásaimat, s amikor ezt nehezményeztem, a pökhendi főszerkesztők vagy kioktattak, vagy válaszra sem méltattak.
Sajtónk mai állapotához és a készítők mentalitásához most két "történelmi adalékkal" tudok szolgálni.
Kárpátalja címszóra keresgélve az interneten a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség első valódi lapjának, a Kárpátaljai Szemlének a legelső számára bukkantam, pontosabban az oldalak kép-másolatára. Picit meg is lepett, hogy a 7. és 8. oldalon a saját terjedelmes cikkem köszönt rám. Ebből kiderül, hogy a lap készítőinek a felkérésére írtam és sajtónk múltját, jelenét jellemeztem benne, kitérve a közéleti újságírás feladataira.
1993-at írtunk, a KMKSZ egysége ekorra már megrendült, de az ellentábor még nem szerveződött meg. A Mankovits Tamás szerkesztette független lap, az akkori Kárpátalja, amely korábban önként állt a Szövetség szolgálatába, kiszakadt a szervezet befolyása alól (ezután a KMKSZ megpróbálta megfojtani), bületinjüket, a Kis Újságot pedig elégtelennek találták, ezért indították a Szemlét. Amely akár rangos és magas példányszámú orgánummá is kinőhette volna magát: a KMKSZ belső köreiben ehhez megvoltak mind a személyi, mind az anyagi, mind a terjesztési feltételek. Mint ahogy talán esély volt arra is, hogy az új fórumban ne csupán szócsövét lássa a KMKSZ elnöksége, ne kézileg vezérelje, hanem megengedje, hogy viszonylag függetlenül működjön és tárgyilagos szemléletével, szakmai nívójával gazdagítsa a kárpátaljai magyar sajtó egyébként igen szegényes struktúráját.
Hogy ez nem lehetetlen, arra abból következtettem, hogy nemcsak felkértek egy súlyponti cikk megírására (holott magam már bőven belső ellenzékben voltam az akkori vezetőséggel szemben, egy évvel később ki is léptem), hanem a bejelentésemtől, miszerint írásomban bizonyos bírálatokat is megfogalmaznék a KMKSZ címére, nem mentek a falnak, sőt, betűhíven le is kölzölték, amit írtam. Ez ma lehetetlen lenne. Ugyanis épp az következett be, amitől a leginkább óvtam őket: a Szemle, és méginkább a Szövetség mostani orgánuma, a Kárpátalja - szűk látókörű és egyoldalúan tájékoztató pártlappá lett, amelyben az ellenfelet bármilyen módon lehet és kell támadni, ám az anyaszervezetet a leghalványabb bírálat sem érheti.
De lássuk csak, miket írtam. Az akkori Mankovits-féle Kárpátalja és a KMKSZ konkfliktusában a Szövetséget marasztaltam el:
Végül arról, hogy a lap ne kövesse az anyaszervezet kirekesztő gyakorlatát:
Ma már tudom: dehogynem. Az önérdek és a rövid távú gondolkozás, a pártideológia és szűkkeblű csoportérdek megtette a magáét.
Még egyszer, emlékeztetőül: 1993-at írtunk, amikor a KMKSZ lapjában még bírálni lehetett a KMKSZ-t. Amikor még írást kértek tőlem, és én örömmel adtam is. Szinte hihetetlen.
A másik eset későbbi, 1997-es. Bár nagyon lassú tempóban, de ide, a mostani blogomba elkezdtem feltenni napló-archívumomat, így felkerült a pontosan 10 évvel ezelőtt írt februári jegyzetem. Ebben számolok be - többek között - a Kárpátaljai Magyar Újságírószövetség alakuló üléséről, és közlöm ottani felszólalásom vázlatát. Nem akarom idézni, akit érdekel, olvassa el. Utólagos észrevételként talán csak annyit, hogy fenntartásaim többségét ma is érvényesnek találom, ám a kis pénz - kis foci elve és gyakorlatát felül kell bírálnom. Részben azért, mert az akkori szintnél ma mégis jobbak a lapjaink (és több is van belőlük), legfőbbképpen azonban azért, mert óhatatlanul eszembe jutnak a mostanában éppen a MÚKSZ, korábban pedig a Kárpátalja által elnyert sokmilliós pályázati összegek.
