AZ ÍGÉRET FONÁKJA
A lelkedért, mit olcsó pénzen vett mega Rossz, ne mondjon senki gyászimát.
Nem hős, ki bűnt a sorsra hárít át,
mikor az égből kénesők erednek.
Fonákja érzik most a titkos rendnek,
amerre kóbor léted visszalát.
Ott lombbal földnek állnak mind a fák
és bő vizek a hegyre fel vezetnek,
hol várni fogsz a felmentő özönre.
Követsz galambot, hírrel hogyha jönne,
és elhiszed, hogy nem veszhet oda
az ígért föld, amit bár nem kerestél,
de honnan el nem vonzhat már soha
a csábító, – te megcsalt, árva testvér!
ÚJ VADONBA
A csábító, – te megcsalt, árva testvér! –nem adja fel a győzött birtokot,
akár a végső pontig fogni fog,
bár érzi már az ámítások terhét.
Hatalma nincsen már a bűnös testén,
de lám: a titkos belső mondatok
kiáltják ki az aljas indokot,
halotti szennyek rejtekébe lesvén.
Az üdvre akkor lesz kész árva élted,
ha átszüremlik rajtad mind a kín,
ha égnek rajtad átöröklött vétkek
és erdőt hajtsz az ősbűn magjain.
Így térhetsz hozzánk, új vadonba veszvén –
– kitárt karokkal várunk, sok keresztény.