Balla D. Károly

Kettős akrosztichon

 Orbán Ottó emlékére

Olyan volt, mikor utoljára láttam, mint
Röptös madárnak ha szárnyát elszegik
Bár szállna még, de teste túl a kínon
Álma rebben, amíg az űr a sűrű csenddel megtelik –
Nincsen hangja már és hallgatása túl finom

Olyan volt, akár mező felett a szálló képzet
Tó felől mikor a könnyen úszó pára
Takarni őket, hogy ne oltsa kedvük szégyenérzet
Óvón rászáll egy szeretkező párra

Oltalma alá magamat így kérném én is
Reszkető testében lennék egy elhaló ideg
Botlanék lábával, görbednék görcsbe a hajlított kézzel –
Árnyak sötétje mégis rám vetül, mint űrből ásító hideg –
Nincsen hangja már és hallgatása csendet képzel

Olyan volt, mikor utoljára láttam, mint
Teremtett világok egyszerű rendje:
Távozott, hogy érkezzen örök idő szerint –
Óráján körbejárt a dolgok végtelenje

(2002)

Akrosztichonok
Tristan Tzara nevére

        1

        tisztán szeretem a vizet
        rézgálic olaj és stroncium nélkül
        ingyen szeretem a levegőt
        szépnek a szépet
        talán a rútot is szeretem ha igaz
        annyi mindent szeretek
        nem is tudom szeretni szeretek-e

        tisztán szeretem a vizet
        zölden a füvet
        azúrnak a tengert
        rózsának látom a gennyet — mondjátok —
        amikor ilyesmit szeretek

        2

        talán olyan verset kellene írni
        röntgen- vagy lézersugárral égetve
        ismeretlen anyagok felületére
        sírást és nevetést egybeöltve
        titkainkat sorra kifecsegve
        amelyikben egy betű sem lenne
        nagy üres semmiből épülne a vers

        talán olyan verset kellene írni
        zsarátnokból fehér bőrünkre kirakni
        aranylemezbe alfa-részecskékkel vésni
        robbantani a hűvös kozmoszba
        amelyikben a semmi sem lenne benne

        3

        tanuljunk meg végre dadogni
        röhögni a temetéseken
        istent káromolni a templomokban
        sózzuk meg végre az édesvizeket
        talán ihatatlanokká válnak
        adjuk meg az utolsó döfést
        nálunk gyengébb áldozatainknak

        tanuljunk meg végre dadogni
        zokogni az örömünnepeken
        akasszuk szögre a logikát
        ragadjuk meg az utolsó alkalmat hogy
        agyunkból kiirtsuk az értelmet

        4

        tagadjunk meg mindent ami tagadható
        remek heccnek tűnik ez a játék
        illedelmes konvenciókat pukkaszthatunk
        sikolts sikolts sikolts sikolts sikolts si-si-si
        tanuljunk meg végre dadogni
        a dadogás a törvény nem a tiszta beszéd
        nézzétek nekem már si-si-sikerül

        tagadjunk meg mindent ami tagadható
        zengjük el hogy nem akarunk zengeni
        a tagadást se felejtsük el megtagadni
        remélem emlékeztek hogy mit mondtunk
        a tagadást se felejtsük el megtagadni

        5

        talán minden hamis ami látszik
        rendben van fogadjuk el
        így talán kihalásszuk a látszat mögöttit
        súlypontja víz alatt van a jéghegynek is
        tehát nézzünk a viz alá de csukott szemmel mert
        amit megláthatnánk az hamis lenne hiszen látszik
        nehogy kinyissátok hát szemeteket

        talán minden hamis ami látszik
        zárjuk hát be szemünket
        amikor a dolgok mögé nézünk
        ringatózzunk csak szépen a titkok felé
        amíg fejjel neki nem megyünk a kőkemény logikának

        6

        tettenértem a DADAt
        rájött hogy a tagadás tagadása
        igenléshez vezet mindig
        s hogy a halál halála életet ad
        tettenértem a DADAt
        amikor épp rehabilitálta a logikát
        nézzétek most hogy pirul

        tettenértem a DADAT
        zavart volt és már nem is kiabált
        amikor megtalálta magában a dialektikát
        rajtakaptam a DADAt az értelemmel
        amint épp odaadta neki magát
    

(1979)