Eléggé sajátosnak tartom, hogy Szili Katalin az általa alapított Szövetség a jövőért nevű mozgalom tegnapi zászlóbontása során az MSZP múltbéli négy hibáját felsorolva harmadikként azt említette, hiba volt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás 2004-es kampánya, mivel lehetőség lett volna a nemzetietlenség bélyegének levételére. Nos, először is régen rossz, ha egy másféle kampány csak a bélyegtől való megszabadulás önző érdekét szolgálta volna, nem pedig a határon túli magyarokét. Mondhatni: kilóg a lóláb. Másodszor: józanul gondolkodva a nemzetileg még oly elkötelezettek is megérthették, hogy az akkori kampány nem a határon túliak, hanem a Fidesz érzelmi zsarolása ellen irányult (bár nem a legjobb módszerekkel, így például gazdasági demagógiával párosulva).
Az ugyan igaz, hogy az MSZP (és az SZDSZ) 2004-es határozott fellépése az érzelmi alpon viszonyuló határon túli magyarok millióit fordította szembe a kormányerőkkel, és az is igaz, hogy a népszavazás eredménye megrendítette az anyaország iránti bizalmat, szerintem mégis hiba lett volna csatlakozni a népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetsége nemzeti demagógiájához és a józan megfontolásokat félretéve áttérni olyan fajta populista propagandára, amely inkább csak illúziókat keltett volna a külhoniakban.
Azzal, hogy Szili most a maga (és mozgalma) nevében mintegy visszavonta a szocialistáknak az ügyben akkor kialakított álláspontját, meglehetősen faramuci helyzetet teremtett ezen a téren. Arra ugyanis, hogy a jobboldal vitorlájából kifogja a nemzeti szelet, még egy gyökeresen megújuló baloldalnak sincs esélye, a bevallott önérdek szóba hozása (a nemzetietlenség bélyegének levetési szándéka) pedig kétségessé teszi a gesztus őszinteségét, megkérdőjelezi a valódi elkötelezettséget. Mindez nem sokat javít a baloldal megítélésén, ugyanakkor ahelyett, hogy tisztázná, még jobban összekuszálja azt az identitást, amelyben kezdettől nehezen fér el egymás mellett a szocialista mozgalmárság és a nemzeti érzület.
fotó: index.hu