Sajtónk mai állapotához és a készítők mentalitásához most két "történelmi adalékkal" tudok szolgálni.
Kárpátalja címszóra keresgélve az interneten a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség első valódi lapjának, a Kárpátaljai Szemlének a legelső számára bukkantam, pontosabban az oldalak kép-másolatára. Picit meg is lepett, hogy a 7. és 8. oldalon a saját terjedelmes cikkem köszönt rám. Ebből kiderül, hogy a lap készítőinek a felkérésére írtam és sajtónk múltját, jelenét jellemeztem benne, kitérve a közéleti újságírás feladataira.
1993-at írtunk, a KMKSZ egysége ekorra már megrendült, de az ellentábor még nem szerveződött meg. A Mankovits Tamás szerkesztette független lap, az akkori Kárpátalja, amely korábban önként állt a Szövetség szolgálatába, kiszakadt a szervezet befolyása alól (ezután a KMKSZ megpróbálta megfojtani), bületinjüket, a Kis Újságot pedig elégtelennek találták, ezért indították a Szemlét. Amely akár rangos és magas példányszámú orgánummá is kinőhette volna magát: a KMKSZ belső köreiben ehhez megvoltak mind a személyi, mind az anyagi, mind a terjesztési feltételek. Mint ahogy talán esély volt arra is, hogy az új fórumban ne csupán szócsövét lássa a KMKSZ elnöksége, ne kézileg vezérelje, hanem megengedje, hogy viszonylag függetlenül működjön és tárgyilagos szemléletével, szakmai nívójával gazdagítsa a kárpátaljai magyar sajtó egyébként igen szegényes struktúráját.
Hogy ez nem lehetetlen, arra abból következtettem, hogy nemcsak felkértek egy súlyponti cikk megírására (holott magam már bőven belső ellenzékben voltam az akkori vezetőséggel szemben, egy évvel később ki is léptem), hanem a bejelentésemtől, miszerint írásomban bizonyos bírálatokat is megfogalmaznék a KMKSZ címére, nem mentek a falnak, sőt, betűhíven le is kölzölték, amit írtam. Ez ma lehetetlen lenne. Ugyanis épp az következett be, amitől a leginkább óvtam őket: a Szemle, és méginkább a Szövetség mostani orgánuma, a Kárpátalja - szűk látókörű és egyoldalúan tájékoztató pártlappá lett, amelyben az ellenfelet bármilyen módon lehet és kell támadni, ám az anyaszervezetet a leghalványabb bírálat sem érheti.
De lássuk csak, miket írtam. Az akkori Mankovits-féle Kárpátalja és a KMKSZ konkfliktusában a Szövetséget marasztaltam el:
A korábbi belső orgánumról és a pártlappá válásról:
Ma már tudom: dehogynem. Az önérdek és a rövid távú gondolkozás, a pártideológia és szűkkeblű csoportérdek megtette a magáét.
Még egyszer, emlékeztetőül: 1993-at írtunk, amikor a KMKSZ lapjában még bírálni lehetett a KMKSZ-t. Amikor még írást kértek tőlem, és én örömmel adtam is. Szinte hihetetlen.
A másik eset későbbi, 1997-es. Bár nagyon lassú tempóban, de ide, a mostani blogomba elkezdtem feltenni napló-archívumomat, így felkerült a pontosan 10 évvel ezelőtt írt februári jegyzetem. Ebben számolok be - többek között - a Kárpátaljai Magyar Újságírószövetség alakuló üléséről, és közlöm ottani felszólalásom vázlatát. Nem akarom idézni, akit érdekel, olvassa el. Utólagos észrevételként talán csak annyit, hogy fenntartásaim többségét ma is érvényesnek találom, ám a kis pénz - kis foci elve és gyakorlatát felül kell bírálnom. Részben azért, mert az akkori szintnél ma mégis jobbak a lapjaink (és több is van belőlük), legfőbbképpen azonban azért, mert óhatatlanul eszembe jutnak a mostanában éppen a MÚKSZ, korábban pedig a Kárpátalja által elnyert sokmilliós pályázati összegek.
