Most, hogy egyesével feltettem írói oldalamra 1999-es válogatott kötetem összes versét (Halott madárral), újra igazat kellett adnom a folyton fejemben járó, szép emlékű Bodor Béla nemrégiben tett megállapításának, miszerint: "mióta figyelem Balla költészetét, azóta ugyanaz a többarcúság jellemzi". Az persze nagy kérdés, hogy ez a sokféleség erény-e vagy gyengeség, vajon a sok hang képez-e valamiféle egységet vagy óhatatlanul széthullik "az életmű" (ha egyáltalán megengedhetem magamnak ezt a nagyképű kifejezést). Bárhogy is: bizonyosnak látszik, hogy legalább 4-5 különböző hangon szólalok meg verseimben. A két legtipikusabb: a szikár, egyszerűnek látszó, de bonyolult absztrakciókat rejtő modern szabadvers, és a kissé néha fennkölt, szómágiára hajló, kötött formájú, erős rímekre épített, általában jambikus vers (utóbbiak sorát mostanában sok szonett gyarapítja). Íme két tipikusnak gondolt - ráadásul egymással szomszédos - vers a szóban forgó kötet legvégéről:
Egészen végig
Mögötte jár az éjszakában. Megvárja az utcasarkon.
Amíg a házmestertől elköszön. Amíg a nővérnek beüzen.
Amíg az üres edényeket kiküldik. Aztán tovább, végig,
egészen végig.
Tüzet kér tőle. Nézi a sárga lángot. Köszönöm,
de nem dohányzom.
Levelet ír neki. Nem tudja a címét. A nevét sem ismeri.
Négyrét hajtja az üres papírt. Beteszi a borítékba.
Áll a postán a kisablak előtt. Sokan vannak előtte.
Nem kerül sorra.
Felhívná egy fülkéből. A számokat talán csak úgy,
találomra.
Ha lenne érméje. Ha lenne kártyája.
Ha lenne vonal.
Ha lenne a fülkében telefon.
Álmodik vele. Hogy mögötte jár az éjszakában.
Hogy tüzet kér tőle az utcasarkon.
Levelet ír a házmesternek. Felhívja a nővért.
A kisablak előtt nem dohányzik.
Vár, amíg az üres edényeket kiküldik.
Végig, egészen végig nincs vonal.
Ha álmod vinne Dániába
ezen az ócska, bontott színpadon
kihajt a gaz, akár egy kis vadon
és mintha látnál kék lidércet
fogadra koccannak az ércek
ma nézed még a képzelt Hamletet
de tiltva már az éves bérleted
s ha álmod vinne Dániába
a jelmezed is el van zárva
még bürköt innál ón kupából itt
de veszti már a nyár a mérgeit
s mint súgólyukban elenyészve
úgy hull a szó egésze részre
csak gaz tenyész, akár egy kis vadon
ezen az ócska, bontott színpadon
szavalhatsz bármit kósza szélbe
elillant rég atyád lidérce
