Internetes villáminterjú-sorozatomban előbb én kérdezem íróbarátaimat, aztán ők kérdezik választott alanyukat. Projektum | Interjúk
Az előző interjú alanya, Forgách András kérdezi Márton Lászlót:
.jpg)
- Új könyvedben, a Ne bánts, Virágban mindössze másfél évtizednyit hatolsz vissza az időben – korábban évszázadokban mérted az időt. Van ennek valami oka? - A Ne bánts, Virág! eredetileg egy novella lett volna, aztán hosszabb elbeszélés lett belőle; mindenesetre az időkezelésén most is látszik, hogy rövidprózának indult.
Az utóbbi néhány évben, miközben írtam a Testvériség-trilógiát és a Minerva búvóhelyé-t (ezek a regények csakugyan régmúlt évszádadokban játszódnak), elkezdtem novellákkal is próbálkozni. Ezt a műfajt régebben kerültem, pedig sok olyan lehetőség van benne, ami nagyepikában nincs. Ilyen például az időhöz való lazább, familiárisabb viszony is, a múló idő közvetlenebbül megélhetővé tétele. Mindezt persze később még szeretném megvalósítani vagy meghonosítani a regény műfajában is. Ám ettől függetlenül úgy veszem észre, hogy a tizenöt-húsz évvel ezelőtti események, melyek a személyes emlékezet részei, szintén hajlamosak rá, hogy történelmi jellegűvé váljanak.
- Tervezel olyan regényt, amelyik a jövőben játszódik majd?
- A jövőről írni nehéz ügy. Az ember - így az író is - ritkán rendelkezik jósnoki képességekkel. Ha mégis (pl. előre kikövetkeztet politikai vagy társadalmi összefüggéseket), akkor ez mindig valami absztrakt dolog, és ez nagyon erősen az érzékletesség ellenében hat. Márpedig érzékletesség, szemléletesség nélkül nehéz jó prózát írni, én legalábbis képtelen vagyok rá. A jövő egész egyszerűen nem pillantható meg: a jövendőmondók vaksága számomra ezt jelenti. Ha valaki mégis megpillant egy olyan világot, mely még nincs, akkor nem tudja elmondani azt, amit lát, mert előbb meg kell magyaráznia. A magyarázat nem egyéb, mint a még nem létező behelyettesítése a már meglevővel. Ezt csinálja Jókai A jövő század regényé-ben, mely nagyszerű korrajzot ad a Monarchiáról, tudniillik a korabeli félelmeket, szorongásokat, vágyakat összeszövi a korabeli állapotok extrapolációjával. Ezt jelenti az orosz forradalom víziója a fejezőgéppel vagy a légicsata, nem pedig azt, hogy Jókai előre látta volna a reális eseményeket vagy a technika fejlődését. Válaszom röviden: ha a jövőről írnék, az is csak a múlt egy speciális formája lenne.
- Hallom, nemsokára megjelenik bolgárul az egyik regényed. Mit szólsz hozzá?
- Örülök neki. Bolgár nyelvismeret híján nem tudom összevetni a fordítást az eredetivel (amit munkáim német verzióival mindig megteszek), de biztos vagyok benne, hogy az Árnyas főutca bolgár fordítója, Sztefka Hruzánova kiváló munkát végzett. Erre abból tudok következtetni, hogy a tavalyi és az idei nyár között több tucat e-mailben több száz kérdést kaptam tőle. Ezekből az derült ki, hogy a legapróbb részletek, a legfinomabb mellékjelentések vagy árnyalatok sem kerülték el a figyelmét. Én az ilyen fordítót nagyon meg tudom becsülni. Láttam a borítótervet is, tetszik, szép könyv lesz. Illetve már most is az, hiszen kikerült a nyomdából, de példány még nem volt a kezemben. Leginkább persze arra vagyok kíváncsi, mit kezdenek majd az Árnyas főutcá-val a bolgár olvasók és kritikusok, egyáltalán tudomást vesznek-e róla. Remélem a legjobbakat.
- Tervezel olyan regényt, amelyik a jövőben játszódik majd?
- A jövőről írni nehéz ügy. Az ember - így az író is - ritkán rendelkezik jósnoki képességekkel. Ha mégis (pl. előre kikövetkeztet politikai vagy társadalmi összefüggéseket), akkor ez mindig valami absztrakt dolog, és ez nagyon erősen az érzékletesség ellenében hat. Márpedig érzékletesség, szemléletesség nélkül nehéz jó prózát írni, én legalábbis képtelen vagyok rá. A jövő egész egyszerűen nem pillantható meg: a jövendőmondók vaksága számomra ezt jelenti. Ha valaki mégis megpillant egy olyan világot, mely még nincs, akkor nem tudja elmondani azt, amit lát, mert előbb meg kell magyaráznia. A magyarázat nem egyéb, mint a még nem létező behelyettesítése a már meglevővel. Ezt csinálja Jókai A jövő század regényé-ben, mely nagyszerű korrajzot ad a Monarchiáról, tudniillik a korabeli félelmeket, szorongásokat, vágyakat összeszövi a korabeli állapotok extrapolációjával. Ezt jelenti az orosz forradalom víziója a fejezőgéppel vagy a légicsata, nem pedig azt, hogy Jókai előre látta volna a reális eseményeket vagy a technika fejlődését. Válaszom röviden: ha a jövőről írnék, az is csak a múlt egy speciális formája lenne.
- Hallom, nemsokára megjelenik bolgárul az egyik regényed. Mit szólsz hozzá?
- Örülök neki. Bolgár nyelvismeret híján nem tudom összevetni a fordítást az eredetivel (amit munkáim német verzióival mindig megteszek), de biztos vagyok benne, hogy az Árnyas főutca bolgár fordítója, Sztefka Hruzánova kiváló munkát végzett. Erre abból tudok következtetni, hogy a tavalyi és az idei nyár között több tucat e-mailben több száz kérdést kaptam tőle. Ezekből az derült ki, hogy a legapróbb részletek, a legfinomabb mellékjelentések vagy árnyalatok sem kerülték el a figyelmét. Én az ilyen fordítót nagyon meg tudom becsülni. Láttam a borítótervet is, tetszik, szép könyv lesz. Illetve már most is az, hiszen kikerült a nyomdából, de példány még nem volt a kezemben. Leginkább persze arra vagyok kíváncsi, mit kezdenek majd az Árnyas főutcá-val a bolgár olvasók és kritikusok, egyáltalán tudomást vesznek-e róla. Remélem a legjobbakat.
Márton Lászlót Forgách András kérdezte.
Mindkettejük munkáját köszöni: Balla D. Károly
Mindkettejük munkáját köszöni: Balla D. Károly
Jelenkor Kiadó, 2007., 131 oldal, 990 Ft
