Utoljára a Terasz .hu portálon tehettem fel kérdéseimet. Most blogomat tiszteli meg online jelenlétével... Nemrég jelent meg Zalán Tibor
Elfogult írások (Nemzedéktelen arc) című könyve a Nap Kiadó gondozásában. Több mint harminc évnyi termés válogatása: esszék, kritikák, közéleti és kulturális témájú írások. A szerző nevével sajnos mostanában egy színházi botrány kapcsán találkozhatunk, én mégis inkább új könyvéről kérdezem:
1) A teljes életműből nem lehetett könnyű kiválasztani a legfontosabb opuszokat. Te magad végezted a válogatást? Mik voltak a legfontosabb szempontjaid? Nem én végeztem a válogatást. Amikor Barak László, a Dunaszerdahelyi Nap Kiadó igazgatója felajánlotta, bármilyen műfajban vár tőlem egy könyvet, eszembe jutottak azok a régi írásaim, az
Arctalan nemzedéktől akár Kemenes Géfin László
Fehérlófia 8-as kötetéről írott kis-esszémig, amelyeket nem rendeztem még kötetbe, mert nem volt rá késztetésem. Beültem egy hétre a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyon csöndes és nagyon kellemes könyvtárába, és előszedtem a régi szövegeket. Legfőbb szempontom a megtalálás volt, hiszen a húsz évvel ezelőtti szövegek még nincsenek digitalizálva. Minden csak ez után következett. Persze, felét sem leltem föl annak, amit kerestem, de így is elég sok írás előkerült; többnyire az Élet és Irodalomban, illetve az Életünkben jelentek meg ezek a szövegek – illetve, kiállítás-megnyitókat, előszókat is beleaprítottam a vegyes-felvágottba. A könyv, amit végül összepakoltam, kétszer akkora terjedelműre sikeredett, amekkorát a kiadó a Kaleidoszkóp Könyvek sorozatában kiadni szokott. Csanda Gábor szerkesztő keményen nekiesett a szövegeknek, és közel egyharmadát, ha nem a felét, kihagyta. Én már csak a megjelenéskor láttam, hogy ez és így történt. Az vigasztal, hogy jövőre megjelenik egy újabb kötet, a kimaradtakkal, az előkerültekkel és az újabb írásokkal.
2) Nem nehéz észrevenni a szójátékot: A kötetben is olvasható 1979-es esszédnek Arctalan nemzedék
volt a címe, összefoglaló köteted alcíme pedig Nemzedéktelen arc
. Ha akkori esszédben az arctalannak bélyegzett nemzedék értékeit vetted sorra, és abban láttad irodalomtörténeti szerepét, hogy „föl fogja tárni a költészet és a mostani valóság kölcsönösségen alapuló viszonyát, s az ábrázolás új, teljesebb módjait. Azaz: elvezeti a verset a korához”, akkor mit jelöl ez az új alcím? A kísérlet sikerült, csak az alanyok haltak bele? Az alanyok nem, csak én halok bele a kísérletembe. Annak idején nagyon fontos volt számomra az a nemzedéki érzet, kötődés, melynek sodrásában megírtam azt az esszét. Már akkor sokan fölvetették, hogy nincs is nemzedék, tehát szétszórt figurák vagyunk, akik egy-egy kocsmában összejönnek, és isznak, meg rosszabb-jobb verseik köré teremtik a mítoszokat. Lehet, hogy így volt. Annyi bizonyos, hogy akkor egy nemzedék nevében beszéltem, ma már nem tudnám megmondani, honnan vettem a bátorságot, hiszen nem hatalmazott fel rá senki. Hogy feltárt-e valamit az akkori nemzedék, nem tudom, nyilván értékeket hozott létre, aminek majd lesz helye, ha lesz, egy majdani irodalomtörténetben. Csak annyi bizonyos, hogy ma már vannak halottaink is, nem egy és nem kettő, illetve, hogy átrendeződtek a (z erő)viszonyok a nemzedéken belül, sokan eltűntek vagy megkoptak, sokan megkésve lettek elismertek vagy híresek, és viszonylag kevesen vannak, akik folyamatosan dolgoznak és jelen tudnak, vagy akarnak, lenni. Az alcím arra vonatkozik, hogy már nem érdekel a nemzedékem (se), elveszíttettem magamat magam által közülük (is), és már csak magamnak mondhatom, hogy el kell vezetnem a verset a koromhoz, szemben legtöbb társammal, aki a kort akarja a maga verseihez, illetve költészeti divatjaihoz rendelni. Mindenesetre, az esszéim, illetve rövidebb írásaimnak a második kötete a
Nemzedéktelen arc címet fogja viselni, az alcíme pedig
Elfogult írások lesz.
