könyv: ukrajna színeváltozása. társadalom, történelem, etnikai, nemzeti, regionális identitás, antiszemitizmus, ukránok, oroszok, zsidók magyarok; szurzsik nyelv -
A hosszú önálló történelmi múlttal rendelkező európai országok sora 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásával több új állammal, köztük Ukrajnával gyarapodott. Az ország lakossága a függetlenséget össznépi lelkesedéssel fogadta, úgy értelmezve a helyzetet, hogy ezáltal hirtelen egy jóléti állam polgáraivá válnak. Ez idő tájt az ukrán parlament eltökélten tárgyalt „Polubotok kincséről” – arról az aranykészletről, amelyet állítólag Pavel Polubotok hetman a 18. század elején helyezett el az Angol Bankban. A politika nyíltan és teljes komolysággal hirdette, hogy a felgyülemlett kamatokkal együtt „Polubotok kincséből” minden ukrajnai lakosra mintegy 300 ezer font jut. A kincs – ami nincs – helyett az országnak saját erejéből kellett szembenéznie az állam- és nemzetépítés nehézségeivel, a politikai, gazdasági reformok buktatóival. Ez a könyv az eltelt időszakot elemzi szaktudományos szempontból, de a szélesebb olvasóközönség számára is érthető formában – az emlékezetpolitikától elindulva, a regionális identitásokon keresztül egészen az olyan aktuális kérdésekig, hogy vannak-e még Ukrajnában hagyományos mozik, mi jelenti ma a szórakozást az ötvenmilliós országban, mit jelent a vallásosság, ki a gazdája a földnek, jelen van-e az antiszemitizmus, miről szól a nagypolitika, s hogyan vesznek abban részt az ukránok, az oroszok, a tatárok, a magyarok; továbbá, hogy mi is az a szurzsik.
A kötet szerzői:
Arbenyina Vira – Aza Larisza – Brajcsevszka Olena – Danilov Szerhij – Fedinec Csilla – Hejec Valerij – Holovaha Jevhen – Ivanenko Olena – Jevtuh Volodimir – Kucenko Olga – Malinovszka Olena – Mihejeva Okszana – Panyina Natalija – Paniotto Volodimir – Portnov Andrej – Pribitkova Irina – Rucska Anatolij – Sevel Okszana – Szereda Viktória – Szkokova Ljudmila – Sztehnij Olekszandr – Vasrova Natalia – Ziyatdinova Emine
Szerkesztette Fedinec Csilla és Szereda Viktória
Ukrajna színeváltozása
Kalligram / Régió Könyvek
Bolti ár: 2990 Ft Ft
Kiadó: Kalligram Kiadó, Pozsony
Kiadás éve: 2009
ISBN: 9788081011245
Néhány kiragadott részlet a könyvből:
[…] A szovjet örökséget […] nem lehetett teljesen kiszorítani a legitimnek tekintett narratívából, tekintettel a lakosság jelentős részének hangulatára – akik a szovjet korszakot a jólét, a szociális garanciák és a stabilitás időszakaként élték meg –, és Oroszország külpolitikai nyomására. Ilyen feltétlenül integrálandó történelmi esemény volt a Nagy Honvédő Háború, mellyel kapcsolatos emlékezetet főként a szovjet politika, azon belül is a brezsnyevi időszak alakította. A háborúnak a hivatalos narratívába történő integrálásában a fő stratégia az volt, hogy igyekeztek azt az emberi oldaláról megközelíteni, a figyelmet az „egyszerű emberek” hőstetetteire és szenvedéseire irányítani, miközben lerántották a leplet a szovjet állami és katonai vezetés által elkövetett hibákról és kegyetlenségekről. […] Ugyanakkor az 1990-es évek közepén mind szembeötlőbbé válik a törekvés arra, hogy megteremtsék az ideologizált emlékezet alternatíváját, amit óvatosan nevezhetünk a nemzetiesítéssel szembeni ellenállás puha formájának. Nemcsak ideológiai amnéziáról van szó, amikor a Lenin utca vagy Dzerzsinszkij utca névadói már semmit sem mondanak az ott élőknek, hanem a szimbolikus összefüggések új formáinak kereséséről is. Ennek legnyilvánvalóbb példája, amikor Ilf és Petrov regényhőseinek emlékműveket állítottak. Még 1992-ben Kijevben avattak emléktáblát azon a helyen, ahol „a nagy októberi szocialista forradalomig Mihail Szamuelevics Panyikovszkij dolgozott” (ugyanitt, pár