Nem tudta eldönteni, mi az elviselhetetlenebb: a fájdalom, ahogy a deszka szálkái a bőrébe fúródnak, vagy a tehetetlen kiszolgáltatottság, ahogy bénultan és meztelenül fekszik a gyalulatlan deszkán, képtelenül arra, hogy akár a fájó szúrásokat, akár a maga kiszolgáltatottságát bárkinek is felpanaszolja, ha nem is az alkalmi hordágy két végét megragadó és őt a magasba emelő fiatalembereknek, akik láthatóan a javát akarják, akkor legalább a feje fölött komoran kéklő égben lakozó Jóistennek, aki cinkos módon, jóváhagyólag eltűri ezt a gyalázatot: miért is avatkozna be utólag, ha előzőleg beavatkozni nem tartotta szükségesnek.