Az orosz ember két dologra érzékeny. A hazájára és a vodkára. A nagy orosz lélekben ez a kettő nagyjából ugyanazt jelenti: a haza ott van, ahol a vodka – és fordítva. Vodkában az otthonosság, otthonban a vodka; hogy is lehetne másképp!

Az abszcinens orosz ember nem is igazi orosz, eleve gyanús, megbízhatatlan figura, idegenszívű, idegenlelkű, kiközösítésre érdemes. Aki nem iszik vodkát, az hazaáruló.

A következőket olvasom a Heti Válasz friss cikkében:

Az új magyar képviselő meglepő aktivitást mutatott a kisebbségi ügyek iránt, láthatóan ambicionálta, hogy szociáldemokrata jelöltsége és vállalkozói, illetve hivatalnoki múltja ellenére igazi "magyar vezető" legyen. És a várt eredmény nem is maradt el: 2002 végén az UMDSZ elnökének választották.

Ezzel én maximálisan egyetértek, mivel szinte szó szerint egyezik az én 2006-os keltezésű Magyarul beszélő magyarok c. írásom megfogalmazásával. Nálam így:

Elég régóta nem végzek szerkesztői munkát és még több ideje annak, hogy semmilyen lapot nem adok ki, időnként mégis megkeresnek ismeretlen szerzők ezügyben.  A szerényebbek jó esetben csak írásaik véleményezését kérik, a merészebbek köntörfalazás nélkül felszólítanak, hogy adassam ki a verseiket; lehetőleg azonnal. Töredelmesen bevallom, hogy nemcsak az utóbbi, hanem az előbbi, szerényebb kéréseket is el szoktam utasítani mostanában - igaz, azért előtte beleolvasok a kapott írásokba. Mert hátha mégis egy ismeretlen zseni tisztelt meg a bizalmával. De ez a veszély nemigen fenyeget, pár sor átfutása után már írom is a levelet, hogy sajnos idő hiányában...

Nemrégiben írtam, hogy három olyan blogot is találtam, amelyik nevem említése nélkül mottóként vagy címként használja egy aforizmámat (ezt tekinthetem szerzői jogaim megsértésének és a folklorizálódás jelének is). Most meg olyan céges, illetve intézményi oldalakra akadtam, amelyek az idővel kapcsolatos bonmot-mat használják mottóul: egyik feltünteti a nevemet (lásd balra), a másik viszont nem (nem is kap linket!). Ez juttatta eszembe régebbi leletemet: egy biztonságtechnikai cég is tőlem kölcsönözte ars poeticáját. Akkor írtam nekik, hogy várom a tiszteletdíjamat - de persze válaszra sem méltattak. Most rákerestem szövegemre, a Google még kidobta akkori honlapjukat, de a link már egy újra vezet, ott nincs ars poeticájuk. Kis trükkel aztán csak sikerült megjelenítem régi rendszerüket, amelyben így festett az általuk átvett bölcs megállapításom: