Pár hónapja történt, hogy nem a legjobb kimenetelű vitát folytattam Elek Tibor barátommal arról, vajon az irodalomnak, az írott szónak valóban a könyv, a folyóirat - vagyis a papír - "az igazi" hordozója, vagy pedig a digitális, interneten elérhető szöveg az alkalmasabb-e arra, hogy az írásbeliség legfontosabb megjelenítőjévé váljon és szép lassan kiszorítsa alkalmatlanabb elődjét nagyjából úgy, ahogy a kódexmásolást is felváltotta a könyvnyomtatás.

Egy bizonyos ügyben meg kell követnem Öcsit. 2004. január 23-i naplómban igaztalan váddal illettem. Azt állítottam, hogy egy idézetem poénját elharapta, holott a csonkítást nem ő, hanem az elsődleges idéző követte el, az, akitől Penckófer idéz.

A történetet nem akarom újra elmesélni, minden részlet olvasható akkori naplójegyzetemben.

Amit itt hozzáfűznék: Miklós Elemér jóindulatú, de szakmailag roppant dilettáns munkája most, régi irattáram felszámolása során keveredett elő. Én azt hittem, rég kiselejteztük, nem is gondoltam, hogy ellenőrizhetném az idézet idézetét. Most, hogy előkeveredett, azonnal megtettem.

Nos, mint az eredeti jegyzetben is írom: Miklós Elemér egy teljesen szakszerűtlen, összelapátolt anyagot közöl rólam-tőlem. Ennek gerincét egy álmos reggelen felvett, magnóba mondott interjú alkotja, amelynek a szövegét utólag nem hagyatta velem jóvá, még a félrehallásai is benne vannak. Ebbe montírozta bele különböző helyen és időben megjelent néhány írásom részleteit, verset, publicisztikát vegyesen. És ebben idézi az ott, Vásárosnaményban elmondott előadásom egy részletét - a poén nélkül. EZT idézi tizenhárom évvel később Öcsi. Máshonnan nem is idézhetné, mert ennek az előadásnak a szövegét soha nem jelentettem meg nyomtatásban - azt kis epizódot még poénnal együtt is gyengének tartottam. Kritikusomnak viszont jól jött ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjon le belőle.

A gépiratról másolt könyvben egyébként más baj is van a szöveggel: az interjúba beletűzött Miklós Elemér-megjegyzések, átvezető szövegek számos esetben nem különülnek el az én szavaimtól, így ezeket Öcsi is úgy idézi, mintha én mondtam volna.

Ezzel együtt a tény az tény: bár a kárpátaljai irodalomról szóló, első igazinak szánt monográfia szerzője egy vidéki könyvtár pár száz példányban megjelent stencilezett kiadványát használja a legfőbb forrásnak munkásságom elemzéséhez, ám az ott tőlem idézet mondatok végéről nem ő csalta el a slusszpoént. Mivel ezzel vádoltam, ezennel megkövetem, elnézését kérem.

Véleményem további pontjait azonban fenntartom: munkája tendenciózus, szakmaiatlan, sok helyen rosszindulatú. Esztétikai értékelés helyett inkább erkölcsi ítéletekre épül, ráadásul eközben kettős-hármas mércével mér. (Egyébként ez, több évvel a megjelenése után, már alig kelt bennem rossz érzést. Még az sem, hogy  miközben már írta a  monográfiáját, magánbeszélgetéseinkben nagyjából az ellenkezőjét vallotta annak, mint amit a könyvébe beleírt.)

Visszatérve még az 1990-es Tisza-parti interjúra. Újraolvasás közben tanulságos volt saját akkori nézeteimmel szembesülni. Egyben meg is lepődtem, hogy milyen határozottan állítom például azt - akkor úgy gondoltam -, hogy Kárpátalján, ahol az irodalomnak pótlólagos feladatai is vannak, a kevésbé színvonalas műveknek is van létjogosultsága, szemben az olvasót elriasztó avantgard kísérletekkel. Öt évvel később aztán már teljes mellszélességgel kiálltam a modernitás felé tájékozódó, a kollektivista "kárpátaljai hagyományokkal" szembeforduló fiatalok mellett.

---

Ezúttal egy főpapnak sikerült akkora szamárságot mondania, hogy a média hónapokig fogja csócsálni, mint annak idején Semjén Zsolt Mikola István szingli hordáit.

A szinglik most is megkapták a magukét, de Márfi Gyula veszprémi érsek főcsapása mégsem őket érte, hanem a "vad liberálisokat", akik miatt Magyarország szabadságmérgezésben szenved. Mégpedig azért, mert a vad liberálisok túlhangsúlyozzák az egyén önmegvalósításhoz való jogát, és ezzel csapást mérnek, többek között, az anyaságra.

Hosszú ideig nem tudtam úgy belépni műhelyébe, hogy vissza ne hőköljek: az ajtóval szemben egy nemi szerv nélküli meztelen férfi állt. Az ilyenekre aggatják az új öltönyöket a kirakatban. Ez az egy valamiért nem került vissza a raktárába, hanem Zapf István áruházi segéddekoratőr műhelyében kötött ki. Barátom nem bánta, el is keresztelte azonnal Szergejnek a csupasz bábut, beállította a selyembálák és papírhengerek közé. Talán szándékosan keresett számára helyet épp az ajtóval szemben, hogy aki belép, hihesse, ruhátlan emberre nyitott rá. Ha ez volt a célja, akkor telibe talált: hiába készítettem fel magamat a látványra, ahányszor csak benyitottam a műhelybe, mindannyiszor meg is torpantam.

