Hosszas hezitálás után regisztráltam a Facebook közösségi oldalon. A tegnapi napom jó részét rászántam arra, hogy felkeressem az ismerőseimet, közel százat elsőre találtam is, közülük eddig 55-en igazolták vissza az ismeretséget, egy nap alatt ez szép eredmény. Még csak ismerkedem a rendszerrel, de az például nagyon tetszik, hogy a blogom bejegyzéseinek az annotációját is meg tudom az oldalamon jeleníteni (és ez az ismerőseimnél is látható). Külön jegyzetek írására is lehetőség van, meg üzenésre, meg fotók, linkek és mindenfélék megosztására - átláthatatlanul sok lehetőség, funkció, alkalmazás. Aki itt is követni akar, regisztrálnia kell, de valamennyit anélkül is láthat belőlem itt: Balla D. Károly. Facebook-tagok pedig itt nézhetik meg az adatlapomat - és jelölhetnek ismerősnek: Balla D. Károly

A koldusasszonyunk ma kicsit korábban jött, még nem keltünk fel. Pedig ideje lenne: hosszú út előtt állunk. A kávét persze már megittuk, Éva lelibbent a konyhába, megfőzte, felhozta – de ilyenkor még kicsit ágyból tévézünk. Én nehezebben ébredek, inkább csak hallgatom félálomban a szuszogó műsorvezető hosszú felvezetőit és a riportalanyok ehhez képest gyakran rövidnek tűnő válaszait. Éva egyik kezében a távirányító, a másikkal masszírozza a homlokomat, tarkómat – ez nekem végtelenül jólesik. Bő évtizede állandó reggeli fejfájásom miatt alakult ki kis procedúránk, akkoriban szinte minden napom migrénnel kezdődött, a kávé és a masszázs együtt enyhített rajta. Főfájásaim két éve szerencsésen elmaradtak, de a kezelésre úgy rászoktam, hogy önző mód azóta is nemcsak elfogadom, hanem el is várom. Érdekes, hogy miközben orrnyergem vagy nyakszirtem erőteljes nyomkodásnak van kitéve, remekül el tudok szenderedni. A csengetést sem hallom meg, arra riadok, hogy Éva kipattan az ágyból.

magyar és digitális - Esküszöm, hogy nem beszéltem össze az Országos Széchényi Könyvtárral, mégis egyazon napon tettünk hasonló, bár közel sem azonos horderejű bejelentést. Én arra hívtam fel olvasóim figyelmét, hogy blogomból immáron elérhető a régi Ungvárt ábrázoló képeim száznál több darabból álló gyűjteménye, az OSZK igazgatója pedig bejelentette a Magyar Digitális Képkönyvtár indulását (részletek itt). A hír estefelé jelent meg, egy órávval később hiába próbáltam mintegy 40 percen keresztül megnyitni az oldalt, nem sikerült - gondolom: a nagy terhelés miatt. Ma reggel már több sikerrel játrtam, bár a 40 ezer dokumentumot tartalmazó rendszer most is eléggé lassú. Viszont kétség kívül igen hasznos és értékes archívum, ha még vannak is hiányosságai. (Egy apróság: főoldalának címe péládul nem jelenik meg a böngésző címsorában). Találomra rákerestem néhány dologra. Kedvenc Unicum-plakátomat nem leltem, ungvári fotót is alig, viszont a beregszászi állomásról és a régi zsinagógáról ezeket a szép képeslapokat találtam:

A képek nézettségéből ítélve úgy látom, még nem fedeztétek fel blogom legújabb szolgáltatását: néhány napja a jobb hasáb legalján látható ablakból indulva végignézhetitek a régi Ungvárt ábrázoló, száznál több darabból álló  képgyűjteményemet. A nyilakra kattintva haladhattok előre-hátra, magára a képre kattintva pedig megnézhetitek nagyban az Inda-fotó rendszerében (és persze ott is lehet aztán lépkedni).

Magyarország nem csak a magyaroké, mint azt választási szlogenjében a Jobbik hirdette. Hanem, bizony, azoké az államalkotó nemzetiségeké és etnikumoké is, amelynek tagjai magyar állampolgárként területén élnek. Vajon hogyan esne a határon túli magyarokért oly annyira aggódó pártnak, ha a szomszédos országok pedig kijelentenék, hogy Románia a románoké, Szlovákia a szlovákoké, Ukrajna az ukránoké?