Kedves, egyben kultúránk helyzetét jól jellemző gesztusról olvastam a Kárpátinfóban. A Beregvidéki Múzeum egyik munkatársa saját költségén felújította, újrakereteztette Garanyi József harmincegynéhány festményét. A múzeumnak nyilván nincsen kerete a keretre. De nem volt arra sem, hogy a képeket megvásárolja.

A szép kollekciót ugyanis maga a művész bocsátotta húsz esztendeje a város rendelkezésére azzal az egyetlen feltétellel, hogy művei méltó elhelyezést nyerjenek. A méltó felújítást,  újrakereteztetést, beüvegezést azonban, lám, a múzeum egy művészetpártoló munkatársnak saját zsebéből kellett fedeznie.

Pedig a most 86 esztendős mester munkái komoly művészi (és anyagi) értéket képviselnek, tarthatná nagyobb becsben a város, a múzeum, hiszen a gyűjtemény jelentősége, súlya épp itt, helyben a legnagyobb.

Garanyi József Beregszásznak és a beregi tájnak a festője, nagysága ebben mérhető és mérendő akkor is, ha általánosabb viszonylatban valószínűleg nem tartozik a nagy formátumú, sodró tehetségű alkotók közé, és képei inkább finom ízlésről és szakmai tudásról tanúskodnak, nem pedig átütő művészi invencióról. Beregszászban mégis kijárna neki és munkáinak az élő klasszikust megillető megbecsülés.