Március eleje óta hetente egyszer befejezem a regényemet. Mindig úgy érzem, készen van. Ilyenkor pihentetem pár napig, mielőtt az utolsó simításokra rászánnám magam. Aztán olvasni kezdem az elejétől, de nemcsak javítok, hanem menet közben egyfelől spontán módon bele-beleírok, másfelől rájövök, hogy még egy ilyen vagy olyan részlet hiányzik. Egy-két nap alatt elkészülök ezekkel is - na most már tényleg készen van. Pihentetés, újraolvasás - és megint beleírok, és megint hiányérzetem támad. De most ezúttal talán már tényleg befejeztem: a megfelelő helyre ma még beiktattam a komplex létezésről szóló újabb fejtegetésemet (már csak emiatt is), és egy hosszabb időre lezártam a 242 ezer karaktert számláló kéziratot.
Értem én, hogy miután Gyurcsány Ferenc végképp elvesztette a támogatottságát és az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni bő két és fél éves vergődés után belátta, távoznia kell, azután az MSZP nem akart vele együtt a politikai süllyesztőbe kerülni, azon voltak, hogy az előre hozott választásokat elkerüljék, és a hatalmat átmentsék maguknak a saját miniszterelnökük elleni konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal és új kormányfő jelölésével.
Fotózni jó...! De amióta digitális gépekkel áldotta meg az emberiséget a civilizáció, a szelekció tűnik a legnehezebbnek. Csöngét a múlt héten meglátogatta Budapesten egyik legkedvesebb itthoni, most Lemberg- ben tanuló barátnője (volt osztálytársa), és mivel Vlasztának (róla is van kép) profi fényképezőgépe van, az együtt töltött hét során ezernyi (de tényleg!) felvételt készítettek, amelyekből Csönge kiszűrte a 600 legjobbat. Ezt is két estén keresztül néztük át most, hogy leányunk a tavaszi szünetre hazaérkezett. Ma már vissza is utazott, a blogom számára kiválogatottak közül itt mutatok be néhányat, persze erősen lekicsinyített formátumban.