lépésre a Hrescsatiktól, 1998-ban szobrot is állítottak Panyikovszkijnak). Hamarosan 12 szék emlékművet állítottak Odeszában, Fjodor atyának a harkovi váróteremben, Osztap Bendernek a Zsmerinka állomáson, „Schmidt hadnagy gyerekeinek” Bergyanszkban, Emberevő Ellocskának Harkovban. Röviddel Juscsenko hatalomra kerülése után a Harkov megyei állami adminisztráció honlapján megjelent a hír, hogy 2005. augusztus 22-én, Harkov felszabadítása évfordulójának küszöbén és Ukrajna Függetlenségének napján avatják fel Osztap Bender szobrát. Nem tudni, mennyire voltak tisztában az ötletgazdák a két nagy állami ünnep és az irodalmi alak összekapcsolásának természetével. Fontos leszögezni, hogy az Ilf és Petrov hősök emlékművekben való megörökítésének hulláma nem terjedt ki a nyugati megyékre, ahol Tarasz Sevcsenkónak és Sztepan Banderának állítottak újabb és újabb emlékműveket. A posztszovjet Ukrajna egyik paradoxonja, hogy az „ideológiamentes” emlékművek (lásd még csak Harkovban például a szerelmesek szobrát, a Hegedűs a háztetőn vagy a focilabda emlékművét) stílusukat tekintve sokkal kevésbé emlékeztetnek a szovjet hagyományokra, mint az ideológiai kötődésű, radikálisan szovjetellenes tartalmú galíciai monumentumok. […] Azt a problémát, hogyan lehet beleírni a II. világháború történetének új, ukrán verziójába az Ukrán Nacionalisták Szervezetének és az Ukrán Felkelő Hadseregnek a tevékenységét, azzal oldották meg, hogy a hangsúlyt a németekkel szembeni ellenállásukra, a Kelet-Ukrajnára is kiterjedő akciókra (ezzel szimbolizálva a mozgalom összukrán jellegét), a nacionalista mozgalom 1943 utáni demokratizálódására fektették, elhallgatva a volhíniai lengyelellenes akciót és az ukránok részvételét a zsidók exterminálásában. […] Az apoteózis azáltal következett be, hogy az elnöki rendeletre elkészített Ukrajna emlékkönyve köteteit, melyekben a háborúban elesetteket sorolták fel, két hivatalos változatban nyomtatták ki. Az egyikben az utolsó kötet szerkesztői utószavába bekerült, hogy „az UPA és annak fegyveres alakulatai a fasiszta Németország csatlósaiként harcoltak a Hitler-ellenes koalíciót alkotó országok ellen és a fasizmussal kollaborálók bélyegét viselték magukon”. A második változatból ezt a szövegrészt kihagyták. Mindenki azt a történelmet kapta, amit várt. […]
Andrej Portnov: Történelemírás ukrán módra. Megjegyzések a hétköznapi valóság történeti alapú átrendezéséhez
*
[…] Ukrajna fontosnak tartja, hogy az államközi kapcsolatok terén és a magánérintkezésben is érvényesüljön a kapcsolat a területén élő nemzetiségek és anyaországaik között. Az anyaországok igyekeznek erkölcsi, anyagi támogatásban részesíteni a más országok területén élő nemzetrészeket. Magyarország például törvényt alkotott a határon túl élő magyar kisebbségek támogatásáról, melynek keretében az ukrajnai magyaroknak is rendszeres anyagi támogatást nyújt etnikai-kulturális fejlődésükhöz. Hasonló módon (állami és társadalmi szervezeteken keresztül) érkezik támogatás Bulgáriából, Izraelből, Németországból, Lengyelországból, Oroszországból és más országokból is. […] A […] jogi dokumentumok és intézmények, melyek a nemzeti kisebbségek ügyeivel foglalkoznak, valamint az ukrán állam etnopolitikája elősegíti a különböző államokban élő nemzetrészek együttműködését, többek között természetesen az ukrán etnikum esetében is, egyúttal ösztönzi új utak és lehetőségek felkutatását is. