Akaratának megfelelően teste előbb lassan inogni kezdett a mélység felett, mígnem az egyre nagyobb kilengések lehetetlenné tették, hogy egyensúlyát megtartsa, így hát aláhullott a szakadékba, de nem tehetetlenül esett, hanem úgy, mint aki tudatában van annak, hogy most valami örömteliben vesz részt, mondhatni
aktívan esett, teljes mivoltában átélte a zuhanás nagyszerűségét, azzal osztozott a gravitáció hatalmasságában, hogy a szabadesés tevőleges és tudatos résztvevőjévé vált, nem egyszerűen elszenvedte a természet törvényeit, nem csupán alávetette magát a tömegvonzásnak, hanem egyetértőleg és a tőle telhető igyekezettel cselekedte az aláhullást, koncentrált rá, egész életerejével esett, nagy iparkodásában még arról is megfeledkezve, amit pedig korábban erősen eltökélt, hogy zuhantában majd felidézi, miként hemzsegtek meztelen talpa alatt a férgek, amikor az oszló kutyatetembe gyerekkorában mezítláb óvatlanul belelépett.
Keisz Gellért barátomat megihlette fenti mondatom:
