Egy nagyon könnyű vasárnapi feladvány. Arra kérlek titeket, hogy aki tudja, hogy hát ez mi, ne árulja el a teljes megoldást, inkább csak egy kulcsszót adjon meg hozzászólásában, persze olyasmit, amiből én tudni fogom, helyes-e a megfejtés. A többiek akkor tovább találgathatnak. Ha mégis nehéz lenne rájönni, mit abrázol a kép, ahogy eddigi feladványaimnál, most is számíthattok rávezető segítségeimre. A szellemes tippeket is nagyra értékelem!

Reményi József Tamás:

Berniczky Évát 2004-es novelláskötete (A tojásárus hosszúnapja) az irodalom nagy meglepetése volt. A novellák olyan peremvidék közérzetét árasztották, amely szegénységében, elmaradottságában, hovatartozását tekintve a legkiszolgáltatottabb magyar szocietás: Kárpátalja történetének dátumai vannak, de nincs sem archaikus, sem újabbkori kollektív emlékezete.

Aki itt ír, valóban teremt, fölfokozott jelentősége van annak, hogy (saját) nyelvet találjon. Berniczky Éva megtalálta ezt a nyelvet: az élőbeszéd hullongó elemeit, rontott formáit, keverék szavait a huszadik századi magyar próza legfinomabb hagyományával, a metaforikus-képes fogalmazásmóddal ötvözi most regényében is.

Költői próza ez, néhol túlhajtottan aszszociatív, mint amikor egy festő akaratlanul is ornamentikájába feledkezik. Berniczky legjobb pillanatai vagy az életkép radikális átalakításához fűződnek (novelláskötetében egy határátkelőn támadt torlódás, új kötetében egy buszpályaudvari délelőtt teljes világállapot megidézésére alkalmas), vagy történetcsonkokból, aligeseményekből lett abszurd látomásokhoz. Berniczky mesél, de a feszültséget a mesélés tétje hordozza, a varázslat képessége. Ritka élmény, hogy valaki ennyire üdítően, organikus módon, mestereit le nem tagadva is eredetien tudja írói műveleteinek birodalmába vezetni s egyszersmind (!) szülőföldje eddig artikulálatlan sorsváltozataiba avatni az olvasót. Ez a tét regényének a témája.

A Méhe nélkül a bába főszereplője minden pillantásával fogódzót keres, a leírás, a rögzítés esélyét egy amorf, szétfolyó közegben, hogy nyomot hagyjon a nyomtalanul süllyedő világon. Ezért szövetkezik egy mániákus könyvgyűjtővel, akinek a falujában a vasútállomás feliratának betűit rég ellopták már (az idegen számára nevesincs, nem létező településen él tehát), s akinek a felesége, szó szerint "élete párja" analfabéta, noha beszél megállíthatatlanul ("beszédes" figura, tehetjük hozzá stílszerűen). S ezért vállalkozik egy ismeretlen nő naplójának lefordítására: a feladat "csábító bizonytalansága az egyetlen bizonyosság". Az ismeretlen nőt ugyanez a vágy vezérelte korábban, önmaga személyiségét, kilétét kereste, helyét a kényszerű, nyilván soha véget nem érő vándorlásban. Így hát a szövegkereső műhely megkettőződik, a közös szövegterepen olyan titkokra derül fény (származás, szerelmek, bűnök), amelyek a valóságban örökre rejtve maradnak.

A regény azonban korántsem a talált írás és az egymásba játszó könyvek kissé kimódolt, túlhasznált keretjátékában erős. A nagyobb kompozíción belül a kisebb terek izgalmasak. A novellista Berniczky a regényt írva is olyankor van igazán elemében, amikor "a denevérek biztonságával csapongó Havackónét" vagy a kiselejtezett vagonokból folyamatosan bővülő és folyamatosan veszteglő szerelvény históriáját jeleníti meg. A napló éppen egy esztendőt magában foglaló bejegyzései pedig karikírozott rövidtörténetek: az erotika, a kulinária, a költészet, a játék, a természeti szépség szinte enciklopédikus füzérét alkotják, az érzékek búvóhelyeinek töredékes térképét. A női identitás hevültségét idézik, mintegy ellenpontját adják a címszereplő bába vaskosan groteszk jelenésének, aki hol az eleven testtel, hol - húsgyári munkásnőként, a daráló mellett - a holt matériával foglalatoskodik.

Természetesen nem is lehet másként: a naplóíró a bába elveszett gyermeke. Mintha a fordítónak, a literátus embernek nem csupán egy rokon lélek tudósításaival kellene szembesülnie, hanem az óhatatlanul parodisztikus művészet és az önmaga paródiájába fúló valóság kettősével is.

 

Magvető, 204 oldal, 2490 forint.

---

Újabb fontos kárpátaljai vonatkozású könyvvel bővült a Magyar Elektronikus Könyvtár állománya. Balogh Edgár már-már legendás művével, a Tíz nap szegényországban című szociográfiával. Mint ismeretes, 1930-ban a Sarló mozgalom keretében a szerző három társával tanulmánykörutat tett az akkori Kárpátalján Munkács, Beregszász, Nagyszőlős érintésével a következő községekben végezve kutatást: Izsnyéte, Barkaszó, Szernye, Nagydobrony, Bátyú, Rafajnaújfalu, Búcsú, Macsola, Badaló, Halábor, Mezővári, Csetfalva, Tiszaújlak, Tiszabökény, Szőlősgyula.

A döbbenetes szegénységről beszámoló és értékes néprajzi anyagot is tartalmazó riportok még a falujárás évében megjelentek a Prágai Magyar Hírlapban (a később könyv alakban is többször megjelenő művet ehhez az eredeti közléshez igazodva digitalizálta a Neumann Kht. 2003-ban, ebben a formában került most a elektronikus könyvtár állományába.

A felmérés utóéletéhez tartozik, hogy több mint 50 évvel később két kárpátaljai újságíró - Dupka György és Horváth Sándor - elindult Balogh Edgárék nyomában és sorrajárta az általuk érintett falvakat. Tapasztalataikról a brezsnyevi pangás elvárásainak megfelelő módon számoltak be a sajtóban (1982-83) Utazás Szegényországból a mába címmel, mégis, ez volt a szociográfiai szempontból értékelhető első összefoglaló híradás a kárpátaljai magyar falvak életéről. Később munkájuk, szerkesztett formában, Múltunk s jelenünk címen könyvalakban is megjelent.

Balogh Edgár eredeti munkáját nyomtatásban a Beregi Hírlap 2007-ben közölte sorozatban, ezzel párhuzamosan a KárpátInfó portálján is olvasható volt a digitalizált anyag. Ennek a közlésnek az előszavát idézem ajánlásul.

77 esztendeje, 1930-ban a Sarló mozgalom  keretében a Felvidéken négy csoport indult el a térség felmérésére. A negyedik csoport Munkácsról indult ki, Beregszász és Nagyszőllős érintésével a következő községekben végzett kutatást: Izsnyéte, Barkaszó, Szernye, Nagydobrony, Bátyu, Rafajnaújfalu, Bulcsu, Macsola, Badaló, Halábor, Vári, Csetfalva, Tiszaújlak, Bökény, Szőllősgyula. A csoport tagjai: Balogh Edgár (Pozsony), Bertók János (Munkács), Lőrincz Gyula (Dunaszerdahely) és Sáfáry László (Munkács). Értékes néprajzi anyagot gyűjtött ez a csoport: megnézte és részben lerajzolta a csetfalvai és szőllősgyulai festett fatemplomot, táncoló gyermekeket fényképezett, népviseletet tanulmányozott, és dalos gyermekjátékokat gyűjtött.

A megdöbbentő szociális megfigyelésekről a csoport a Ruszinszkói Magyar Gazdában (a csehszlovák korszakban működő lapelődünkben – a szerkesztőség) számolt be. A vándorok összehívták Munkácson és Beregszászban a magyar középiskolások, cserkészek és egyetemi hallgatók vezetőit, és szociális szellemű, tudományos irányzatú ifjúsági mozgalmakat igyekeztek megalapozni.

Balogh Edgár Tíz nap Szegényországban című írása első ízben a Prágai Magyar Hírlapban jelent meg öt részletben. (1930. szeptember 24., október 2., október 10., december 21., 1931. január 11.) Azóta e mű több alkalommal kiadásra került, de a gyűjteményes kötetek jegyzeteiben az eredeti megjelenés időpontját nem közölték, vagy ha igen, akkor tévesen. Emlékirataiban Balogh Edgár is tévesen emlékszik, szerinte 1930 októberében jelent meg írása első része.

Számos helytörténeti írás hivatkozik a tanulmányra, azonban eddig teljes egészében sehol sem volt olvasható. Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy folytatásokban leközli az egész munkát, tisztelegve a sarlósok munkássága előtt.

Forrás: karpatinfo.net/article39332 - a link már nem működik, 2016

Feladványaim sorában most rendhagyó módon egy olyan kép következik, amelyhez nem tartozik történet, de megfejtése fellelhető a neten: aki megtalálja, pontosan tudni fogja, mit csinálnak a képen ezzel a gyerekkel, sőt azt is, hogy mikor és mennyiért. (Ez segítség volt.)

Aki nem tud a kép nyomára bukkanni: egyelőre tippeljen - a szellemes ötleteket is értékelem. Idővel aztán közlök rávezető adatokat. Tehát: mit csinálnak vele?

Kedves Barátaim! Tegyük kellemesebbé ezt a hétvégét is néhány feladvánnyal. Mint mindig, a megfejtés örömén túl valami érdekességre, különös esetre számíthattok. A megoldás most is megtalálható az interneten, ha nem is könnyű nyomára akadni - de rávezető segítségemre most is számíthattok. Egyelőre inkább csak tippeket várok: MI EZ?

Jövőnéző a minap azon tűnődött, mi történne a tudatunkkal, ha az agyunkat merevlemezre mentenénk, most pedig Norman Károlynál olvasom, hogy a web - mint az ismeretek tárháza - megváltoztatja a műveltségről kialakult klasszikus nézeteinket. Korábban leginkább azt tartottuk műveltnek, aki lexikális tudással rendelkezett, az internettel felfegyverzett embernek azonban fölösleges konkrét adatok tömkelegét megjegyeznie. Hasznosabb, ha a következő készségek jellemzik:

1. Képes az adattárakban való hatékony tájékozódásra. "Nem tájékozottnak kell lenni, hanem tájékozódónak."
2. Képes a fellelt adatok kombinatív alkalmazására, felismeri köztük az összefüggéseket.
3. Képes innovatív, kreatív gondolkodásra és tevékenységre, korábban meg nem lévő dolgok megalkotására.

A webkorszak tehát elavulttá teszi az adattár-embereket, és velük szemben a műveltségértékelésben magasabbra teszi a kiváncsi, kombinatív, kreatív elméket. Ami adat e képességekhez kell, az a webről megszerezhető.

Következmény: amikor általános műveltségre nevelünk, elsősorban nem adathalmazokat kell tanítanunk, hanem kiváncsiságot kell ébresztenünk, kombinatív készséget, kreativitást kell fejlesztenünk.

- írja Norman. Kétség kívül igaza van. Ám lenne pár kiegészítésem. Először is annyit tennék hozzá, hogy a műveltségre nevelésnek voltaképp a webkorszak előtt is ilyennek kellett volna lennie, s a világot előre mozdító elmék eddig is főleg a fenti tulajdonsággal rendelkeztek, azzal a különbséggel, hogy adattáruk nem a web volt, hanem a könyvek. Mivel azonban ezekből nehezebb volt az éppen szükséges adatot gyorsan előbányászni, ezért volt nagy jelentősége annak, ha valaki sok mindent tartott a fejében: megtakarította a keresgélésre szánható időt.

Egy ide kapcsolható személyes emlék. Talán Subának hívták azt a termodinamika-tanárunkat, aki többször kifejtette nekünk: ő tőlünk soha egyetlen képlet megtanulását sem várja el. Neki bőven elegendő, ha tudjuk a levezetését. Egyszerű analógiával élve: soha nem kéri rajtunk számom, hogy mennyi 6 × 7, mert elegendő, ha tudjuk, hogy az eredmény megadásához a hatot hétszer össze kell adni önmagával.

Első hallásra ennek a felfogásának nagyon örültünk: de jó, nem kell bebiflázni a jó hosszú képleteket. Később azonban megértettük, hogy sokkal nehezebb erőpróba elé állított minket: legtöbbször a még oly hosszú képleteket is könnyebb megtanulni, mint bonyolult és hosszadalmas levezetésüket hibátlanul elvégezni. Arról már nem is beszélve, hogy ha egy példa megoldásánál az ember az összes szükséges képletet levezetné, ahelyett, hogy fejből alkalmazza őket, akkor órákig tartana egy tízperces teljesítés.

Visszakanyarodva Norman Károly pontjaihoz. Bár egyetértek megállapításaival, mégis lennének kiegészítéseim. Azt gondolom ugyanis, hogy megfelelő mennyiségű fejben tartott adat, elsajátított tudásanyag nélkül pusztán a felsorolt képességek nem elégségesek. Lexikai tudás nélkül nem tudjuk elkezdeni a keresést. Bajos megtalálni egy író születésének az évszámát, ha sem a neve helyes írásmódját, sem a művei címét, sem az idézeteit nem tartjuk a fejünkben "műveltségelemként" (Találjuk meg pl. Oscar Wilde évszámait azzal a keresőszóval, hogy "vájd".) Továbbá: kombinálni is csak olyasmivel vagyunk képesek, amit már elsajátítottunk. Összefüggésekre csak a már megtalált és befogadott elemek között bukkanhatunk. Ha korábban nem, de az internetes keresés során "meg kell tanulnunk" azt, amit kombinálunk. Aki tudja, mi a hálózati linképítés és weboldal optimalizálás, tapasztalhatta. Úgyanígy: új gondolatokra is csak a régiek tudásában juthatunk. Vagyis:

A webkorszak művelt emberének az számíthat, aki:

1. Képes az adattárakban való hatékony tájékozódásra - de ahhoz, hogy jól és gyorsan tudjon keresni a neten, elengedhetetlen bizonyos lexikai tudással rendelkeznie.
2. Képes a fellelt adatok kombinatív alkalmazására, felismeri köztük az összefüggéseket - de kombinálni csak tudott dolgokat lehet, tehát amit megtalál, azt előbb be kell emelnie az elméjébe ("meg kell tanulnia"), mielőtt összeföggések elemeiként használná.
3. Képes innovatív, kreatív gondolkodásra és tevékenységre, korábban meg nem lévő dolgok megalkotására - de az új teremtése is bizonyos régi ismereteken alapszik, s ezeket már a fejében kell tartania ahhoz, hogy innovatív módon támaszkodhasson rájuk.

Sem kombinálni, sem kreálni nem lehet semmi újat pusztán azon az alapon, hogy a hozzá szükséges tudásanyag elérhető a weben. Előbb le kell hozni, el kell sajátítani, és aztán lehet - ha tetszik: már megszerzett lexikai tudásként - használni.

Azaz: érzésem szerint a druszám által felsorolt műveltség-képességek szoftverszerűek, ám ezek csak memóriaháttérrel (a gondolkodás folyamatába bekapcsolt tudással) működtethetők. S ha a szoftver az agyban van, ott kell lennie az memóriának is mindaddig, amíg az agyunk nincs közvetlen összeköttetésben az internetes adatbázisokkal.

Elment Bergman és Antonioni. Utóbbi számomra a legfontosabb  rendező, legkedvesebb filmem, a Nagyítás (Blow Up) alkotója. Legelőször kamaszkoromban láttam, fekete-fehérben, apámék tévéjén apámék szobájában, miközben ők az ágyukat elfedő függöny mögött aludtak. A gyönyörűségtől végigborzongtam a filmet, amelyről és rendezőjéről akkor még semmit nem tudtam. Jóval később egy versem címébe is bekerült:

Az emlékezetes epizód a Yardbirds-szel:

És végül: a világ filmművészetének legemlékezetesebb képsorai: a teniszezés:

Mint korábbi felhívásunk frissítésében jeleztük, hacker-támadás miatt a szervezők félbeszakították az Ukrajna 7 Csodája cím elnyerésére indított internetes szavazást. Sajnos az elmúlt 3 napban leadott szavazatok elvesztek. Ma viszont újraindult a voksolás.

