Germanista ukrán irodalomtörténész-ismerősünk jelentkezései. Kárpátaljai származék, még az itteni egyetemen doktorált, aztán beljebb költözött az országba, egy nem túl messzi városban működik professzorként és - ha jól érettem - félig Lengyelországban él. Most azért keresett minket, mert Ungváron élő, beregszászi születésű, magyarul jól beszélő menye Kijevben a kárpátaljai magyar irodalomból fog doktorálni, kutatásainak fő csapásiránya "a Ballák". Emiatt kétszer meg is látogatott minket a segítőkész após, leginkább azt jött kikönyörögni, hogy összes könyvünket és a rólunk szóló kritikákat összeszedjük és átadjuk menyének. Én eléggé utálom az ilyesmit, sok diákot és kutatót elküldtem már hasonló esetben. Nem így apu, aki össze is gyűjtött és örömmel átadott mindent. Látogatása során a professzor nem győzte fejtegetni, hogy "a Ballák" nem más, mint a kárpátaljai magyar irodalom "toposza" és "genomja". Egyben kissé fájlalta, hogy Éva nem Balla néven publikál...
Ezt eléggé mulatságosnak tartottam; nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem sok fogalma van munkásságunkról, láthatóan nem tudja, hogy "a Ballák" mint olyan nem létezik, lévén az életművem - ha van ilyen - nem kis részben az apámétól való elhatárolódás jegyében fogant. (Ezt olykor elég konkrétan meg is fogalmaztam, és nem csupán esszéimben, interjúimban, naplójegyzeteimben, hanem szépíróként is, mondjuk a Három másodpercemtől a Szembesülésig). Gyökeresen különbözik írói felfogásunk, stílusunk, értékítéletünk, mintegy húszéves irodalomszervezői munkám során pedig éppenhogy apám kultúrpolitikusi magatartása ellenében működtem. Mára tökéletesen elkülönült megjelenési területünk is: ő szinte kizárólag Kárpátalján, én meg szinte kizárólag másutt publikálok, nevünkön kívül mára még érintkezési pontjai sincsenek irodalmi tevékenységünknek. Így hát "a Ballák" mint toposz és genom - nagy baromság.