– Legalább egy gatyát adhatnál rá! – korholtam eleinte.

– Szergej fasza fiú, nem fázik! – utalt egy rég elfelejtett vicc megőrzött poénjára, mit sem törődve azzal, hogy Szergejnek éppen a csúnya szóra utaló felszerelése hiányzott.

Negyedik napja, hogy két kis kandúr boldog tulajdonosai vagyunk... Mióta eszemet tudom, mindig volt valamilyen állatom, olykor több is egyszerre. Kutyák (Tisza 1, Tisza 2, Csoki 1, Burkus, Csoki 2), macskák (Frici, Flekk, Muki), fehéregerek (Cini 1, 2), szarka (Gromek), akváriumi halak. Most vagy 4 éve nincs állat a házban. A legutóbbi cicánkkal és két utóbbi ebünkkel elég sok gondunk volt, így pusztulásuk után nem igyekeztünk sürgősen újat beszerezni.

De most eljött az idő. Évától kismacskát kértem a születésnapomra. A faj szaporodási szokásainak megfelelően tavasszal jött el a realizálhatóság ideje. És ha már kandúr, hát legyen kettő, hogy valamivel közelebb kerüljek Karinthy zseniális paradoxonához: Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.

Zénó és Kajetán nagyon jól érzi magát nálunk. Másfél hónaposak, az első napi riadtság után könnyen megbarátkoztak új gazdáikkal és környezetükkel. Az ölembe már fel tudnak mászni a földről (naponta többször megteszik), jó az étvágyuk, és szobatiszták (ami egyelőre azt jelenti, hogy a szobába helyezett homokdobozba járnak dolgukat végezni; az udvarra egyelőre nem engedjük ki őket). Sokat alszanak, az alvások közében esznek és hatalmasakat játszanak, főleg egymással. Ilyenkor akár órák hosszat elnézné őket az ember. Mind a kettő vörös, ilyeneket akartam, az egyik teljesen, a másiknak fehér foltjai is vannak.

Néha majd írok róluk és lesznek fotók is, de egyelőre nem akarok cicablogba átmenni.


*

Kész van az autónk (a balesetünk után szervízben volt). A részeg sofőr okozta kárt magára vállaló sógor állta a szavát: szépen rendbehozatta. Ennek ellenére gondolkodunk az eladásán (már 18 éves!), csak az a gond, hogy pár évvel fiatalabb hasonlót nem érdemes venni, a sokkal fiatalabbak, pláne az újak pedig számunkra elérhetetlenül drágák (sokkal többe kerülnek, mint Mo-n).

Befejezéséhez közeledik a belső tatarozás-átalakítás is. Kolos szobáját nagyon szépen sikerült felújítani, most a garázs rendbetétele került sorra.

*

Mint azt a nemrégiben közreadott Gallup-kutatásban olvastam laptop számítógépemen, azt a most publikált Szonda Ipsos-felmérés is megerősítette: ha most lennének a választások, azt fölényesen megnyerné a Fidesz, amely mind a teljes magyar lakosság körében (36:16), mind a pártot biztosan választók táborában (62:28) kétszer annyi szavazóra számíthat, mint az MSZP. (Jellemző, hogy a két kisebbik parlamenti párt között is hasonló az arány, szintén az ellenzéki párt javára a koalícióssal szemben: - 4:2 és 5:3.)

Az 1500 fős mintán végzett közvélemény-kutatás azt is megmutatta, hogy (főleg az MSZP-szavazók rovására) több lett a bizonytalan szavazó (40%). A különbség még egy tablet kis kijelzőjén is jól látszik.

A miner.hu újabb szolgaltatásának köszönhetően mától egy új ablakot találhattok bal hasábomon (egyelőre az élen van, később majd lejjebb kerül). Alapbeállításban az erre a blogra mutató hivatkozásokat tartalmazó posztokat listázza ki.

De bármilyen más keresőszót is beírhattok: a rendszer 100 ezernél több magyar blog több mint kétmillió bejegyzésében keres. Ez a kereső tehát hasonlatos a Googlehoz, azzal a különbséggel, hogy nem a teljes weben, hanem csak a figyelt magyar blogok világában keres. Próbáljátok ki!

Reprezentatív kiadvánnyal gazdagodott családi könyvtárunk: az Erdélyi Béla munkásságát bemutató új monográfiával. Ivan Nebesznik művészettörténész munkája, albumszerű kivitelben, színes táblákkal, dokumentumfotókkal - ahogy kell. Kiegészítésként belekerültek Erdélyi párizsi naplójegyzetei (a szöveget Balla Pál fordította magyarról ukránra, tiszteletpéldányaiból kaptunk egyet). Első átpörgetésre egyetlen hiányosság tűnt fel: az ukrán szöveg után az angol és francia rezümé mellé elfért volna egy magyar is. (Remélem, ez nem azt jelenti, hogy Erdélyi magyarságát is elvitatja a monográfia.) Néhány általam eddig nem ismert kép reprója a kiadványból: