Berniczky Éva

En passant

Ómédinél evett utoljára jóízűen spenótot, aztán a folytatásban velük együtt veszett el az étvágya. Amíg Pénzeséket a szomszédjukból el nem hurcolták a Moskovits-téglagyárba, Menyétke hozzájuk járt kosztolni. Az anyja késő este szabadult a szeszgyárból, csak hétvégén főzött. Ő meg délben is hazaugorhatott az irodából. Ómédi párját ritkító kóser konyhát vitt. Gyereke nem lévén, az utca népét etette. Annak fejében, hogy a környék lakói összehordták neki a főzéshez, sütéshez valókat, sajátos kifőzdéjében mindig akadt valami finomság a hozzá betérők részére. A Cső utca valamennyi kölyke oda volt a spenótjáért, mert az öreg Médi edényében az is átminősült. Talán a zöldségekkel együtt vitte el a fazekakat, serpenyőket, tepsiket megmeríteni. Ki tudja, mindenesetre, mire főzeléke tányérra került, csoda történt a parajjal, annyi szent.

Napi blogomban Cenzúraprovokációt hajtottam végre:

A Népszava ellen furcsa eljárás indult egy (vagy több?) olvasói komment miatt.  Miközben még az sem derült ki, hogy voltaképp mi a tényleges kifogás. Az Index összefoglalója szerint az adott cikk után „a jelenleg mindössze 18 kommentet tartalmazó vitában valaki egy bizonyos Orbáncot csúnya fertőző betegségnek nevez, Schmitt Pálról pedig többen is megállapítják, hogy nem túl erős jellem, egy kommentelő odáig merészkedik, hogy »pojácának« nevezi.” Nos, a magyarországi cenzúra-viszonyok tesztelése érdekében (szándékosan egy Mo-i szolgáltató szerverén futó oldalamon) ezúton megerősítem: 1) Orbánc egy csúnya fertőző betegség; 2) Schmitt Pál pojáca.  Ugyancsak tesztelési célzattal a Facebookon egy hónapon át minden nap megismétlem e két állítás valamelyikét – és figyelem a következményeket. »tovább

Hónapok óta igyekszem ellenállni a kísértésnek, hogy naplómban a Kárpátalján felélénkült magyarellenességről írjak. Már februárban szörnyülködhettem volna a vereckei honfoglalási emlékmű újbóli megrongálása miatt (egy szélsőséges párt vezetői éghető anyagot öntöttek rá, és felgyújtották), és folytathattam volna áprilisban, amikor az emlékmű újból az ukrán nacionalisták céltáblájává vált (ezúttal feliratokat és horogkereszteket festettek rá). De nem sokkal később Petőfi ungvári szobrát is megcsonkították: kardjának kiálló részét egyszerűen lefűrészelték egy hajnalon. »tovább

Talán nem meglepő, hogy a sikeres digitális dedikálás után a virtuális tűzugrás ötletével is előálltam. Ennek lényege, hogy az oldalamra látogatók a megpörkölődés legkisebb veszélye nélkül egy gesztussal (a like/tetszik gomb megnyomásával) igazolják, hogy részt vettek a virtuális gesztusban és átugrották a képzetes tüzet - minderre az idei nyári napforduló és Szent Iván-éj alkalmából kerítettem sort (nem kevesek örömére). Még lehet ugrani itt.  // Csönge jelesre diplomázott, Weöres Sándor pedig 98 éves lenne. Ez az alkalom megfelelőnek mutatkozott arra, hogy leányunk nevéről kifecsegjek pár érdekességet, s arra is, hogy sajátos módon értesítsem a Vas megyei Csönge község lakosságát az örvendetes eseményről: Csönge, Weöres

Más: virtuális szerver bérlés

Nem használ az államfő tekintélyének, ha körberöhögi a sajtó. Az persze még kevésbe, ha erre okot is ad. A poén szinte kihagyhatatlan volt, én is lecsaptam:

Soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most, ugyanakkor a magyar nyelv bajban van, mint általában minden nyelv – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Széphalmon, az első anyanyelvi juniálison.

Soha ilyen szép és gazdag nem volt még Schmitt Pál, ugyanakkor bajban van a magyar nyelvvel – válaszolta Kazinczy szelleme.

Komplex blogomat kissé elhanyagolom, amióta napi blogomba tettem át főhadiszállásomat, illetve emellett új webmagazinomra szánom a legtöbb időt, figyelmet. Bár utóbbival elég sokat foglalkozom, egy-egy új lapszám elkészítése nem kevés munkával jár - ám egyelőre az olvasói érdeklődés eléggé csekély. Meglehet, emiatt nem hetente, csupán kéthetente jelentkezem majd új számmal, mint most ezzel is. / Lezárásához közeledik a szavazás arról, milyen orientációjúnak tartják olvasóim a Kárpáti Igaz Szót. Voksolni itt lehet.

Dedikálást szerveztem magamnak a 82. Ünnepi Könyvhét alkalmából. Ehhez persze először egy könyvet is ki kellett adnom. Elektronikus könyvről lévén szó ez nem is okozott túl sok problémát (munkát valamivel többet). Úgy döntöttem, három limerik-sorozatomat gyűjtöm egybe: 7 pikáns versikét írtam irodalmi hősökről, 16 élő író nevét foglaltam limerik-sírversbe, a Kárpáti limerikek száma pedig éppen 50: félszáz kárpátaljai helységnév szerepel a pajzán ötsorosokban. Így állt össze a 73 limeriket számláló Széles az alagút c. e-book. Elérhetővé tettem a hálón, megnyitható és letölthető, a Könyvhét idején névre szóló, digitálisan dedikált példány is igényelhető. Részletek itt: Digitális dedikálás.

Novellát írni kicsit olyan, mint madarat fogni. Csak nehezebb… Észrevétlenül kell kis térben nagyot rugaszkodni, ügyesen utánakapni a tovarebbenőnek, és az utolsó mondattal megmarkolni, mielőtt csúfondárosan csicseregve felszállna a diófa legtetejébe. A macskánk tudja, hogyan kell. Nekem mostanában alig-alig sikerült. Aztán mégis.

 Tévés személyiség telefonhívása: új kulturális magazin indul, országos állami cég indítja, ő lett a főszerkesztő, ebben a minőségében határon túli szerzőket is felkér a közreműködésre, én lennék az egyik. Írjak rövid novellát, egyetlen tartalmi megkötés: legyen benne egy bizonyos foglalkozású ember. Picit fanyalgok magamban, előbb a várható terjesztésen (a lapot az állami cég az üzletfelei körében terjesztené, pontosabban adná ajándékba), aztán az előíráson: talán csak megválaszthatom én magam, mi legyen a szereplőim foglalkozása. De áthangolom magam, legyen ez a kihívás napja, nekiveselkedek.

Sikerült a gonoszságig fokoznom öniróniámat: az utóbbi időben gyilkos gúnnyal teszem el magam láb alól. Válogatott halálnemeket keresek és a leírásokban a legkíméletlenebbül állítom pellengérre hiúságomat, beképzeltségemet, mérsékelt tehetségemet, falánkságomat, olvasatlanságomat. Eleinte kiváltottam néhányak fejcsóválását, de mostanra, azt hiszem, sikerült sokakkal megkedveltetnem a magam-kitalálta irodalmi önhalálhír műfaját - legalábbis erre következtetek a személyes visszajelzésekből és a Facebookon tett hozzászólásokból, az ottani, és a napi blogomban megejtett lájkolásokból. Ide most belinkelem eddig halálaimat. Bízom az olvasó vidor együttérzésében. Hosszú szenvedés után |  A költő fagyhalála |  Böjti áldozat | Végzetes tréfa | A véradó halála | Verecke áldozata | Halálos kóválygás |  Az utolsó akkordok | A hamisító halála | Végzetes szlalom

Miközben összeállítottam a BDk Online új lapszámát (mint tudható, a webmagazin egy-egy hétfőre dátumozott új számát heti publikációimból és írói-bloggeri archívumom felidézésre érdemesnek gondolt darabjaiból válogatom), aközben napi blogom meglepően magas nézettségi szintre jutott. A statisztikámból meg is tudtam, miért. Egyik legutóbbi, politikai tartalmú bejegyzésemet idézte és belinkelte a szlovákiai magyarok kedvelt, kicsit bulvárízű hírportálja, a Bumm.sk. Bár nevemet nem írták ki (amit kicsit sérelmezek), de a link a blogomba vezetett innen: Határon túli szavazók - mint nemzetbiztonsági kockázat - s jöttek is a látogatók százszámra. Ugyanehhez a blogbejegyzéshez érkezett egy hozzászólás a magát Kárpáti Igaz Szónak nevező olvasómtól: kifogásolta, hogy lapjukat "nagyjából baloldalinak tartott" minősítéssel említettem. Nosza, nézzük meg, valóban annak tartott-e: szavazást kezdeményeztem itt: Milyen orientációjú a Kárpáti Igaz Szó?. Még elég kevesen adták le voksukat, de már most látszik, hogy a blogomban kommentelő véleményétől eltérően a lapot nemigen tartják semlegesnek. Minthogy nem is az...