3) Előzetes levélváltásunkból tudom, hogy a Könyvhéten nem mentél el saját dedikálásodra. Performansznak nem is rossz, de félek, nem annak szántad, hanem vagy tiltakoztál valami ellen, vagy csak a hangulatod volt gyilkosan rossz. Ki és mivel tudna így nyáron jobb kedvre deríteni? Performansznak vastag lenne az ilyesmi. Már nem nagyon viselem a felhajtást, a könyvtengert és a saját arcuktól lépni nem tudó kor- és nemzedéktársaimat, az egyre jobban kiüresedő fesztivál-murikat. Nem tiltakoztam én semmi ellen, hiszen a pár olvasón kívül, aki esetleg dedikáltatni akarta velem a könyvet – tudok ilyenekről –, senki sem vette észre, hogy nem vagyok ott. A tiltakozásnak nyilvánosság kell, én meg éppen azt kerültem ki, kerültem el. Pokoli rossz hangulatok közt vergődöm-verődöm mostanában. Guiness-rekord, hogy fél év alatt két színházat veszítek el, vagy két színházból rúgnak ki. Karambol, meglopás, minden elért. Nyáron két dolog derítene jobb kedvre: az egyik, ha Zalaegerszegben bejelentenék, hogy feladták a Griff Bábszínház elleni ármánykodást, és folytathatjuk tovább a műhelyben az elkezdett munkánkat. Ezt a Zala Megyei illetve Városi Önkormányzatnak kellene bejelentenie. Reménytelen ügy. A másik: az osztrák sógorok, nekem egy ideje csak labancok, bejelentenék, befejezték a Rába szennyezését, de nemcsak a bőrgyárak, hanem a termálvizesek is, és nyugodtan horgászhatok ismét szerelmetes folyómon. Félek, hogy nem derülök jobb kedvre a nyáron sem…
Kérdezett és az interjút köszöni: Balla D. Károly
Most, hogy Gorbacsov furcsa dolgot mondva újra megjelent a magyar televíziók képernyőjén (Horn Gyula sajátosra sikerült születésnapi bulija alkalmából), eszembe jutott, hogy ha verset nem is írtam Gorbihoz (mint NZM írótársam), de egy-két írásomban említettem. Például abban a kis lírai prognózisomban, amelyet bő évvel a Szovjetunió széthullása előtt készítettem. Lehet strigulázni: mi jött be, és mi nem:
– Ennyiért csak nektek, Marcikám! Kizárólag rokoni alapon! – vállalja fel a ház teljes áramellátásának felújítását az alkalmi mester, a házigazda unokasógora. Egymás kezébe csapnak, áldomást isznak, mindenki boldog, a háziasszony a rokon kérésére belemegy, hogy egy hét szabadságot is kivesz a munkálatok idejére. – Mégse legyek egész nap egyedül a házban, nem igaz?
Újabb értékes képzőművészeti e-könyvvel bővült a MEK 
Mai tudásunk szerint a létező Világegyetem egyetlen robbanással (Big Bang) jött létre egy végtelenül nagy sűrűségű és zérus térfogatú pontból. A kérdésnek, hogy mi volt azelőtt, nincs értelme, hiszen ennek előtte az idő sem létezett. A Penn State University professzora, Martin Bojowald most egy merőben más elmélettel állt elő.
Szellemes módon 
Hosszas rákészülődés után Csönge végre elindította első saját blogját. Arra régebben csak egy-egy rövid időre tudtam rávenni, hogy nekem, hozzám, azaz a régi UngPartyba írjon naplót (ennek 2002-2006-os archívuma itt érhető el: 
Nyári internetes villáminterjú-sorozat: előbb én kérdezem íróbarátaimat, aztán ők kérdezik választott alanyukat. 
"Szentkuthy Miklós totális életet élt. Ha összerakjuk a visszaemlékezések mozaikkockáit, és rekonstruáljuk napi tevékenységi listáját, elképedve tapasztaljuk, hogy szinte nem is lehetett ideje megírni a könyvespolcnyi terjedelmű életművét. Mintha egyszerre több motor működött volna benne."
Nem csupán több száz millió fényévnyi távolságban várnak ránk felfedezni valók, akadnak néhány kilométerre is... Szimultán szupernova-észlelésről