Örökrend
Halkan lép a kockaköveken, nehogy felkeltse a gyanút. Hogy nem is ő lépked itt, valaki más oson titkos célja felé. Egy bűzös lépcsőházon át a nincs is padlásszobába. Ahol megteheti végre. Ahol hozzáláthat.Előbb lesodorja az asztalról a felborult hamutartót, a ragadós poharakat, a rosszul összehajtott újság alaktalan halmát és a dobozt a zörgő kövekkel. Aztán előveszi öblös táskájából a részeket. Óvatosan kirakja mindet sorban maga elé. Aztán egymásba illeszti, ami egymásba illik. Összeállítja az alakzatot. Megpöccenti a kis bütyköt. Figyeli, ahogy minden mozgásba jön.
Az a valaki figyeli. Aki a bütyköt pöccintette meg. Aki összerakta, öblös táskájából aki elővette. Aki titkos céllal osont. Nem ő. Hanem aki mindig rendesen összehajtogatja az újságot. Aki elmossa a ragadós poharakat, időben kiüríti a hamutartót. Aki a köveket szépen összeigazítja. Aki nem is tudja, hogy a padlásszoba nincs. Akinek soha nem facsarja orrát a bűz a sötét lépcsőházban. Nem ő, valaki más. Aki nem lépett eléggé halkan és felkeltette a gyanút a kockaköveken.
Rágyújt, iszik, újságot olvas, aztán mintha csak köveit igazítaná. Fokot fűz fokra, szemet ölt szembe a berácsozott síkban, hogy hosszabb legyen a lánc. Bekeríti a menekedést. Igen, talán kész. Meglazítja a gallérját. Letörli homlokáról a sót. Ajka szélét harapja, de már nem változtat semmin.
Mintha lakna. Lakna valahol, és nem csak helye lenne itt, a korán jött éjszakában.
Leveszi a lencséről a kupakokat. Megfigyeli az együttállást. Ahogy fedésbe kerül a fényes és a fényesebb. Ahogy összefolynak az életlen optikában. Hogy aztán kettővé vesszenek, külön a fényes főisten és külön a fényesebb szerelem.
Pedig nem köti semmi. El is mehetne. Csak ezt az állást itt, ahogy a kövek összeigazítva. Meg a fókuszált lencséket, ahogy behozzák az elérhetetlent. A szerkezetet, ahogy egyetlen pöccintésre mozgásba jött.
Egy másfélét kezd. Koccanva pördülnek a csonton a számok. Ha most hetet dob, akkor itt alszik a távcső alatt. Igen. Elhelyezkedik. Betakarózik a csillagtérképpel és feje alá igazítja a csukható dobozt a maradék kövekkel.
Azt álmodja, hogy belépett, becsukta maga mögött az ajtót és hozzálátott.
Előbb a polcokon kereste. Ahol mindennek helye van. Ahol betűrend szerint sorakoztak. De hiába, mert nem tudta, milyen betűvel kezdődik. Aztán a szekrényben kutatta. Ahol számozott dobozokba osztva. De hiába, mert nem ismerte a sorszámát. Aztán megnézte a sarokba rakott kupacokban, ahol méret szerint voltak egymáson. De nem tudta a nagyságát. Átkutatta a szekrény tetejére tett bőröndöt, amelyben minőség alapján. De a tulajdonságairól sem volt fogalma. Kereste az ágy alatt a ládában, de nem igazodott el a véletlen halmazokban.
Leült kicsit, hogy kifújja magát.
Aztán felállt és bőszen újra nekilátott. Lesodort mindent a polcokról. Kiszórt mindent a szekrényből. Szétrúgta a sarokba rakott kupacokat. Kiborította a bőröndöt és a ládát. De amit keresett, nem volt sehol.
Holtfáradtan belezuhant az összevisszaságba és álmában azonnal elaludt.
Amikor álmában felébredt, hozzálátott, hogy mindent visszategyen. A polcokra betűrend szerint, sorszám szerint a szekrénybe, nagyság alapján a kupacokba, a bőröndbe úgy, ahogy a minőség kívánta. Ami nem illet sehová, azt bedobálta a ládába és az egészet berúgta az ágy alá.
Körbenézett.
Amit keresett, ott hevert a lábánál. A zsebéből esett ki, miközben rendet teremtett.
Amikor már nem is számított rá, megtalálta. Átfűzte az ujját a lukon, amit a közepén talált. Megforgatta, billegtette, mint búgócsigát a lassulás. Megnézte alulról és felülről. De nem látott rajta semmi különöset. Nyelvével is megérintette. Rátapasztotta a fülét. Gondolkodott felőle. De nem volt íze. Hangot nem adott. Gondolatot nem sugallt. Bosszúsan kihúzta az ujját a lukból. Amit megtalált, földre dobta, rátaposott és kemény bakancsával szilánkokra zúzta.
Amikor már kívül volt a szobán, hirtelen megsajdult az ujja. Fájdalmában szájába vette. És ekkor megérezte a sosem érzett zamatot. Meghallotta, amit soha azelőtt. Feje tele lett eddig el nem gondolt gondolattal.
Visszament, mert bántotta a lelkiismeret. Visszament, hogy legalább a szilánkokat összeszedje. Visszament, és amit olyan nehezen talált meg, az újra ott hevert a lábánál – sértetlenül. Sértetlenül hevert a lábánál, de már nem volt a közepén luk, amin az ujját átfűzhette volna.
Gondosan felébreszti magát. Összehajtogatja a csillagtérképet, a lencsékre ráteszi a kupakot. Lefogja és visszapöccinti a bütyköt, hogy leálljon a szerkezet. Kilép a büdös lépcsőházba és észrevétlenül eloson a kockaköveken, maga mögött hagyva a nincs is padlásszobában az összegyűrt újságot, a felborult hamutartót, a ragadós poharakat és a dobozba zárt összevisszaságot – örök rend szerint.