E-mail-továbbítás élő csigákkal? Amennyire abszurd, annyira költői a brit kutatók projektje. Amellett, hogy a csigákba épített chipek tesztelésére is szolgálhat, filozófiai magasságokba repít: tűnődhetünk biocönózison, az idő viszonylagosságán, az információs társadalom ellentmondásain, az emberi mondandó mibenlétén.

A notebookomra letöltött történet olyan szép, hogy akár nyári hírlapi kacsa is lehetne. Mivel azonban a hírek.csillagaszat.hu c. szaklap-portál közli, komolyan kell venni.

»Brian May hamarosan asztrofizikai doktorátust szerez, több mint 30 évvel azután, hogy a Queen kedvéért abbahagyta akkori tanulmányait. A 60 éves gitáros és szövegíró doktori (PhD) értekezését augusztus elején bocsátja az Imperial College London doktori tanácsa elé. Címe: „Radiális sebességek az állatövi porfelhőben”.«

Ez azért szép!

___________

Konkoly Thege Miklós

neve, mint kiváló tudósé, rég ismeretes már országszerte s különösen az ó-gyallai csillagvizsgáló-intézet felállítása és berendezése körül szerzett nagy érdemeket. Ezen, a tudomány követelményeihez képest fölszerelt intézetet néhány évvel ezelőtt az államnak ajándékozta, hogy a tudományos kutatások és megfigyelések czéljaira szolgáljon.

Most ismét gyarapította hazafiúi érdemeit, midőn 1560 kataszteri holdas ősi birtokát a nemzetnek ajándékozta, Darányi földmívelési miniszterre bízván, hogy azon belátása szerint a földmíves nép számára telepeket rendezzen be, hogy ez így erősödjék, gyarapodjék, egyszersmind pedig az adomány buzdító példakép szolgáljon.

A birtokhoz tartozó parkot és lakóházat holtukig az alapító és neje használják, de az alapítvány így is, a legalacsonyabb számítással az életjáradék és egyéb terhek tekintetbevételével, jóval felülhaladja a negyedmillió korona értéket.

Konkoly Thege Miklós 1842-ben Budapesten született s felsőbb tanulmányait részben itt, részint Berlinben végezte s letette többek közt a gőzhajó kapitányi s gépészi vizsgát is. Legtöbbet a csillagászattal foglalkozott s e téren európai hírre tett szert, minél fogva nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia, hanem számos angol, német, franczia tudományos társulat is tagjának választotta; Ő Felsége pedig a vaskorona-rend lovagjává nevezte ki s érdemjellel is kitüntette. 1900 év óta az országos meteorológiai intézet igazgatója, mely intézet fejlődésében neki volt legnagyobb része.

Ó-gyallai birtokán 1869-ben kezdte építeni a csillagvizsgáló-intézetet, melyet aztán nagy áldozatkészségével és szakértelmével annyira tökéletesített, hogy ma ez hazánkban a legkiválóbb e nemű intézet. Mint tudós különösen az üstökösök spectrum megfigyeléseivel tűnt fel s e részben mint elsőrendű szaktekintély ismeretes.

De tudományos búvárlatái közben a közélettől sem vonult vissza s a tatai választópolgárok bizalma már két ízben küldötte a képviselőházba.

Az a birtok, melyet most a nemzetnek adományozott, Komárom megyében fekszik s ősei még 1242 táján kapták IV. Béla királytól. A régi oklevelekben terra de Konkol néven szerepel ez a terület, melyről aztán a Thege – régen Thegus – családi „Konkoly” előnevét is vette.

Konkoly Thege Miklósnak gyermekei nincsenek s így azt a birtokot, melyet ősei régi Árpád-házi királyunktól kaptak s melyet a család mindez ideig megőrzött, – a nemes unoka most a nemzet czéljaira visszabocsájtotta.

A Vasárnapi Újság 1902/4. számában megjelent írás másodközlése

__________________