Nem múlik őszi kedélytelenségem, nem oldódik írógörcsöm. De valahogy még ez az alkotói válság sem az igazi, mert mégis vezetem a blogomat, mert a pozsonyi Új Szónak csak elküldtem az ehavi publicisztikát, mert a Spanyolnátha téli számába adtam műfordítást, mert a Várad pályázatára összehoztam egy képverset, mert a Mozgónak - bár próbáltam alóla kibújni - megírtam a Hónaplót, mert a Debreceni Disputában folytatom Pilinszky-sorozatomat. És mert szorgosan pötyögöm a velem készülő online-interjú válaszait. Egy grafománnál így fest az írógörcs.

*
Zitáék látogatása. Nagyon rég nem jártak nálunk, most feljöttek egy hosszú estére. A vártnál is kellemesebb beszélgetés volt, Zitának jó formáját fogtuk ki (no nem mintha máskor szófukar lenne), nagyszüleiről, édesapjáról kezdett mesélni, olyasmit is elmondott, amiről negyven éves ismeretségünk ellenére fogalmam sem volt.

Az utolsó órában a neten talált néhány kedvenc videómmal szórakoztattam őket.

(A Joplin-felvételen külön érdemes megfigyelni a zseniális énekhang mellett a botrányosan rossz gitárkíséretet. A Sparks esetében a billentyűs kinézetét ajánlom figyelmetekbe, Hendrix woodstocki koncertjének pedig alighanem az amerikai himnuszra írt improvizációja a legizgalmasabb.)