Még szerencse, hogy én nem harangoztam be az Eurpeana indulását. Most furdalhatna a lelkiismeret, hogy hozzájárultam az összeomlásához... Nagy csinnadrattával mutatták be, és a sok millió letöltés miatt azonnal össze is omlott az EU nagy digitális büszkesége. A napokban  ünnepélyes keretek közepette indított www.europeana.eu portál (amely több mint kétmillió anyagot tartalmazott az Európai Unió országainak nemzeti könyvtáraiból) informatikai hátteret a holland nemzeti könyvtár biztosította, de a tervezők és üzemeltetők elszámították magukat. Akár december közepéig is eltarthat, amíg felturbózzák és újraindítják a rendszert. Addig érje be ki-ki a saját nemzeti digitális adattárával. A magyar például így fest.

Tegnap jelentős irodalmi élményekben volt részem. A kiváló író, Balla D. Károly műveivel ismerkedtem. Egyfelől többheti hanyagolás után elolvastam készülő regényének mintegy  százezer karakternyi (kb. 60 oldal) elkészült részét, és nem kis megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a szöveg igen jó. A cselekményszálak ugyan kicsit széttartanak, de bízhatóan sikerülhet majd őket egybeterelni a regény végéig. A másik, egyenesen megrázó élményt ugyanezen jeles szerző két versének az olvasása váltotta ki. Erre abból az alkalomból került sor, hogy egy folyóirat elküldte a decemberi számában megjelenő költemények korrektúráját. Hibát nem találtam bennük, lévén tökéletes művek.

Mint NolBlogomban beszámoltam róla, egy nagyon kedves régi zenei anyagomat sikerült letöltenem a netről: Manfred Mann és az Earth Band The Good Earth című albumát, amelyet 1975-ben, megjelenése évében rögzítettem szalagos magnóra. Agyon is hallgattam, de aztán - részben kényszerűségből - áttértem a kazettákra, 200 orsónyi zenei anyag elfekvőbe került, és én vagy 25 éve nem hallottam ezt a remek muzsikát. Érdekes, hogy ugyanabban a blogomban egy  hasonlóan régi, 1985-ös és még korábbi epizódokra emlékeztetett egyik olvasóm, mint kiderült, volt földim. Már az is furcsa, hogy most haiku-íróként  talált rám, miközben negyedszázada a valóságban is találkoztunk. Nevét viszont nem árulta el, így nem sikerült azonosítanom. Lásd az utolsó hozzászólásokat ez alatt a link alatt: Hogyan lettem haiku-költő. 

Berniczky Éva

Madarat pénzéről

Igazán nagystílű vidéken lakom, errefelé fel se tűnik, ha uborkát lopnak a megátalkodottak, annál inkább, ha műtárgyakat. Lopják a képeket, ezzel riogatja olvasóit egyre gyakrabban a szenzációhajhász felszínes sajtó. Olyan mesterséges az egész, a tudósítás, a lopás, a lopás megrendelése, mesterségesek az árak. Nemcsak az ingatlanok árát verték fel irreálisra az utóbbi időben a fölös pénzzel rendelkező vásárlók Kárpátalján, hanem a festményekét is. Azok meg ugye, az építményekkel ellentétben, méretüknél, kiterjedésüknél fogva elmozdíthatóak eredeti helyükről, így aztán el is mozdítják. Pofonegyszerű a dolog, világosított fel képkereskedő ismerősünk, mifelénk, ha valaki nem hajlandó eladni a mások által megkívánt képet, akkor előbb-utóbb elviszik tőle anélkül, hogy fizetnének érte.