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az állami végrehajtó apparátus etnikai-nemzeti ügyekkel foglalkozó hivatalainak állandó és rendkívül szerencsétlen átszervezése negatívan hatott a felsorolt bizottságok munkájára, valamint a megkötött egyezmények végrehajtására. Ennek következtében a mindenkori ukrán kormány asztalára nem kerültek olyan dokumentumok, amelyek valamilyen egységes keretben tettek volna javaslatokat az ukrajnai nemzetiségekkel és az ukrán diaszpórával kapcsolatos kérdésekben. Ilyen többek között az állami ukrán iskolák, kulturális központok megnyitásának, a kisebbségeknek és a diaszpórában élőknek szóló tankönyvek tartalmi kérdései; a kárpátaljai Vereckei-hágón felállítandó emlékművel kapcsolatban újra és újra kiéleződő viták stb. Senki nem foglalkozik az egyezmények végrehajtásának ellenőrzésével, éppen ezért a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekről folytatott diskurzusokban az egyezményt megkötő másik fél mindig előnyben van Ukrajnával szemben. […]
Volodimir Jevtuh: Az ukrán társadalom etnikai-nemzeti sajátosságai
*
[…] Noha az, hogy Ukrajna lakosságának közel fele (45%-a) ellenzi, hogy zsidók is éljenek az országban, rendkívül sajnálatos tény, interpretálásával nagyon óvatosnak kell lenni. Először is, még nem tudjuk egészen pontosan, hogy a Bogardus-skála adatai és az antiszemitizmus valóságos szintje –, ami magában foglalja a megkérdezettek világnézetét és magatartását is – milyen összefüggésben van egymással. Ezért a kapott adatok megbízhatóan rögzítik az antiszemitizmus növekedését, de azokat nem lehet úgy beállítani, mint a reális magatartás mutatóit. Ha például verbálisan 8% hajlandó befogadni a családjába zsidókat, nem biztos, hogy valóban így is cselekednek tényleges élethelyzetben (tényleges élethelyzetben ez a mutató egyaránt lehet alacsonyabb és magasabb). Másodszor, közelítő méréssel azt tapasztaltuk, hogy a zsidókkal szembeni magatartás nem rosszabb, mint a legtöbb etnikai csoporttal kapcsolatban […] Az ukrajnai lakosok 75%-a nem fogadja el az ország lakosaként a zsidókat, ám, például, 64% ugyanígy van a románokkal, 71% pedig a cigányokkal. […] Az antiszemitizmusra ható négy tényező közül három – iskolázottság, nyelvi-etnikai hovatartozás és a település típusa – a kszenofóbiára is befolyással van. Minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál kevésbé antiszemita, faluhelyen erősebb az antiszemitizmus, mint városban, s minél nagyobb egy város, annál alacsonyabb szintű. Mérhető eltérés van az ukrán nyelvű ukránok, az orosz nyelvű ukránok és az oroszok között az antiszemitizmus tekintetében; az első csoport körében a legerősebb, s utána csökken. Az ukránok és az oroszok, valamint az ukrán nyelvű ukránok és az orosz nyelvű ukránok antiszemitizmusának szintje közötti különbségek szinte teljes mértékben megmagyarázhatók a településtípussal. Az életkori sajátosságok tekintetében lényeges különbség van az antiszemitizmus és a kszenofóbia szintjét illetően. A kszenofóbia az idősebbek között a legerősebb és a 18–20 évesek körében a leggyengébb, az antiszemitizmus viszont éppen az utóbbi korcsoportban a legerősebb. Az utóbbi 10 évben a 18–20 évek körében erősödött a leginkább az antiszemitizmus. (A 18 év alatti korcsoportot nem vizsgáltuk, de sajnálatos módon azt kell feltételeznem, hogy ebben az életkorban még rosszabb a helyzet.) Ez a legnyugtalanítóbb tendencia. Feltételezhető, hogy az utóbbi években Ukrajnában az antiszemitizmusra más tényezők is hatottak, mint a kszenofóbiára. Ilyen tényező többek között az antiszemita kiadványok sokasága, az antiszemita politikai erők aktivizálódása a 2004. és a 2006. évi parlamenti választások során, valamint az, hogy Oroszországban is növekszik az antiszemitizmus, ami hatással van Ukrajna lakosságára (a lakosság jelentős része rendszeresen olvassa az oroszországi újságokat, folyóiratokat, hallgatja az orosz rádiót és nézi az orosz tévét). […]
Volodimir Paniotto: Kszenofóbia és antiszemitizmus Ukrajnában
______________________________
